Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop


Sikít a kancsó, ha savanyú a tej

Sikít a kancsó, ha savanyú a tej

2010. március 31. - Darqo

Nos igen, ez egy fontos dolog. Egy korábbi fantasztikus antibiotikumos kezelés után meg kellett hoznom azt a döntést, hogy soha többet nem viszek majd a szervezetembe olyan ételt vagy italt, ami kicsit is kellemetlenül érint illat, illetve ízvilágában. Fontosnak tartom azt is tudni…

Sikít a kancsó, ha savanyú a tej

megosztás komment tovább
Rajzolj a főzőlapra!

Rajzolj a főzőlapra!

2010. március 31. - Darqo

Nem vagyok nagy szakácsművész, de azért láttam már közelről konyhát, sőt főztem is és tudom, hogy néha a négy darab gázrózsa (vagy egyéb változat ugyanilyen számban) nem elég. Nagyobb családi ebédeknél meg pláne kevés a hely a különböző méretű lábosoknak, de…

Rajzolj a főzőlapra!

megosztás komment tovább
Nem ragad többet a nadrágba

Nem ragad többet a nadrágba

2010. március 31. - Darqo

Először is egy tipp: ha valami okostojás miatt rágógumi tapadt cipőtalpunkra, ruhánkba, hajunkba, próbáljunk meg valahonnan jeget szerezni, bedörzsölni vele, mert megszilárdul és könnyebben el tudjuk távolítani. Szóval, vannak olyan emberek, akik képtelenek arra, hogy az…

Nem ragad többet a nadrágba

megosztás komment tovább
Kukák, ti gyönyörűek

Kukák, ti gyönyörűek

2010. március 31. - Darqo

Álmodom egy világról, ami nagyban hasonlít Oliver Nicolic egészen utópisztikus jövőjére, kültéri kukástól együtt. Számára a szép új világban az emberek nem nyomnak el cigicsikket a szemetes oldalán, nem ragasztanak rá rágógumit, nem firkálják össze, nem rugdossák, nem…

Kukák, ti gyönyörűek

megosztás komment tovább
Bolgár cyber-retro café

Bolgár cyber-retro café

2010. március 31. - Mocca

Bevallom, egészen mostanáig nem túl sok bolgár dizájnerről hallottam - konkrétan egyet sem ismertem -, és ezt néhányan minden bizonnyal jogosan fel is fogják nekem róni. Ez a helyzet azonban ígérem változni fog a jövőben, belebotlottam ugyanis a fiatal formatervező Svilen Gomalov bútor…

Bolgár cyber-retro café

megosztás komment tovább
Szexi csokoládé

Szexi csokoládé

2010. március 30. - Darqo

Úgy látszik ez egy ilyen nap…a tavasz beköszöntével megszaporodnak az erotikus témákat megjelenítő koncepciók. Most éppen Adva Noach designer porcelánból készíthető, a csokoládé témakörének egészen speciális és explicit fogyasztási formája köré szerveződő…

Szexi csokoládé

megosztás komment tovább
Taposható mosógép

Taposható mosógép

2010. március 30. - Darqo

Bár a Gödör Klub április 8-ig tartó rendhagyó szabadtéri kiállításán a modern nő születését ünneplik a XX. század megannyi találmányára és hétköznapi használati tárgyára irányítva a figyelmet, kérdéses hogy Kristin Mueller találmánya, a Squash Wash mennyiben fog…

Taposható mosógép

megosztás komment tovább
Hol laknak a jövő emberei?

Hol laknak a jövő emberei?

2010. március 29. - Darqo

Az elmúlt két-három év történései (gazdasági világválság, egyebek) után ismét megszaporodtak az építészek által tervezett utópisztikus elgondolások, már nem csak geekek, diákok látják bele a jövőbe furábbnál furább vagy jobbnál jobb elképzeléseiket.A jövő emberei a…

Hol laknak a jövő emberei?

megosztás komment tovább
Ülj a zenére!

Ülj a zenére!

