Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

A belső átalakulás

A belső átalakulás

2020. március 25. - Darqo

inner_engineering02.jpg

Amikor már nem tudok mit kezdeni a rengeteg feladat és elvárás és a világban tapasztalt félelmetes és/vagy szomorú helyzetek és események okozta szorongással, mint például most, ezzel a koronavírus világjárvánnyal, és éppen senki sincs a közelemben, akinek ki tudnám önteni a lelkemet, olyan könyveket olvasok, amelyek felemelnek a földről és feltöltenek energiával.

Amelyek alapgondolata az, hogy az ember jó, semmiképpen sem a szenvedés a sorsa, viszont egyedüli feladata a boldogság keresése, megtalálása és megélése, és az ebből fakadó harmónia megosztása a szűkebb és/vagy tágabb környezetével, kinek milyen lehetősége van rá; valamint a folyamatos önfejlesztés, a kiteljesedés, illetve az örömtelen, boldogtalan dolgok elkerülése.

Az évek során számos olyan íróval találkoztam (átvitt értelemben), akik megváltoztatták a gondolkodásomat, világlátásomat és az életemet, ilyen például Neale Donald Walsch, A.J. Christian vagy éppen Esther és Jerry Hicks, és imádok új “mentorokat” felfedezni, akikhez mindig fordulhatok tanácsért, ha hullámvölgybe kerülök és szükségem van minden pozitív visszacsatolásra. Mostantól ide tartozik Sadhguru is, akinek Inner Engineering / A belső átalakulás című könyvét olvasni felért egy meditációval.

Vagy akár ahhoz is hasonlíthatnám, hogy olyan, mint egy kellemes és pihentető alvás utáni jóleső nyújtózás, vagy mint egy megerőltető nap után hátradőlni és ellazulni a kedvenc, puha fotelünkben. Pozitív energiával tölt fel, ami ebben a meglehetősen zűrös világban és időszakban kiemelten fontos az egészségünk megőrzése érdekében.

A benne található inspiráló gondolatok mindegyike ellazít, energiával tölti fel a lelkünket, szellemünket és ezáltal a testünket is. Elolvasása után a hatékonyan épült gondolatok hosszútávon is kifejtik jótékony hatásaikat, sokkal megfontoltabban, lassabban, puhábban, könnyed elfogadással élhetjük a megváltozott mindennapjainkat. Hasonlóvá válunk, mint maga a szerző.

A téma és a guru szó persze sokakat óvatosságra int, hiszen manapság rengeteg sarlatánnal találkozni, aki csak a pénzünkre pályázik, de valódi inspirációt, megoldást nem kínál, azonban Sadhaguru egyáltalán nem ez a típus, ő "csupán csak" rávilágít olyan összefüggésekre, rejtett dimenziókra, amelyek túlmutatnak az érzékszerveink által adott válaszokon.

Sokszor szembesültem azzal a könyv olvasása folyamán, hogy az író olyan éteri magasságokban repked, amelytől egyelőre nagyon távolt vagyok, és bár ilyenkor frusztrált a saját fejlettségi szintem, a szavaiból áradó béke, megértés, elfogadás, lelkesítés és a szeretet, pillanatok alatt képes volt eloszlatni a kétségeimet magammal kapcsolatban, és megnyugtatni az elmémet, szívemet és lelkemet.

Ilyen és ehhez hasonló érvek miatt igazán jó szívvel ajánlom mindenki számára, aki hozzám hasonlóan szeretné átélni a fentebb felsorolt dolgokat, valamint egyre nagyobb harmóniában élni elsősorban saját magával, másodsorban pedig a külvilággal is. Önmagunk szeretete és a tudatosságunk folyamatos növelése egyébként magával vonzza a külvilággal kapcsolatoz pozitív fejleményeket is.

Érdemes követni, vagy néha-néha ránézni Sadhguru magyar YouTube csatornájára, ahol rendszeresen kaphatsz inspiráló gondolatokat.

Az alábbi videóhoz van magyar felirat is, kapcsolt be!

inner_engineering.jpg

Sadhguru - Inner Engineering / A belső átalakulás

A jóga a gyakori vélekedéssel ellentétben nem sport, hanem egy olyan kifinomult rendszer és tudomány, amely képessé tesz saját belső energiáid aktiválására és használatára, hogy a tested és az elméd a legjobb teljesítményt nyújtsa. A jóga olyan belső mechanizmus, amely boldogságod főmérnökévé emel.

Ebben a rendkívüli kötetben Sadhguru utat mutat egy örömteli élet felé, gyakorlati módszereket ad. A guru „a sötétség eloszlatója… Guruként nem hirdetek semmiféle tant vagy filozófiát, nem propagálok semmilyen hittételt. Mégpedig azért nem, mert az emberiséget gyötrő mindenféle nyavalyára csak egyetlen megoldás létezik: önmagunk átalakítása.”

Ez a közérthető és szórakoztató könyv olyan eszközöket kínál az olvasóknak, amelyek kiállták az idők próbáját, mégis frissek, élők és ragyogóan újszerűek. Az Inner Engineering – A belső átalakulás forradalmian új gondolkodásmódot tanít emberségünkről, és a kezünkbe adja a lehetőséget, hogy elérhessük a legvágyottabb célt: az örömteli életet.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr415550876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása