Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Re-Virágcserép

Re-Virágcserép

2010. március 28. - Darqo

Bár még be sem indult igazán a tavasz, én már megkezdtem a kertészkedést a pár négyzetméteres erkélyünkön. Ilyenkor telezsúfolom a balkonládákat, cserepeket a legkülönbözőbb virágokkal, ellensúlyozva a kellemes városi levegőt, illetve a kiskoromban ért sokkoló növényhiányos traumát. Különösen a kerámiacserepekből jelent gondot átültetni a rászoruló virágokat, mindig kínzásnak éreztem kicibálni őket korábbi lakhelyükről úgy, hogy óhatatlanul megsérülnek a levelek vagy a gyökérzet, lehullik a föld (hiába nedvesítem be eléggé), szóval lelki füleimmel folyamatosan hallom jajveszékelésüket. Biztos van rengeteg technika, amivel élesíthetném tudásomat, viszont Hyunjun Kim re-virágcserepe felkeltette a figyelmemet. Az egyszerűen szétnyitható kerti kiegészítővel kiküszöbölhetjük a korai növényhalálozási rátát, a szétpattintható Re-FlowerPot ugyanis a lapáttal való kínlódás iktatja ki a munkafolyamatból, ezzel könnyítve meg az amatőrkiskertészek számára a téli/őszi átültető projekteket.

via: Tuvie

Bookmark and Share

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr11874818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása