Így is lehet esküvőt kötni, és/vagyis esküvői videót készíteni! Tudom, anyunak, apunak, nagyszülőknek, rokonságnak kell a hagyományos változat, na de a barátoknak, haveroknak lehet lazábbra venni a figurát. A Rockandrollhearts és Matt Odom gondozásában rögzített, Passion Pit Sleepyhead című dalára megvágott rövidített verziót biztos, hogy máskor is élvezettel fogják újranézni Lauren és Jean-Pierre ismerősei. Őket választotta (értem, hogy miért) a pár, akik idén június 19-én kötötték egybe az életüket, amiért innen is gratulálunk nekik. Fiatalok, lazák, jófejek, jó videó!

Hihetetlen, de teljesen véletlenül vettem észre Réka nevét! Éppen az egyik posztunkra érkezett több tucatnyi komment böngésztem miközben egyszer csak megakad a szemem egy néven, mellette zárójelben egy honlap címével, és amikor kíváncsiságból kikattintottam az oldalra, elkezdett káprázni a szemem az ott látott gyönyörű fotók láttán. Végignézve Réka - mert hogy így hívják - portfólióját, nem gondolkoztam sokat azon, hogy a megadott mail címre elküldjek egy üzenetet, melyben az engedélyét kértem néhány képének közzétételéhez.

Vállalva a „tájékozatlan” jelzőt büszkén jelentem ki, hogy számomra az újdonság varázsával hatott a Costa Ricai Costa Verde Hotel látogatócsalogatója, a 15 méteres magasságba applikált 1965-ös Boeing 727-es repülőgéptörzs, melynek darabjait a San Jose repülőtérről szállítottak apránként a helyszínre, és amiben egy két szobás, két fürdőszobás, mindenféle kényelmet kiszolgáló, légkondicionált apartmant alakítottak ki. A tulajdonosok állítása szerint a gép belseje, a berendezési tárgyak egytől egyig teakfából készültek, a teraszon pedig lenyűgöző látványban lehet részünk az óceánra nézve, miközben tukánok és majmok szomszédságában szürcsölhetjük a jól megérdemelt koktéljainkat. El is hiszem! Lost fanoknak különösen ajánlott nyári pihenőhely!

Az utóbbi időben szerencsére egyre több hír szól olyan nemzetközi projektekről, ahol azt láthatjuk, hogy a legújabb zöld technológiákat alapul véve hoznak létre olyan önfenntartó rendszereket, mint például a  Fab Lab House, ami az Institute of Advanced Architecture of Catalonia (IAAC) előremutató koncepciója.

Ismét lassított felvételek 7 lenyűgöző és hipnotikus percen keresztül Moby andalító Sunspot című dalára, Philip Heron és James Adair rendezésében.

Tudom, hogy ordítóan borzalmas közhely, de az élhetőbb környezetért mi magunk is tehetünk valamit. Egyre többször tapasztalom a kommentelők részéről, hogy az igény idehaza is megvan a szépre és a jóra, megvan a rácsodálkozás is, hogy külföldön micsoda dolgokat (legyen szó apróságokról) csinálnak önerőből az emberek, azért hogy jobban érezzék magukat, mégis döbbenetes, hogy amikor egyszerű virágos balkonokról írunk, meglepően magas számban ütközünk elutasításba, mert drága, mert nem olyan a klímánk, mert vonzza a bogarakat és egyéb kibúvónak szánt nyalánkságok. Mi azért rendületlenül próbálunk külföldről átvett példával szolgálni, hátha elindul valami, itt van például két tipp, az egyik Anna Garforth az angol ökoművész festett tejesflakonjai, amik városi vagy otthoni virágtartóként is tökéletesen funkcionálnak. Az ő műveiben van egy kis újrahasznosítás, környezetvédelem, egy kevés kézügyesség, egy egyszerű ötlet és némi szociális érzékenység. A másik pedig egy ismeretlen szerző műve, melyet a Boing Boing cikke szerint Brüsszelben fotózta egy járókelő, és ami egy régi videokazettákból készült madáretetőről szól. Egyszerűek, ötletesek, némelyik még színes is és a bennük rejlő mosolyfaktor is igen erős! Nem kell több, legyünk kreatívak!

Vannak emberek, akiknek semmi problémát nem okoz, ha idegen szemek olykor pimaszul kíváncsi tekintete követi életük minden apró mozdulatát, pillanatát. Aztán van az ellenpólus, akik azzal magyarázva, hogy a magánélet, a család tabu és senkire nem tartozik, a nyilvánosság teljes kizárásával szeretik élni életüket. Én egyik szélsőség mellett sem tenném le a voksomat, mindössze elismeréssel és tisztelettel szeretnék adózni egy ma már klasszikus épület a Farnsworth-ház és alkotója, a kortárs építészet egyik kiemelkedő alakja a német–amerikai Mies van der Rohe előtt, abból az alkalomból, hogy egyik lelkes követője Steve Hermann a tavalyi évben készült el kaliforniai Montecito városában legújabb épületével, a betonból és rengeteg üvegből készült The Glass Pavilionnal, amit természetesen a mester és tanár ikonikus munkája a Farnsworth-ház inspirált.

A texasi graffiti kollektíva a Knitta kezdte még 2005-ben a kötött-graffiti forradalmat Amerikában, mert ugye a street art nem merül ki csak a festékfújásban. Az ő örökségét vitte tovább három nevesebb csoportosulás, az Urban Knitting, Yarn Bombing DIY és a Guerilla Knitting, akik mára már rengeteg köztéri berendezési tárgyat, fát, bokrot, kiskutyafülét díszítettek fel és oldalaikon várják a csatlakozni vágyókat, azokat, akik szívesen részt vennének a projektben, szerte a világban. Lehet hülyeségnek, őrültségnek, nevetséges infantilizmusnak nevezni, én mégis azt gondolom, hogy sok ilyen vagy ehhez hasonló gerillamunkára van szükség ahhoz, hogy az életterünket élhetőbbé tudjuk tenni, ha már a múltba és a jelenben nem mindig figyeltek/-nek oda az esztétikára.

Volt már szerencsém félelmetes landoláshoz, amikor Korfura utaztunk, mivel Európa második legrövidebb repülőtéri kifutópályája található itt, de azt hiszem, hogy a St.Martin-ra érkező és onnan induló gépek közelsége a strandhoz nem véletlenül az egyik legnagyobb turistalátványosság a szigeten. A Princess Juliana nemzetközi repülőtér 9-es kifutópályájának küszöbe ugyanis alig pár méterre található a Macho Beach nevű tengerparti strandtól, rövidsége miatt a strand felett csak 10-20 méter magasan szállnak el az ereszkedő repülőgépek. A képekből és a videókból kiderül, hogy milyen élményben van részük az odalátogatóknak.

Én kérek elnézést már így az elején, de ez annyira rossz, hogy már jó és nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Na, szerintetek ki a földkerekség egyik legbetegebb művésze? Bárkire gondoltok is, a képzőművészetet, festészetet, szobrászatot és egyéb médiatanfolyamokat végzett Kittiwat Unarrom biztos, hogy übereli mindet. Nem volt mindig így, Kittiwat családja sütőipari vállalkozást üzemeltet, ezért nem meglepő, hogy 10 évesen már minden csínját-bínját ismerte a folyamatoknak, az igazi borzalom akkor kezdődött, amikor a 32 éves thaiföldi úriember visszatalált saját gyökereihez, hitvallásához. Bár alkotásai öncélúan borzalmasak, ez hozta meg számára a hírnevet. 2006 óra készít szenvedélyesen kenyértésztából megcsonkított emberi testrész alakú kenyereket, beleértve a fejet, karokat, lábakat és lábfejeket, melyeket csokival és egyéb színezőanyaggal tesz élethűvé, az emberek pedig csodájára járnak…A több kiállítást is megélt művész szerint a testrészkenyerek kifejezetten finomak! Képek és videó erős idegzetűeknek a hajtás után.

Ez egy apró poszt egy apró isten háta mögötti városka - Starkville, Mississippi - még annál is apróbb főutcájának nagyonapró kávézójáról. A Little Building Cafe egy csudaszép és hihetetlenül hangulatos kávéház(ikó), melynek hófehérre meszelt falain rózsaszín cipő és zöld sodrófalábú székek a díszek, ahol az éppen hogy kétszemélyes asztalkák asztallapjait a városka egy-egy Google Map-től kölcsönzött világoskék csempebetétes térképrészlete egészítik ki, ahol mindig friss péksütemény és klasszikus amerikai hosszú kávé vár a vendégekre, és ahol Annie, a designer és egyben tulajdonos, 24 órán keresztül mosolyog és soha nem felejt el búcsúzáskor a kedves vendég kezébe nyomni egy apró szerencsesütit...

Ahogy hamarosan érkezik (december 17.) a kultikus Tron című film folytatása a Tron Legacy, úgy fokozódik a felhajtás is körülötte. Szintúgy a kultikus Daft Punk háza táján, hiszen a folytatás zenéjét nekik köszönhetjük (itt meg lehet hallgatni belőle párat). A két párizsi elektronikus zenész, Guy-Manuel de Homem-Christo és Thomas Bangalter előszeretettel takargatják az arcukat, ami igen hamar a védjegyükké is vált, és mivel egy új megjelenéshez új stílus is dukál, új sisakot készíttettek maguknak. Az atlantai grafikus tervező, Harrison Krix állítása szerint pedig élete legnagyobb replika projektjében vett részt, amikor szintén megalkotta a fejfedőt, és aminek tervezési, elkészítési folyamatáról, a 17 hónapot felölelő munkáról, annak 749 lépéséről egy zenés videó is készült, amit (plusz képeket) a hajtás után megnézhettek.

A londoni Shoreditch-ban található díjnyertes Hoxton szálloda a maga 205 hálószobájával -melyből hármat három neves designerrel újítottak föl a közelmúltban-, a Hoxton Grill Étteremmel, 6 munkahelyi rendezvényekhez, tárgyalásokhoz fenntartott szobával, és ellenállhatatlan, fapados 1 font/éjszakás akcióikkal (bővebben itt) újradefiniálják a városi szállodai tapasztalatokat. Ilyen árért ugyanis ritkán kap az ember akár Suzy Hoodless, Adrian Kilby és a Project Orange által felújított designszobákat és egyéb luxuskörülményeket. Az eredmény papírforma szerint kiemelkedő, a Hoxton szobák megjelenése elegáns, és az up-to-date modern stílusban, kényelmesnek látszó ágyakkal, berendezési tárgyakkal és élénk színekkel megálmodott enteriőr otthonos hangulatát, stílusos megjelenését nem lehet nem szeretni.

Néhány nappal ezelőtt bemutattunk már néhány nagyon jópofa ajtómatricát a Couture Deco kínálatából, viszont azóta is akkora a témára cuppanás, hogy kénytelen vagyok ismét prezentálni néhányat, ezúttal azonban a falakra helyezhető matricákra fókuszálva. Persze ez sem mai találmány, hiszen ki ne emlékezne a 70-es és 80-as évek teljes falakat beborító, melankolikus őszi erdők közepén végtelenbe tartó csapásokat vagy a természetesen baráti kubai pálmafákat ábrázoló korai elődökre? Évekig díszítették falainkat ezek a vége felé már foszladozó tapéták, és nagyon büszkék tudtunk lenni rájuk és szeretni őket.

