A finnekről, mint az összes velük szomszédos északi népekről, és persze ideszámítva az izlandiakat is sejtettük, hogy elvarázsolt csodabogarak. Ez azonban nem meglepő, hiszen identitásukra mind a mai napig óriási hatással van a kultúrájuk szerves részét képező ősi skandináv mitológia. E pogány hit és mondavilág ihlette meg a finn szobrásznő Miina Äkkijyrkkä -t. A művésznő Helsinki melletti erdőkben lévő farmjára érkezőt döbbenetes látvány fogadja.

Kiss Emese saját állítása szerint egy 22 éves, mindig nyughatatlan lány, aki az alkotás, a grafika megszállottja. Mai napig nem realizálódott benne, hogy pontosan mivel is szeretne foglalkozni, mihez húz jobban a szíve – érettségi után ötvös szakmát tanult, majd a filmek világába vette bele magát, és operatőrként próbált érvényesülni. Mind a két szakmában örömét lelte, de a legjobban a gyerekkorból maradt rajzolás köti le a leginkább. Ha toll vagy ceruza kerül a kezébe, önkéntelenül firkálni kezd. A felület lényegtelen. A radír az ellensége.

David Hanauer német designer, Google Earth-ből származó képek felhasználásával készíti különleges szőnyegeit, egészen 2008 óta. A „WorldWide Carpets” széria régi perzsaszőnyegek hangulatát idéző, geometrikus díszítőelemekkel erősen fűszerezett mintavilágát a tökéletes fotó kiválasztása után elforgatva, tükrözve, egymáshoz illesztve éri el. A 140x200 centiméteres darabszőnyegként, illetve a végtelenített sormintájú padlószőnyegként is használható, poliészter alapú, az alján csúszásgátló gumi bevonattal készített modern lakberendezési kiegészítőre színtartó festékkel nyomtatják rá a képeket. Az árakért a tervező honlapján található email címen lehet érdeklődni.

Miután Ian Davie festőművész korábban rengeteg tapasztalatot szerzett vadőrként a természetes környezetükben élő állatokról, hatékonyan tudja kamatoztatni alkotásaiban a hosszú évek során szerzett tudást. A képeken látható egyedi festővászon-alapanyagot egyik sétája alkalmával találta a földön, és állítása szerint meglepődnénk, ha tudnánk, hogy a hattyútoll mennyire erős, tartós és könnyen pingálható. Ian manapság egy átalakított parasztházban éli mindennapjait a Snowdonia Nemzeti Park központjában, így a festményeihez szükséges inspiráció, ha kell, ha nem, a nap 24 órájában folyamatosan érkezik hozzá. Az állandó hattyútoll-utánpótlást pedig egy madárrezervátum lelkes dolgozói biztosítják a számára, természetesen a madarak jólétét elősegítő nagylelkű adományokért cserébe.

Ássatok nyakig a földbe, utána meg jöjjön a kíméletlen kövezés! Szégyen és gyalázat, de be kell vallanom: számomra vakítóan fehér folt volt a bosnyák grafikusok és tipográfusok kreatív közössége, egészen mostanáig. Ezt a hiányosságot pótolja be – persze csak részben – a rendkívül tehetséges grafikus és illusztrátor Zoran Lucic, egykori és mai focilegendákat ábrázoló, eszméletlenül jól sikerült posztersorozatában.

Nem mindenki örül a teliholdnak, a felsorolás szükségtelen, hisz úgyis tudjátok, hogy a vérfarkasokra gondolok. Én kérek elnézést. Lényeg, hogy mostantól a frusztráltságon és egyéb kellemetlen tüneteken felülemelkedve, bárki megszeretgetheti a holdat az otthonában. Kellemes, fetrengésre ajánlott holdmatracot és fluoreszkáló párnát készített ugyanis az i3lab nevű cég két koreai designere, Lily Suh & Zoono. A lakberkiegészítőkhöz felhasznált nagy felbontású képeket Chin Wei Loon asztrofotós készítette 2010. január 29-én, Kuala Lumpur-i tartózkodása során. Itt lehet bevásárolni a kollekcióból.

