A finoman szólva is igencsak felemásra sikerült Shanghai Expo-n való magyar jelenlét remélhetőleg nem befolyásolja negatívan a két év múlva esedékes  dél-koreai Yeosu Expo-ra való felkészülésünket, amiről korábban több alkalommal már mi is írtunk. Most azért került ismét képbe a 2012-es világkiállítás, mert napvilágot láttak egy újabb elképesztő projekt látványtervei.

Az OCEAN IMAGINATION elnevezésű projekt nevéhez méltóan valóban megmozgatja az emberi képzeletet. A koreai UnSangDong Architects egy 33 emelet, 100 méter magas óriás malomkerék formájú pavilont álmodott közvetlenül a part mellé a tengerbe.

Japánban minden COOLabb, mint máshol? Míg a világ többi részén határozottan unalmas, szimpla, maximum összefirkált, karcolt, szaggatott, rombolt, lepukkant metró-és vonatkocsik fuvarozzák a munkába igyekvőket, a Japánban ingázók nap mint nap a képeken látható igényesen kipingált szerelvényekkel utaznak. Az ország lenyűgöző 12.000 mérföldes vasúti hálózatán nagy részben ilyen gyönyörű grafikával díszített vonatok közlekednek (persze nem mind ilyen). A kérdés már csak az: vajon mennyiben befolyásolja pozitív irányban az utazók hangulatát a szín-és grafikakavalkád?

Inkább nem is akarom kiszámolni, hogy idáig mennyi pénzt költöttem lottóra vagy sorsjegyekre, de hasra ütés után minimum egy középkategóriás autó árát. Nem bánom, hiszen meg kell adni a lehetőséget a szerencsének, hátha ezen az ajtón óhajt bejönni. Gondolom sok hozzám hasonló ember van, csak éppen az nem fordulna meg soha a fejünkben, hogy valakik a mi nyeretlen szelvényeinkből csinálnak művészetet. 2007-ben Lauren Was és Adam Eckstrom kutyájukkal, Banánnal éppen szokásos sétájukat végezték, mikor rátaláltak egy színes, holografikus papírdarabra a földön, ez volt a napja, amikor megszületett közös művészeti formációjuk, a Ghost of a Dream.

Nem vita tárgya, hogy az egyre elviselhetetlenebb és kaotikusabb nagyvárosi közlekedésben továbbra is van létjogosultsága a kerékpároknak. Sőt, úgy vélem, egyre inkább törekedni kellene arra, hogy az emberek egy jelentősebb része reggelente, bárhova is induljon, ne automatikusan a slusszkulcs után nyúljon, hanem a bukósisakot nyomja a fejébe mielőtt a kétkerekű nyergébe pattan! Valamilyen mindenki számára elfogadható eszközzel -akár KRESZ módosítással is- de kényszeríteni lehetne a városlakókat erre.

Már többször próbáltunk kiállni amellett a gondolatmenet mellet, hogy a graffiti kifinomult formája vagy nevezzük inkább streetartnak olyan művészeti értékkel bír, ami az egyszerű, utcán sétáló ember számára is napi szinten adagolja a kultúrát. Úgy simul bele a tudatalattiba, hogy közben észre sem vesszük, ingyenjegyünk van egy állandó városi kiállításra olyan művészek alkotásait nézve, akik ugyan kevésbé elismert módon, de emberközelibbé, hétköznapivá teszik a művelődés lehetőségét.

Ezt nem bírom kihagyni! Ismét egy zseniális példája annak, milyen inspiráló is tud lenni a mi Rubik kockánk! Itt van egy számomra ismeretlen üdítőital, a Drench marhajó egyperces kreatívja, főszerepben Mr. Kockafejjel. Külön elismerés a témához abszolút passzoló és ma is ütős zeneválasztáshoz, a Gap Band funkyjához, az Oops Upside Your Head-hez. Eszméletlen!

2010. július 30-án adták át a nyilvánosság számára Nagy-Britanniában, a West Sussex-i Littlehampton tengerpartján a sziget leghosszabb padját. A 324 méter hosszú, 300 főre tervezett, újrahasznosított hulladékból és trópusi keményfából, régi tengerparti hullámtörőkből és rozsdamentes acélból készült padot a Studio Weave designerei a Connaught Junior School tanulóival karöltve készítették, akik a későbbiek folyamán 621 méter hosszúra és 800 ülőhelyesre szeretnék bővíteni az amúgy sem apró ülőalkalmatosságot. A projekt első szakaszát a tengerparti városok megújulását segítő Sea Change Programme által működtetett Commission for Architecture and the Built Environment (CABE) 450.000 fontos támogatásából és Gordon Roddick néhai feleségének, Dame Anita Roddick -a The Body Shop alapítója és akinek szíve csücske volt szülővárosa, Littlehampton- tiszteletére felajánlott nagylelkű 100.000 fontos adományából finanszírozták.

