Ingrid Dabringer munkáinak megnézése után valószínűleg soha többet nem fogsz úgy ránézni a térképekre, mint korábban. Vagy mégis, de ez most mindegy. A művésznő ugyanis úgy használja a leselejtezett térképeket, mint a vásznat, ötletesen megfestett emberi alakjaihoz, játékos és vidám lényeihez. Vonzódása a térképekhez talán nem meglepő, hiszen a Bécsben született, jelenleg Kanadában élő és dolgozó festő, 13 éves korára annyi helyen járt és élt, amit egy átlagember nem igazán mondhat el magáról. Hogy csak néhányat említsek a sok közül, Indonézia, Libanon, Kanada, Mexikó, Ecuador és az Egyesült Államok alapozta meg és inspirálta a későbbi alkotásokat.

Roongrojna Sangwongprisarn (legfelső kép) bangkoki műhelyének mélyén különleges alkotás készült a közelmúltban. A minden valószínűség szerint fanatikus Alien és Predator rajongó, kizárólag újrahasznosított autó-, motor- és bringaalkatrészek felhasználásával építette meg legújabb motorjának lenyűgöző vázát. Természetesen napi használatra alkalmas változatban készítette el a két ikonikus szörny szerelemgyerekére formált motort, amely nem az egyetlen a négy üzlettel (Ko Art Shop) és nemzetközi megrendelésekkel is rendelkező 54 éves művész repertoárjában.

Mindenféle extra érzelmi reakció nélkül megyünk tovább egy vágódeszka, egy sodrófa, egy üresen álló képkeret vagy éppen az ágyunk mellett – számunkra már jóformán nem jelentenek semmit. Maskull Lasserre pont ezekben a hétköznapi tárgyakban fedezi fel a rejtett lehetőségeket. A 32 éves kanadai művész lélegzetelállító szobrászi munkáját olyan furcsa, hátborzongató és nem kevés humorral elkészített alkotások jellemzik, mint például a kígyócsontvázzá faragott baltanyél, a képkeret sarkában megbúvó fogsor vagy éppen a hegedűvé alakított húsvágó bárd.

Pam Glew, brit kortárs művész egyedülálló festészeti stílusáról ismert. Saját maga által kifejlesztett fehérítő technikájával különböző szöveteket és zászlókat, valamint ezek kombinációit maratja, majd festi újra a tökéletes végeredmény elérése érdekében. Az 1978-ban született művésznő előszeretettel használ régi, kézzel készített anyagokat, leginkább híres emberekről készített portréihoz, amelyekkel Európában, az Egyesült Államokban, Ázsiában és Ausztráliában, több mint 80 csoportos és 5 egyéni kiállításon vett részt az elmúlt években.

A helyszín San Francisco. Közelebbről, a város észak-nyugatról a Market Street, míg kelet felől a San Francisco Bay által határolt, alig több mint két négyzetkilométeres területe, még közelebbről a divatos SOMA [South of Market] negyed egyik csendes utcája, a Freelon street, ahol a 110. szám alatt található épülethez közelítünk - először hátulról - a StreetView segítségével. A Martin Building ingatlanberuházó megbízásából a korai 2000-es években épített három szintes ház már kívülről is megnyerőnek tűnik, ám a látvány, ami az épületbe lépve fogad, egészen elképesztő...

Mit gondolsz, mit látsz? Szövött anyagokból összeillesztett képeket, esetleg aprólékosan elkészített, csalóka olajfestményeket? Első ránézésre, a kérdés első felére adott igenlő válasz tűnik helyénvalónak, pedig az igazság az, hogy bizony különleges olajfestményekkel van dolgod. Caroline Larsen alkotásai közelről (és távolról is) úgy néznek ki, mintha mívesen elkészített szőttesek volnának, pedig nem. A Torontóban élő és dolgozó, többször kitüntetett, számos nemzeti és nemzetközi kiállítással rendelkező művésznő időt és energiát nem spórolva, olajfestékhurkákból készíti lenyűgöző műveit.

Távolról sem tudatosan – vagykitudja –, de ismét egy civilizációtól elszigetelt helyre érkezünk. Új-Zéland második, egyben a világ 14. legnagyobb szigetén, annak is egy északi, eldugottabb szegletében járunk, ahol jelen esetben a szubtrópusi éghajlat mellé társul az isten háta mögötti helyekre jellemző egyetlen állandó: a nyugalom.