Bemutattunk már a blogon csillogó-villogó designhotelt, luxusszállodát, amit sajnos csak kevesen engedhetnek meg maguknak, viszont nem foglalkoztunk az átlagemberek számára is elérhető kényelemmel. Armin Fischer ötlete volt, hogy kombinálják a hotel és a hostel legjobb tulajdonságait és így tegyék „otthonosabbá”, emberközelibbé a Hamburgban található (Spaldingstraße 152, 20097 Hamburg) Superbunde-t, ahol a tervező kivitelező cége, a DREIMETA gondoskodott az újrafelhasználás érzetét keltő enteriőrről. A homlokzatra felszerelt vödrök, a vécépumpa-ruhatartók, raklapágyak kifejezetten ötletes megoldások, és távol tartják az embertől a feszengés érzését. Inkább ez, mint a sznobkodás?

Talán mondanom sem kell, hogy minden egyes mosolyra szükségünk van, mint egy falat kenyérre, és ha egy céget kell mondanom, aki élen jár abban, hogy ezt előcsalogassa belőlünk, akkor egyértelműen a Coca-Cola jut eszembe. Talán nem véletlenül! Ritkán fordul elő annyi pozitív gondolatkapcsolás egy céggel kapcsolatban, mint amit nekik sikerült elérniük az idők folyamán az optimista énkép közvetítésével. Nem csak reklámjaikkal, de egyéb humoros önpromóikkal és kezdeményezéseikkel is a boldogság témakörét járják körül ilyen vagy olyan formában, és hát ugye melyik ember ne akarna boldog lenni a földön?! Számos ország ünnepli a barátság napját, amiből ezek után nyilván a Coca-Cola sem szeretett volna kimaradni, így a július 20-án Día del Amigo néven Argentínában megtartott barátságnapon az Ogilvy Argentína ötletének segítségével beüzemeltek egy két ember magasságú kólaautomatát, melyből ha „megküzdöttek” érte a fiatalok, egy áráért két kólát kaptak. A képeket elnézve pedig biztosan állítható, hogy minden odaérkező élvezte a dolgot, a céget pedig nem fogják utálni!

via: polkadot

A múlt heti londoni túránk számunkra is meglepő számú (128 db) kommentözönt generált, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy sikerült jól megstimulálni a cikk olvasóinak lelki világát. Kialakult egy helyenként forrónak is nevezhető többoldalú vita, amit egyébként kimondott örömmel konstatáltunk. Többek között ez az interaktivitás, a vélemények kemény ütköztetése, olykor éles pengeváltásokkal fűszerezve az, amiért érdemes csinálni. És igen! Bevallottan és vállaltan provokálni szeretnék, ezáltal kőkemény vitákra kihívni a meglehetősen álomszuszék és még inkább fonnyadt, de a téma iránt legalább némi affinitással bíró hazai divatérzékeny közeget!

Andrea Magnani és Giovanni Delvecchio a Resign 2007-es alapítása óta kifejezetten sok energiát fektetnek az újrahasznosított anyagokból készült designtermékek népszerűsítésére. A székek háttámlájából készült vállfáik ékes bizonyítékai elkötelezettségüknek, melyet most közszemlére teszünk, hátha valaki elcseni az ötletet és ezen a -végre- hűvösebb, borús és esős napon csendes magányában elkezdi feldarabolni a padláson, pincében tárolt, rég nem használt székeit, hogy új értelmezésben, különleges kiegészítőként kerüljenek újra használatba. A kollekcióból egyébként 10-15 eurós áron vásárolhatunk is, de minek, ha magunk is elkészíthetjük?!

A srác neve állítólag Mike, és ez az állítólagos Mike 14 nap alatt végigsétált (no, azért nem végig, de ez a videóban is látszik) New Yorktól San Franciscóig, mindezt pedig egy 2 perces videóban meg is örökítették egy Canon 5D fotómasinával. A videóról azt rebesgetik, hogy egy hirdetés, egy víruskampány része a Levi's-től (esetleg a Canon-tól vagy is), lényeg, hogy ez a felhívás pont ráillene. Látványos! A készítésről a hajtás után találtok videót.