Nemrég (2011-ben. A szerk.) több keleti-parti ingatlanforgalmazó cég kínálatában szinte egy időben jelent meg egy, a West 29th Street-en, Chelsea-ben található tizenhat emeletes épület teljes tetőterét elfoglaló loft, melyet jelenlegi tulajdonosa most 1.750.000 dolláros áron kínál eladásra. Jeremy Noritz, a független filmes szakmában ismert rendező, az alsó hangon 350 millió forintos összegért cserébe egészen elképesztő hangulatot árasztó birodalmát kínálja eladásra. A közel 170 négyzetméteres, erősen viktoriánus bukét árasztó Verne-i padlástérben ugyanis az egyenként 500 fontot nyomó, fából készült hajtóművektől, a vintage mózeskosarakon vagy szobrokon át, egészen a nehéz öntött fém lámpákig minden Noritz steampunk fétiséről szól. Akinek pedig túl sok lenne odabent, levegőért kimenekülhet a közel lakásméretű tetőteraszra. Kérdés: steampunk tetőtéri kecó menő or not?

Mindig megtalálni a tökéletes faágat, nem lehet egy egyszerű mutatvány, azonban a 62 éves amerikai szobrásznő, Deborah Butterfield már rutinos versenyző az általa választott művészeti ágban. Vonzódása a lovakhoz egyértelmű, különböző újrahasznosítható anyagokból készült figurái ugyanis csaknem kizárólag ezt az állatot formázzák, körülbelül 1975 óta. A San Diego-i stúdiójában kizárólag télen alkotó művésznő legújabb, faágakból készített lovait bemutató kiállítását szeptember 9. és október 8. között lehet megtekinteni, a New York-i Danese galériában.

Első pillantásra csak rossz minőségű fényképeknek tűnnek, azonban közelről nézve Eric Daigh portréi lenyűgöző és aprólékos műalkotásokká változnak. A Michigan-i Traverse City-ben élő és dolgozó amerikai művész 2007-ben kezdett foglalkozni a bonyolult képek megvalósításával, egyszerű fotók lebutításával, majd a hosszas térképtű-tűzögetéssel. Két évre rá, 2009-ben kapta meg első elismerését a fotózást, grafikai tervezést és mozaikkészítést vegyítő alkotásaiért. Az ArtPrize versenyen harmadik helyezést elért művek többsége több ezer (hozzávetőlegesen 11.000-25.000 darab) színes térképtű felhasználásával készült.

Közelebbről sajnos nem tudjuk melyik tartományban, de ami biztos, hogy Spanyolország egyik elhagyatott, vadregényes partszakaszán járunk, ahol a belga Atelier d’Architecture Bruno Erpicum & Partners [itt már írtunk róluk] építészeinek munkáját dicséri ez a 400 négyzetméteres modern rezidencia, mely a tengerszint felett 159 méteres magasságban, közvetlenül a sziklák pereme mentén elkészülte, azaz 2002-óta állja a viharos tengeri szelek szinte folyamatos ostromát...

Lassan hagyományossá váló, brutálszobrokat bemutató sorozatunk mai állomásán Pim Palsgraaf holland művész preparált állatain pisloghatunk nagyokat. Multiscape című szürreális projektjében, a kitömött jószágok hátára egész városrészeket csatol, amellyel egyetlen célja van csak, hogy bemutassa a kultúra és a természet között feszülő ellentmondást, az urbanizáció és az anyatermészet közötti különös harcot. A fura szobrok testén burjánzó városdaganatok egyértelműen mutatják, hogy a szobrász szerint melyik oldal felé billen a mérleg nyelve.

Mi jut eszedbe először, ha azt mondom: „olasz”? Amennyiben nőből vagy, ide [éppen a gigámra mutatok] a rozsdás bökőt, hogy az elegáns cipők, ruhák, ékszerek, vagyis maga a divat. Pasik ugyanerre a kérdésre csípőből válaszolják: foci, bor, vagy épp spagetti. Megannyi sztereotípia, melyek egy idealizált, ám valójában hamis képet mutatnak, mert ahogy az összes többi ország, úgy természetesen Itália is több arcú. A ferrari-gucci-milán tengellyel párhuzamosan, bár közel sem annyira látványosan, de létezik egy másik ország is, ahol a népszerű turista útvonalaktól távoli magas hegyek között megbúvó évszázados falvak, középkori városok levegőjében – gyakran ez az odatévedő érzése – mintha még az idő is megállt volna.