A H Concept, terméktervezéssel foglalkozó japán cég nem régiben jelentette be több új termékük megjelenését, amelyek közül számomra az egyik legfigyelemreméltóbb az evolúció radír. Hiroyuki Shiratori designer a Németországban töltött iskolaévek alatt találta ki az ötletes irodai kiegészítő egyedi formáját, amely az egyik oldalon értelemszerűen majom, míg a másik oldalán emberi alakot kapott. A kellő mennyiségű iróniával visszafejlődést bemutató, illetve nyomdázásra is használható radír darabját 315 jenért, fekete, fehér és bézs színben lehet megrendelni.

Ji Yong-Ho, sok-sok művésztársához hasonlóan újrahasznosít, azonban mindezt szemkerekítően figyelemreméltó módon teszi. A koreai szobrász kedvenc alapanyaga a használt, mások által kidobásra ítélt gumiabroncs, amit sikerül olyan különlegesre formáznia, hogy ha lenne hajam, biztos eldobnám. A harmincas évei elején járó művész úgy lehel új életet a használt gumiba, hogy közben futurisztikus vadállatok, rovarok és humanoid lények kerülnek ki a kezei alól. Korábban persze kísérletezett „egyszerűbb” anyagokkal is, mint például agyag és bronz, de azt a fajta szabadságot, rugalmasságot, amelyet a gumi biztosít számára, egyiktől sem kapta meg. Lehet, hogy nem is baj!

Bár nem vagyok ellene a járatlan utaknak, sőt, a vágy tulajdonképpen folyamatosan a kitaposatlan ösvények felé hajt, úgy gondolom, a jól bevált recepteknek azért mégis csak fontos helyük kell, hogy legyen mindannyiunk életében. A gondolat aktualitását az idei Budapest Design Hét egyre közelebbi megnyitója indokolja. A legfontosabb nemzetközi workshopok életében már régóta bevett gyakorlat, hogy az ott kiállítók jelentős többsége, egy-egy új projektjének premierjét ezekre az eseményekre időzíti. Milánó, London vagy épp Stockholm hasonló tematikájú börzéin már megszokott, hogy szinte mindegyik kiállító standjánál valami világpremierbe botlik a látogató.

Habkönnyű medveszoborral jelentkezett az idei Beaux Arts Ball című művészeti fesztiválra, a New York-i Design Office Takebayashi Scroggin (D.O.T.S.) nevű tervező cég. A két designer, Akari Takebayashi, Jason Scroggin és lelkes csapatuk mennyezetre felfüggesztett, medve alakú összetett rendszere nem kevesebb, mint 20.000 műanyag kábelrögzítő szalagból épült fel. Gyömöszölhető, de mégsem. Csak óvatosan, mert törékeny, mint az emberek és a természet közötti kapcsolat.

Tipikus kezdőmondat, de tényleg így volt...Ritter Ottó már gyerekkorában is szeretett rajzolni, mára pedig abban a szerencsés helyzetben van, hogy azzal foglalkozhat, amivel mindig is szeretett volna: rajzol. A Képző és Iparművészeti Gimnázium élvégzése után, 18 évesen már a Varga Stúdióban (mai nevén Stúdió Baestarts) dolgozott szupervigyorként és karakterhackerként. Többek között például ők készítették az angolok számára a Mr. Bean animációs sorozatot. A MoME animációs rendező szakán végzett művész azóta is itt dolgozik, igaz, mint art director, a fennmaradó időben pedig különböző kiadványokat (köztük például a Dörmögő Dömötör) szokott szabadúszóként illusztrálni.

„Azt mondják a szem a lélek tükre. Lehet benne valami. Fotóimon kiemelkedő szerepe van a szemeknek. Nem kellenek szavak. A tekinteteken keresztül közvetíthetem az érzéseket a világ felé. Legyen az állat vagy ember. Lányok és fiúk, nők és férfiak, gyermekek és felnőttek. Válogatás nélkül. Szemeikben az életük. Nézzék csak meg...” [ Kerekes István]

Hol leizzad a...hol befagy a...Bár az időjárás maga sem tudja eldönteni, hogy milyen évszak is van most éppen, mi túlnyomórészt mégis nyárias hangulatú őrültségeket válogattunk ebben a hónapban. Már csak pár hét a nyár, de még lehet velük villantani a strandon, ha elég gyorsak vagytok!

Jessica Joslin 1971-ben született Bostonban. Gyermekkorában még nem tudta, hogy felnőttként főállású művész lesz belőle. Kislányként valami megfoghatatlanul színes és vonzó vágykép hatására elsősorban tengerész akart lenni, aztán amikor kiderült számára, hogy a tengerészek élete nem csak móka és kacagás, úgy döntött, hogy biológus lesz belőle. Mindig is ellenállhatatlanul vonzónak találta az állatvilágot, a csodálatos, kifürkészhetetlen és varázslatos lények életét és elmúlását. A tudomány szerelmeseként, például kedvenc hobbija volt az ablakpárkányon pihengető legyek begyűjtése és mikroszkóp alatt tanulmányozása. A vágy, hogy szobrokat készítsen az elhullott állatok maradványaiból, kombinálva a korábban összegyűjtött fém alkatrészekből és egyéb alapanyagokból, nem sokkal ezután indult útjára. A mára népes családdá szaporodott, tematikus csoportokba osztott paralények első tagjait 1992-ben készítette el.

Császár Norberttel – vagyis akkor még csak Szuperapuként mutatkozott be – pár hónappal ezelőtt találkoztam, egy többedmagunkkal közös projekt miatt. Az azóta haverbloggá minősülő, remek Gyerekszoba társszerzői minőségében volt jelen, és nekem fogalmam sem volt arról, hogy nála a kreativitás nem csak a blogírásról szól. Erre már csak a magyART indulásakor sikerült rácsodálkozni, de jobb később, mint soha! A harmincas éveinek közepét taposó, számtalan egyéni és csoportos kiállítással rendelkező képzőművész, designer-grafikus, blogger, szuperapu inspiráló, egyedi hangulatú, könnyen felismerhető és beazonosítható műveiről, és persze nem utolsósorban saját magáról is nyilatkozik a folytatásban található friss és ropogós írásában.

A relatív uborkaszezonra fittyet hányva javában dübörög a partyszezon, és ahogy lineárisan fokozódik a különböző helyeken a hangulat, úgy érik az embert egyre-másra meglepetések. A múlt héten például a Zöld Pardonban, a rendszeres buliba járók előtt is ismeretlen arcok tűntek fel teljesen váratlanul, akik valótlanul pszichedelikus színű ruháikban a Superman, Spiderman, Batman alkotta szuperhíró-triót is megszégyenítő gyorsasággal vették birtokba a helyszínt...

Jamie Isenstein, amerikai performansz-művész nem egy egyszerű ember. Absztrakt, szürreális, ám mégis dekoratív munkái, mint például a (szó szerint) karos szék, kézfejben végződő víztömlő vagy éppen a medve alatt fekvő, bárány alatt fekvő, farkas alatt fekvő nő alatt elterülő szőnyeg, ügyesen egyensúlyoznak az elvetemülten humoros és a elborzasztóan ízléstelen alkotások között húzódó hártyavékony határvonalon. A 32 éves, Portland-i születésű, New Yorkban élő és alkotó művész fura előadásait, installációit, rajzait és szobrait a New York-i Andrew Kreps Galériában rendszeres időközönként megrendezett egyéni kiállításain lehet megtekinteni.

Az izraeli művészcsalád gyermekeként született Noma Bar, már egészen fiatalon rajongott a karikatúrák és piktogramok iránt. Diplomáját a jeruzsálemi Bezalel Művészeti és Design Egyetemen 2000-ben megszerző művész, illusztrátor és tervező jelenleg Londonban él, és az elmúlt években több mint 60 magazin – köztük a Time Out London, The Observer, The Economist – címlapját, 550 nyomtatásban megjelenő illusztrációt, valamint két rendkívül népszerű és lenyűgöző könyvet jelentetett meg. Társadalmi és politikai kérdéseket feszegető Negative Space című könyvéből, valamint legújabb, Cut It Out című sorozatából válogattam párat. Néha eltelik pár másodperc, míg meglátod a valós, olykor megrendítő, máskor humoros üzenetet.