Carlos Marquez jelenleg még csak hallgató a Savannah College of Art and Design-on, de máris előrukkolt egy olyan univerzális masinával, ami első pillanatban inkább egy korabeli sci-fiből származó kézi protonstukker benyomását kelti, viszont alapból egy olyan 3 az 1-ben kávéfőző, ami a gőzölgő feketén kívül bármikor hajlandó további jóságokat, mint például forró teát és kakaót is a csészénkbe varázsolni.

Megvan a tökéletes megoldás a kevés pénzel rendelkezők számára! Persze nem bátorítanék senkit, hogy plagizáljon, de manapság sokkal fontosabb, hogy alacsony költségvetéssel is fenntartható életvitelt élhessünk. Maximum érdemes Christiane Hoegner német tervező nevét ráhímezni saját kezűleg az ötlete alapján összeillesztett Lo-Fi szófánkra. Kombinálva a raklapok nyújtotta lehetőségekkel egyedi designnal megáldott bútorunk lehet, melynek elkészítésében ismét csak a fantáziánk szabhat határt. Természetesen a tervező arról nem beszél, hogy mivel tartja egyben a párnákat, de akár varrhatjuk, ragaszthatjuk, merthogy kanapéja is csak egyszerűen egymásra dobott darabokból készült. Ötletes!

Felteszem a nem költőinek szánt kérdés: Mi kell egy meghitt, meleg otthonhoz? Persze a paranoiától szenvedő egyszerűbbje a képek láttán csípőből rávágná - jobb esetben -, hogy két meleg pasi vagy leszbikus csajok. Nos, az alábbi fotók, melyek a svédországi Landskrona városka történelmi városnegyedében készültek, egy a hely szellemétől karakteresen elütő lakóházat ábrázolnak, és történetesen két pasi, Johnny Lökaas és Conny Ahlgren a lakói. Ebbe a miliőbe pillantunk most be, tehát kéretik dacosan frusztrált, kisebbségi komplexusokkal küszködő olvasóknak egyéb szellemiséget közvetítő oldalakra átlapozni!

Anyagcsere-termékeink gyűjtőhelyének enteriőrje, illetve annak berendezése nem tartozik a legkellemesebb lakberendezési folyamatokhoz, de a jól megválasztott csempén és járólapon kívül sokkal fontosabb egy tiszta, kellemes illatú mellékhelyiségben eltölteni azt a pár percet. Ez jelenti igazán az üdítő élményt (és nem is sejtjük, hogy mennyien nem figyelnek oda rá), pláne ha valaki itt pótolja az éves elmaradt könyvolvasást. Ráadásul, ha az élményhez még hozzáteszünk egy kevés humort is, például ha megdizájnolt vécépapírt használunk, akkor teljes lehet a gyönyör! Ugye mondanom sem kell, hogy a Stupid.com "bűntény helyszíne" vécépapírja, még átvitt értelemben is a tökéletes választás lehet?! További vicces budipapírért katt ide, képek a hajtás után, szemléltető videó nincs.

Már sokszor zsörtölődtem azon, hogy számomra az öncélú polgárpukkasztás rendkívül fárasztó tud lenni, de sajnos nem kerülhető el és az ember úton-útfélen beleütközik egy újabb tipikus példájába. Míg a hagyományos kerámiafigurák, igaz giccsbehajlóan, de a legtöbb esetben mégis tele vannak szépséggel, nyugodtsággal, kellemmel és jellemmel (bár én egyet sem tennék ki a lakásomban), az Egyesült Királyság keramikusa, Jessica Harrison művésznő egy határozottan sötétebb megközelítésből szemléli őket. A lógó szem, belek, levágott fej valóban egyedi szemléletmódot tükröz, mégsem hiszem, hogy bárki is berakná a vitrinbe őket…vagy mégis?

Már jócskán benne vagyunk a napban, de Sly Lebulleur official szappanbuborék fújó videója művészetéről, Erik Satie varázslatos Gymnopédie No.1 dalának kombinációjával bárkiből kiszívja az aktuális stresszhelyzet okozta bántalmakat. Kávé, cigi, ebéd vagy csakúgy szünethez kifejezetten ajánlott!