Jonathan Bréchignac francia művésznek tizenöt hónapra és sok-sok türelemre volt szüksége, míg elkészítette egyedi szőnyegét. A nem túl fantáziadús módon „Praying Carpet” névre keresztelt imaszőnyeget csak fekete színnel volt hajlandó rajzolni, többek között hagyományos japán, indián és mexikói mintavilágot vegyítve és felrajzolva a papírra, az elkészült példányt pedig két vékony plexiüveglap közé szorította a sérülések elkerülése érdekében.

Nem kell sokat küszködni a kereséssel, ha elképesztő origami alkotásokat szeretnénk nézegetni. Átlagos méretű vagy óriási papírlapból elkészített, aprólékosan kidolgozott, színes, szagos, megröntgenezett változataival nap mint nap összefuthatunk. Anja Markiewicz német művésznő azonban azok közé tartozik, akik törekszenek az egyre kisebb csodák elkészítésére. A mindössze néhány milliméteres törékeny állatok és egyéb formák többségéhez ajánlott a nagyító használata, ha minden részletét teljes valójában látni szeretnénk. Zseniális!

Hyungkoo Lee előszeretettel foglalkozik a jól ismert rajzfilmfigurák elmúlás utáni állapotával. Az 1969-ben Pohang-ban született, jelenleg Szöulban élő és dolgozó dél-koreai művész, biológiai alapossággal tanulmányozta a műveiben megmintázott élőlények karakterét, testét, de leginkább csontvázát, hogy végül a legteljesebb mértékben lecsupaszított változatukkal álljon ki a nézőközönség elé. Ahol a formavilág engedte, valódi csontokat használt az Animatus című kollekcióban szereplő „új szemszögből” bemutatott, könnyen felismerhető szőrös (és tollas) figurákhoz.

Lelki szemeimmel látom, hogy aki teheti, valamilyen strand vagy vízpart felé igyekszik ebben a jó időben, úgyhogy nem rabolom sokáig az idetévedők idejét. Inkább laza infógrafikákkal finomhangolom a nyárias hangulatot, a H-57 kreatív stúdió legutóbbi műveivel. Az olasz fiatalokból álló csapat, folyamatban lévő sorozatában történelmi (vagy nem történelmi, viszont hétköznapjainkra hatással lévő) eseményeket és ikonikus történeteket egyszerűsítenek le az irónia vagy csak a poén kedvéért.

Nike Schroeder munkái a maguk durva kontúrvonalaival, kilógó cérnaszálaival alapos és rendkívül részletes, ugyanakkor látszólag durva és befejezetlen alkotásoknak tűnnek. A színházi produkciók körül is bábáskodó, jelmez-és díszlettervezőként is dolgozó, magazinok és könyvek illusztrálásával is foglalkozó 30 éves berlini művésznő képeinek szín-és formavilága, az elmesélt történetek, a megjelenített alakok teljesen eltérnek a hímzésről alkotott általános fogalmainktól. És éppen ez a jó benne!

Eddi Prabandono indonéz szobrász különleges kapcsolatot ápol 5 éves kislányával. Az Indonéz Művészeti Főiskolán tanult 39 éves művész idén úgy döntött, hogy egy óriási szobrot készít a helyi neves kiállításra, amelynek alapját a Luz iránt érzett mélységes szeretet adta. A kislány arcának pontos és hatalmas mását 25 tonna agyagból faragta ki, és július végéig lehetett megtekinteni a 165 tehetséges kortárs alkotó 241 munkáját felvonultató Art Jog 2011 kiállításon.

Nathalie Trépanier aktívan részt vesz a montreali művészeti közösségben, már több mint húsz éve. 1988-1991-ig színészetet tanult a Conservatoire de Montreal iskolán, de filmes karrierjét lassan a háttérbe szorítva, inkább színházi előadások látványvilágának megtervezésével foglalkozik, valamint hosszú ideje különleges hobbijával tölti a legtöbb időt. „Kincsvadásznak” hívja magát, aki célirányosan járva a montreali utcákat, roncstelepeket, hétköznapi hulladékot, alkatrészeket gyűjtöget egyedi szobraihoz. Sok hasonló példát mutattunk már be, mégis van valami különleges és magával ragadó báj Nathalie újrahasznosított figuráiban és lakberendezési tárgyaiban.