A most bemutatásra kerülő épület, először komoly fejtörést okozott. Dilemma volt, mert itt nincsenek klasszikusan 45 fokban bedőlő pálmafák, se az eget a horizonttal érintő azúrkék óceán a háttérben. Meg egyáltalán érdekelhet-e rajtam kívül bárki mást a Skåne tartományban, Malmö városától jó száz kilométerre észak-keletre a Hässleholm településen egy 1950-es években épült gyár, ahol nem körzővel és vonalzóval tervezett park, hanem valódi ősfás-bozótos természet öleli körül a cseppnyi mesterséges tó partján megbúvó épületet?

Messze még a hideg és nyálkás ősz (reménykedjünk) és a lehullott falevelek begyűjtése, de azért érdemes előre gondolkodnunk és egy kis inspirációt gyűjtenünk Lorenzo Duran alkotásaiból. Gyönyörűséges munkáiból minden példány egyedi és megismételhetetlen. Najó, ez utóbbi nem igaz, hiszen a spanyol művész, a tökéletes levél megtalálása, majd a gondos tisztítás és tartósítás után, de még a formára vágás előtt, papírlapra rajzolja a megjeleníteni kívánt motívumokat. A szikével varázsolt, kínai, japán, német és svájci tradicionális papírvágás-technikát felelevenítő különleges alakzatok egyszerűen csak lélegzetelállítóak!

Lépj ki a galéria ajtaján, hagyd ott a múzeumot, menj fel a legmagasabb ház tetejére vagy szállj fel egy repülőgéppel a magasba, ha szeretnéd látni Stan Herd földművész alkotásait. Stan olyan családba született, ahol már a nagyszülők is földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, így nem csoda, hogy ő is ezen a területen próbál érvényesülni, igaz, egy kicsit másképp, mint a felmenők. Már több mint 30 éve foglalkozik a természet  művészi megmunkálásával – felássa, feltárcsázza, felszántja és más módon manipulálja az óriási vásznakat. Különleges alkotásait, lenyűgözően hatalmas képeit gyakran használják kereskedelmi célból, többek között az Absolut Vodkának is készített hirdetést.

Mit szólnál, ha hirtelen lehetőséged adódna, hogy utazni tudj, mondjuk vissza az időben? Esetleg jó kis töréseket okozva a tér-idő kontinuumban, te mit tennél például Marilyn Monroe-val, na pláne Hitlerrel? Vagy! Mit kezdenél azzal a helyzettel, ha lazán becsöppenve a 70-es évek disco-shittes világába, még mielőtt a Sony rászabadította a világra a walkman nevű őrületet, lehetőséged lenne mindenki előtt „újra” kitalálni, és mai tudásod birtokában redizájnolni a szórakoztató elektronika négy, világokat megrendítő találmányát: az mp3 lejátszót, a laptopot, a mobiltelefont és a kézi videojátékot?

Úgy tűnik, Laura Bifano ráérzett a divatos pixel art mániára. A Vancouver-sziget nagyon nedves keleti partján született szabadúszó illusztrátor festményein szereplő állatok életszerűbb hatást keltenek, mint a kiindulópontnak számító régi számítógépes játékok képi világából jól ismert lapos képpontvilág. A Brit-Kolumbiai Victoria-ban élő, designer végzettségű fiatal művésznő karakterei leginkább egy különleges és játékos dimenzió valódi és szerethető élőlényeiként jelennek meg. A tömzsi kis méhekről készült festmény halálos. Különleges alkotásai közül bárki vásárolhat etsy shopjában.

Régen volt már, hogy videóval indítottuk a napot, igazából fogalmam sincs, hogy miért. Megtörve ezt a szokatlan csendet, Nicos Livesey rövid, 15-20 másodperces villanásaiból hoztam kettőt, mert csak ennyi van. A londoni szabadúszó illusztrátor, animátor és rendező színes gyurma felhasználásával készített stop-motion rövidfilmjeit a Frank Zappa-val is együtt dolgozó gyurmanimáció-művész, Bruce Bickford ihlette. A pszichedelikus hatást a geometrikus formákat tartalmazó gyurmatömbök aprólékos felszeletelésével érte el. Vigyázat, beszippantós!