Egy újszülöttnek minden vicc új, így történhetett, hogy az Olympus PEN fényképezőgépeinek tavalyi 50. évfordulójára készített videója most jutott el hozzám. A stop-motion technikával készült felvételhez 60.000 fotóból rakták össze a történetet, melyből 9.600 nyomtattak ki, majd 1.800 darab újrafotózása után készült el a 3 perces elképesztő videó. Enjoy!

via: likecool

A Gelitin csoport négy bécsi művész -Wolfgang Gantner, Ali Janka, Florian Reither és Tobias Urban- összefogásának eredménye, akik 1978-ban találkoztak egymással és egészen 2005-ig „zselatin” néven voltak ismertek, majd nevet változtattak a mostanira komolytalansága miatt. A megkomolyodás természetesen átvitt értelmű, hiszen ugyanebben az évben készült el -5 év kemény és megfeszített munka eredményeként- az 55 méter hosszú, vécépapír-rózsaszínű plüssnyúl az olasz Alpokban (Genova közelében) található Colletto Fava 1500 méteres csúcsán. Terveik szerint a funkció nélküli Nyúl 2025-ig fekszik majd egy helyben az Artesina nevű falu fölött emelkedő hegyen, melyet a helyiek Nyuszi-hegyre kereszteltek. A készítők szerint mindössze annyiról van szó, hogy fantasztikus érzés körbejárni a nyulat, mert mindenki törpének tűnik körülötte, sőt, megmászásra is ajánlják, mert nincs is jobb mint egy kiadós túra után a pihe-puha hasán pihenni. Arról sajnos nincsenek hírek, hogy a természeti erők mennyire amortizálták le a készítés óta. Mit is mondhatnék, irány a Nyúl, ameddig még lehet!

Capri, Olaszország egyik legismertebb szigete a Nápolyi öbölben található, és a világ egyik legszebbjének tartják. A kis sziget nemcsak természeti tüneményekben, de történeti emlékekben is nagyon gazdag. Tiberius császár több villát is építtetett itt, s egy időben a hatalmas Római Birodalmat is innen igazgatta.

Ez a mediterrán gyöngyszem, amit sokan az álmok szigetének is neveznek, állítólag természeti szépségeivel, a mindent rózsaszínűvé varázsoló illatozó leandervegetációval, csipkés, tengerből kiemelkedő szikláival, a környező hegyek ölelésében már önmagában is elkápráztatja azokat a szerencséseket akik idelátogatnak.

Világ életemben molyolgatós voltam, már kiskoromban is elvoltam ott, ahová letettek a szüleim -persze, ha érdekelt az a valami, amivel éppen lefoglaltak- és nem jelentett gondot órákon keresztül játszani. Külön világot teremtettem magamnak, amiben mindennek és mindenkinek megvolt a maga fontos szerepe; én voltam a rendező, az író és a főszereplő is egyben. Talán emiatt, talán másért, de tiszta szívből megértem Dalton Ghetti -foglalkozása szerint- ácsot, aki mikroszkopikus méretű csodákat készít, rengeteg munkaórát beleölve mulandó alkotásaiban. Közel 25 éve foglalkozik a ceruzával mint anyaggal, ők szolgáltatják az alapot szobraihoz, vagyis azok belseje, a grafit. Lenyűgöző mesterművekről van szó, amik ékes bizonyítékai annak, hogy a nem a méret a lényeg!

Az én életemből valahogy kimaradt a Space Invaders…emlékszem, a hétfői adásszünetben meseolvasással, diavetítéssel, rádiókabaré hallgatással, a Videoton elektronikus tv-játékával -amivel két pálcika között egy labdát lehetett pattogtatni ide-oda- vagy korai fekvéssel szórakoztattak. Aztán később jött a kvarcjáték mánia, azon belül is mindenképpen Donkey Kong-ot akartam, de valahogy a Space Invaders sosem volt porondon. Azt viszont érzékelem a játék reneszánszából, hogy sokak számára ez jelentette a mindent. Éppen ezért az sem meglepő, hogy egy rajongó, Igor Chak készített rajongóknak Space Invaders kanapé koncepciót. Bár elsőre nem tűnik kényelmesnek, a designer terve szerint memória habból, bőr bevonattal készíthető heverő valójában nagyon puha lenne, aminek megvalósításához izgatottan várja szponzorok jelentkezését a honlapján.