Melanzana Jones, Mapoleone, Al Cacone és Finocchio? Ugye rémlik valami? Ha igen, viszont halvány sejtésed sincs, miképpen lépj tovább a megoldás irányába, azt javasolnám, hagyd a fenébe és múlasd inkább végig a mi cébéjánk talián megfelelőjének számító kiskereskedelmi lánc, az Esselunga észbontóan ötletes kampányát. Mire a végére érsz, garantáltan jobb lesz a hangulatod, és még a zorrodatistisztíccsa... :)

Severija Incirauskaite-Kriauneviciene (monddkigyorsan!) litván művésznő az egyszerű és általában mindenki számára érthető szimbólumok nyelvén próbál kommunikálni. Előszeretettel használja a virágmotívumot, ami azonban extra különlegessé és lenyűgözővé teszi alkotásait, hogy az anyag, amire a jól ismert formavilágot felhímzi, nem más, mint a fém. Kanalak, locsolókannák, lábosfedők, sajtreszelők, motorháztetők, autóajtók és egyéb nyalánkságok kivirágosított változatai kerekítik a szemünket a folytatásban.

Billie Achilleos nem először kerül a Louis Vuitton látókörébe. A sokoldalú művésznő tavaly már együtt dolgozott a híres céggel egy különleges kollekció elkészítésének erejéig, és a sikeres együttműködés eredményeként újra felkérték a közös munkára. A Louis Vuitton Mon Monogram névre keresztelt szolgáltatásának megtámogatására idén négy új, állat formájú táskaszobrot készíttettetett a speciális effektek területén is jártas hölggyel. Az ironikus felhangokkal is rendelkező szobrok közül a tatu a bőr szilárdságát és tartósságát, a hód az anyag funkcionalitását, a kaméleon a sokszínűségét, míg a sok cipzárral és patenttal felszerelt szöcske a jellegzetes hangokat kívánja megjeleníteni.

Egy olyan világban élünk, ahol a csúcstechnológia, a design és az innováció szimbiózisa már alapkövetelmény. E szövetség eredményeképpen – evolúciós fejlődésünk jelenlegi fázisához igazítva –, gyakorlatilag nap mint nap megtapasztalhatjuk ennek az életünket olykor nagy mértékben is könnyebbé tevő és kézzel fogható jeleit. Igaz kényes [persze reméljük, azért ma már annyira mégse] a téma, de minden bizonnyal valós igény lehet az is, hogy a fejlesztések célba vegyenek egyéb testközeli, természetes igényeket kielégítő zónákat is, mint például a nagyonintim szféra és a szexualitás...

Korábbi tapasztalataink alapján kijelenthetjük, a hajunk, ha megvált a fejünktől már nem annyira csábító, még akkor sem, ha különböző művészeti célokra használják fel. Rendszeres időközönként azért bepróbálkozunk egy-egy érdekes hajprojekttel, pedig személy szerint magam sem rajongok értük, maximum tisztes távolságból. Agustina Woodgate nem aprózza el a dolgokat, nem finomkodik néhány hajszállal, egészen egyszerűen csomóba gyűrt hajtéglákból, pontosan 3.000 darabból készített várat, illetve egy másik változatot, amely a homokvárakhoz hasonló formavilággal bír. Az argentin származású, jelenleg Miamiban élő és dolgozó művésznő munkái között nem ez az egyedüli vitatható, azonban figyelemreméltó alkotás, talán elég annyit mondanom, hogy újrahasznosított plüssállatok szőréből készült szőnyegei legalább annyira furcsák, mint a hajvárak.

Stacey Lee Weber az amerikai munkásosztályhoz tartozó családok gazdaságokban, gyárakban és az építőiparban dolgozó szakképzett tagjainak fáradtságos munkája előtt szeretne adózni aprólékos műveivel. A philadelphiai művésznő több sorozatban megvalósított különleges szobrai kizárólag valódi érmék felhasználásával készültek, megjelenítve az amerikai kultúra alapjait lefektető, „fillérekért” dolgozó kétkezi munkások kemény munkája és csekély fizetségük közötti kapcsolatot.