2010. március 29. - Darqo

Egy jó hangrendszer beszerzése fáradtságos munkafolyamat, a nők rendszerint ki is szoktak akadni, ha párjuk a ruhaboltok végigjárásáért cserébe a kütyüboltokba csábítja be őket hosszas mustrára. Az olyan multifunkciós kiegészítők beszerzése pedig végképp nehéz, ami még…

Ülj a zenére!

megosztás komment tovább
Levesestál, ami inkább kukára hasonlít

Levesestál, ami inkább kukára hasonlít

2010. március 29. - Darqo

A fura és sokatmondó nevű macedón Apostol Tnokovski egészen speciálisan képzeli el a jövő étkezőasztalát. Az 1982-ben Szkopjéban született Apostol 2008 óta az ugyancsak figyelemfelkeltő elnevezésű macedón Dream Factory-nál követi el jószándékú merényleteit a közízlés…

Levesestál, ami inkább kukára hasonlít

megosztás komment tovább
A nap kérdése

A nap kérdése

2010. március 29. - Darqo

Kitaláljátok, hogy mit láttok az alábbi képen? Eljátszottam az ajánló oldal hasonló kérdésével és direkt nem néztem meg a választ, de bevallom, az első kép alapján nehezen jöttem rá a megoldásra. Sungkuk Park a koreai designer kortárs alkotása, mely konyhai kiegészítőként…

A nap kérdése

megosztás komment tovább
Übergeek Autópia : EN-V

Übergeek Autópia : EN-V

2010. március 28. - Mocca

A legmértéktartóbb becslések szerint 2030-ra a világ népességének 60%-a városokban fog élni, és 2 milliárd autóval közlekedni. Az előre jól látható közlekedési káoszt - és például az Ötödik Elem című filmben már karakteresen vizionált városi szmog dunyhát - kiküszöbölendő, a nagy autógyárak lelkesen…

Übergeek Autópia : EN-V

megosztás komment tovább
Re-Virágcserép

Re-Virágcserép

2010. március 28. - Darqo

Bár még be sem indult igazán a tavasz, én már megkezdtem a kertészkedést a pár négyzetméteres erkélyünkön. Ilyenkor telezsúfolom a balkonládákat, cserepeket a legkülönbözőbb virágokkal, ellensúlyozva a kellemes városi levegőt, illetve a kiskoromban ért sokkoló…

Re-Virágcserép

megosztás komment tovább
Szék, asztal, ezmegaz padlószinten

Szék, asztal, ezmegaz padlószinten

2010. március 28. - Darqo

Kicsi lakás, nagy gond – szokták mondani. Sok a bútor, nehezen lehet elférni, barátokat is ritkábban merünk hívni -bár sok jó ember kis helyen is, ugye-, a multifunkciós bútorok léte ilyenkor felértékelődik. Shin Yamashita a japán Kyoto Institute of Technology tanulója…

Szék, asztal, ezmegaz padlószinten

megosztás komment tovább
Hátizsák napelemmel

Hátizsák napelemmel

2010. március 27. - Darqo

A napelemes hátizsák egy olyan innovatív koncepció, amit úgy terveztek meg, hogy megtartsa a felhasználók testmelegét téli, fagyos körülmények között. Különösen hegymászók számára ajánlják, akik előnyben részesítik a jegecesedő hegycsúcsokat, bár ez a…

Hátizsák napelemmel

megosztás komment tovább
We all using our yellow light switch

We all using our yellow light switch

2010. március 27. - Darqo

Ismeretlen helyen, sötétben, átlagos emberként hajlamos vagyok eltévedni, villanykapcsolót keresni és valószínűleg egy totálisan másik helyen felkapcsolni a villanyt, fölöslegesen felzaklatva ezzel az éjszaka közepén az igazak álmát alvó háziakat…majd egy…

We all using our yellow light switch

megosztás komment tovább
Sokkoló Városi Tüdők

Sokkoló Városi Tüdők

2010. március 27. - Mocca

Örvendetes tény, hogy Magyarországon is egyre több azoknak a kisebb és nagyobb városoknak a száma, ahol működnek már a helyi lakosság által is online nyomon követhető levegő szennyezettség mérő bázisok. Az már kevésbé örömteli, hogy szükség is van rájuk, hiszen egyre emelkedik az év azon napjainak…