Szóval, úgy látszik a szappanoperák sorozatgyártása mellett a Brazilok egészen magas szinten sajátították el a reklám készítés tudományát is. A legnagyobb marketing mogulok helyi leányvállalatai futószalagon szállítják a kreatív, bravúros és nem ritkán meghökkentő kampányokat. Ez utóbbi kategóriába tartozik a VW Fox népszerűsítésére készített sorozat, ami arról próbálja meggyőzni leendő tulajdonosait, hogy bármikor a gazda rendelkezésére áll, akár még kifordítva is...

Volt lassú, most legyen gyors, mert ugye az ellentétek vonzzák egymást. Samuel Cockedey francia fotográfus 2000 óta dolgozik Japánban és érdemes szembehelyezni time-lapse technikával készült videóját Tokióról a múltkori élménnyel, illetve a hajtás után látható David Coiffier féle slow motion felvételével, csak hogy jól megzavarjuk az érzékeinket, mert bizony az megzavarható. A fenti videó zenéjét Sun Electric R-Gent című dala szolgáltatja és külön felhívnám a figyelmet a 4:41-nél kezdődő darutáncra.

Az izraeli Shenkar College of Engineering and Design korábbi hallgatója Shmuel Linski szerint betonból nem csak falakat vagy házakat lehet építeni - igaz, az Ivanka Beton óta azért mi is képben vagyunk ezzel -, de a Lavazza számára készült beton presszókávéfőző kissé morbid ám zseniális koncepciója engem is elképesztett. A minimál funkcionalizmus ebbe a csodálatos formába öntve, tízes skálán erős hetest kap tőlünk! 

Annyira aranyos, hogy na! Azonnal befogadnám a PINKEYE Dining fantázianévre keresztelt, stabil lábakon álló sündisznó-sajtreszelőt a lakásomba, ha létezne. A belga designerek (Arnaud de Vicq, Bram de Baere, Luc Heylen, Ruud Belmans és Thomas Anden Abeele) még 2008-ban tervezték meg a Designboom "Dining in 2015" versenyére, de ebből a koncepcióból számomra érthetetlen módon egyelőre nem lett valóság...

via: thatsnerdalicious

Az Aman Resorts legújabb luxus spa-és üdülőhelye (második az USA-ban) az Amangiri 2009-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt Dél-Utah közelében, Arizona határán. Az überelegáns, ízléses üdülőparadicsom nem kérdéses, hogy méregdrágán árulja szolgáltatásait, viszont a 243 hektár kiterjedésű érintetlen tájon a Canyon Point védett völgyébe rejtve, állítólag elsöprő kilátással a színes, rétegzett Grand Staircase felé maradandó élményt nyújthat bárki számára. Két külön helyszínen összesen 28 lakosztály található (további 6 2011-re készül el), melyek közül mindegyik légkondicionált, illetve padlófűtéssel is rendelkezik a hűvösebb hónapokra. A minimalizmusra törekvés ebben a környezetben igazán hatásosan érvényesül, sokkal inkább, mint némely esetben városi körülmények között. A kényelmi szoláltatások közül kiemelendő az Aman Spa, ahol különböző betegségeink gyógyítására is berendezkedtek, a jógaközpont, fitneszközpont, szépségszalon, könyvtár és a galéria. A pihenni vágyóknak szezontól függően 900-3.500 dollárt kell kifizetnie éjszakánként. Szerintetek megér ennyi pénzt?

Ez itt semmiképpen sem a reklám helye - bár minden bizonnyal nem esnénk kétségbe, ha a Corona sör gyártója vagy hasonló kaliberű cégek keresnének meg minket bármiféle szponzorálási törekvéseikkel -, de le a kalappal az imént említett sörgyártó előtt, aki teljes mellszélességgel állt ki egy ma már európai léptékű környezetvédelmi kezdeményezés mellett.

Számos pimasz divattervező hordhatatlan ruháiról készített podcast formában humoros kollázst a Prestigium című francia online magazin. A képregény stílusba illő ruhaköltemények és a modellek teljesen háttérbe szorulnak, vagyis inkább nem tűnnek föl a sok szuperhős között, ez a design nyilván mindenki számára egyértelművé teszi a kollekciók lényegét. A Street etiquette-ben bemutatott városok, sokak által magamutogatónak, mások szerint egyéniségnek nevezett lakói közül azonban bármelyiken el tudnám képzelni ezeket a ruhadarabokat. A kérdés csak az, vajon mi vagyunk annyira prűdek, hogy megbotránkozunk rajtuk és külföldön még ezek sem csapják ki a biztosítékot, vagy igen, és aki felveszi, önmagát különlegesebbnek érzi, pedig nem az? Korunk „szuperhősei” rohangálnak az utcán ilyen ruhákban?