Joe Sorren képeire pillantva olyan érzése támad az embernek, mintha egy teljesen hétköznapi konyhai habverővel készültek volna. Aztán ha tovább figyeljük képeit, egyre világosabban kezd kibontakozni egy olyan érzékeny lelkű művész sziluettje, aki kora ellenére továbbra is egy gyermek szemén keresztül érzékeli maga körül a világot.

Kedves kutyagazdik! Gondolom mindenkinek ismerős az, mikor kedvenc négylábúnk - úgy nagyjából naponta 4 vagy 5 alkalommal - türelmetlenül kezd el szaladgálni a lakásban, spejzból a fürdőszobán át a szobákig, majd kétségbeesetten kezdi el kapirgálni lefelé a bejárati ajtó kissé már karcos festését. Ugye mindenki tudja, hogy ilyenkor mi a kötelező napi rutin? Nincs mese, ha kutyusunkat szólítja a természet!

Számomra ízléstelen, valakinek, különösen az állatpreparálás mániások számára a Mekkát jelentheti a BrewDog gondozásában elkészült, igencsak limitált példányszámban napvilágot látott söröspalack csomagolás. Hol vannak már azok az idők, amikor csak vadászruhába öltöztetett preparált állatok bukkantak föl itt-ott? Sehol, most a rágcsálók karóba -sörösüvegbe- húzott változata a trendi (vagyis alternatív; vagyis nem mainstream saját állításuk szerint), pontosan 7 hermelin és 4 szürke mókus. Az excentrikus csomagolás közül a hermelines 500 fontba, míg a mókusos 700 fontba került, de hamar elkapkodták. Egészségükre…

No, kérem szépen, kíváncsi voltam, hogy mikor kerül elő valamelyik cég tarsolyából a káromkodva pénzgyűjtés álmérges emberekkel a BP töketlenkedése miatt. Megtört a jég és az UnF--kTheGulf névre keresztelt kezdeményezés reklámfilmjében csak úgy röpködnek a bazmegek azért, hogy eladják neked a 13 dolláros pólót, melyből 5 dollárt karitatív tevékenységekre, a vadon élő állatok megmentésére és az olajszennyezés eltakarítására fordítanak. Mi pedig most teljesítjük a kérést, eljuttatjuk az információt öt vagy több embernek. Az ötlet, a felirat, az elv jó, de a kivitelezés...(?!)

Figyelem, figyelem! Ugye nem felejtette el senki?! Emlékeztetőül: ma van a napja, hogy kézbe vegyük a kamerát, mobilt, fotómasinát (persze, amivel videót is lehet készíteni) és rögzítsünk mindent (reklámmentesen), ami számunkra érdekes, fontos, megkapó, vicces. Ha megvagyunk, július 31-ig kell feltölteni ide, hogy bekerülhessünk Ridley Scott és Kevin MacDonald Life In A Day munkacímű globális filmkísérletébe. Sokan rebesgetik, én is úgy gondolom laikusként, hogyha mindez összejön a készítőknek, egy új filmes műfajt indíthatnak el, illetve alapozhatnak meg! Vegyen részt benne mindenki aki tud, mert ha nem is kerül be a filmbe, a youtube-os oldalon az idők végezetéig szerepelni fog minden videó. Ha úgy érzed a nap végén, hogy elképesztően jól sikerül felvétellel büszkélkedhetsz (vagy ha nem, akkor is), küldd el nekünk a linkjét és ígérjük, a Manzárdon elspoilerkedjük (bemutatjuk)!

A videóban Kevin MacDonald oszt instrukciókat (magyar felirattal)...

Ki gondolta volna, hogy valaki, valahol képes volt statisztikai átlagot vonni arról, hogy naponta átlagosan 65-70 alkalommal ragadunk meg különféle kilincseket azért, hogy a hozzájuk tartozó ajtókon ki vagy be lépjünk? Talán logikus a következtetés, az ajtókat nem lehet arra kényszeríteni, hogy állandóan zárva legyenek.