Sokkoló Városi Tüdők

megosztás komment tovább
VarázsTűzhelyTakaró

VarázsTűzhelyTakaró

2010. március 27. - Darqo

Régebben szerettem sokat kirándulni, persze most is, csak az anyagi vonzatai elég erősen befolyásolják a mennyiséget manapság. Már akkor is voltam annyira kényelmes (barátaimmal együtt), hogy ne kempingben, sátorban szálljunk meg, hanem valamilyen "falusiturizmusos" kiadó…

VarázsTűzhelyTakaró

megosztás komment tovább
Intelligens könyvjelző

Intelligens könyvjelző

2010. március 26. - Darqo

Ki szeretett szamárfület készíteni a munkafüzetébe kiskorában? Én igen, manapság viszont feláll a szőr a hátamon, ha egy kicsit is megsérülnek a könyveim lapjai. Úgy vigyázok rájuk, mint a szemem világára, így azt a szánalmas trükköt találtam ki, hogy a vásárlás után nem…

Intelligens könyvjelző

megosztás komment tovább
Facebookon keresztül üzen a növényünk

Facebookon keresztül üzen a növényünk

2010. március 26. - Darqo

Egy két olvasót más sikerült megdöbbenteni itt a blogon a legújabb növénypalántázási módszerek bemutatásával, és valószínűleg a mai különlegesség is szépen be fog állni ebbe a sorba. Az IloveLamp ugyanis egy olyan hagyományos lámpa és virágcserép kombináció, ami egy…

Facebookon keresztül üzen a növényünk

megosztás komment tovább
Földbe süllyesztett jelzőlámpák

Földbe süllyesztett jelzőlámpák

2010. március 26. - Darqo

Autósként rengeteg beláthatatlan útszakasszal találkozhatunk itt Magyarországon is, nem csak Koreában, ahol Park Jeongseon az országukban kiemelkedően magas számú baleseteket arányát szeretné találmányával visszaszorítani. A Red Dot Design díjas koncepció AISA névre hallgat, ami…

Földbe süllyesztett jelzőlámpák

megosztás komment tovább
Ufóbölcső a jövő gyermekeinek

Ufóbölcső a jövő gyermekeinek

2010. március 25. - Darqo

Nem kérdéses számomra, hogy a jövő születendő kisbabái a Shaun Milburn és PER Design közösködésében megszületett Baby Cot Pod-ban vagy hozzá haszonló szerkezetekben fogják kipihenni napi fáradalmaikat. A letisztult formavilág leginkább valami igazán A-kategóriás sci-fibe…

Ufóbölcső a jövő gyermekeinek

megosztás komment tovább
Ülj a lámpaoszlopra!

Ülj a lámpaoszlopra!

2010. március 25. - Darqo

Szeretek gyalogolni; akár hosszan is, főleg nyáron, viszont jártamban-keltemben átlagos ember módjára néha elfáradok és sajnos azt tapasztalom, hogy elképesztően kevés ülőalkalmatosság van az utcákon. Ha talál is az ember, arra sem feltétlenül ül le szívesen, hiszen ki tudja,…

Ülj a lámpaoszlopra!

megosztás komment tovább
Projektor a tollban

Projektor a tollban

2010. március 25. - Darqo

Míg multinál dolgoztam, volt részem számos prezentációban és általában mindegyik unalmasra sikerült. Persze vita tárgya lehet, hogy úgy általában nem érdekelt a téma vagy csak az előadó személye nem késztetett élénk figyelemre, mindenesetre fontosnak tartom, hogy olyan…

Projektor a tollban

megosztás komment tovább
Sitcord az áramfelelős

Sitcord az áramfelelős

2010. március 25. - Darqo

Talán már nem kell külön felhívni a figyelmet arra, hogy sok egyéb apróság mellett a fölösleges áramfogyasztás visszaszorítása is kedvezően hat környezetünkre és nem mellékesen pénztárcánkra is. Sokan nincsenek tisztában viszont azzal a ténnyel, hogy a járművek, gyárak,…

Sitcord az áramfelelős

megosztás komment tovább
süti beállítások módosítása