Ahogy korábban is, éppen Salvador Dalí könyve a Salvador Dalí titkos élete kapcsán írtam, negyvenhez közel már egyre kevésbé fontos, hogy mások mit gondolnak rólam, túl sok időt fecséreltem arra, hogy mások felületes ismerete és véleménye alapján határozzam meg saját magamat, az engem érdeklő dolgokat és a jövőmet.
Boldog vagyok, hogy a korosodás közben képes vagyok továbblépni a korlátaimon, és egyre többször állok értetlenül az előtt, hogy miért viseltem el őket ilyen hosszú ideig. Ebben és az önazonosság keresésében, megtalálásában és fejlesztésében nagy segítségemre voltak/vannak az önazonos művészek és alkotásaik, mint például többek között Salvador Dalí, Björk, Marina Abramović vagy éppen David Lynch és munkássága.
Mindig azokra csodálkoztam/csodálkozom rá, akik minden külső vélemény és az ebből fakadó vívódás ellenére is kérlelhetetlenül a saját útjukat járják. Irigykedve nézek rájuk, maradéktalanul magaménak akarom tudni ezt a hozzáállást. Egyszerűen vonz ez az energiatípus, az említett művészek, és hozzájuk hasonló emberek jelentik az inspirációt, életútjuk és alkotásaik jelentik az üzemanyagot a fejlődésben.
A Helikon Kiadó jóvoltából közelmúltban megjelent Salvador Dalí önéletrajzi könyv folytatása, az Egy zseni naplója ismét tökéletes adalék ahhoz, hogy tovább haladjak a kijelölt úton. A valóban zseni művész elképesztően szürreális világában való ismételt alámerülés tovább fokozta bennem a meggyőződést, hogy ha testileg, szellemileg, lelkileg egészséges életet akarunk élni, akkor muszáj befelé figyelnünk, tanulni magunkat, hallgatni a vágyainkra, a szívünkre, a jó érzést okozó víziókra, és hagyni, hogy kizárólag ezek vezessenek minket előre, szabadon.
Nem hiszem azt, hogy Dalí valaha is korlátozta volna magát, a fantáziáját. Ha megtette volna, nem csodálkozhatnánk rá a zseniális műveire, amelyek egytől egyig arra hivatottak, hogy felszabadítsanak, kiszakítsanak minket a hétköznapok unalmából, egyhangúságából és szürkeségéből.
Nem hiszem, hogy bármelyikünknek is korlátoznia kellene a fantáziáját vagy nem a szíve által diktált úton kellene haladnia, ha korlátok közé szorítjuk magunkat, megkíméljük a világot attól, hogy a mi egyéni szintünkön a kisebb vagy nagyobb környezetünket kiszakítsuk a mindennapokból. Ehhez nyújt nagyon jó inspirációt a szóban forgó könyv!
Salvador Dalí - Egy zseni naplója
Az Egy zseni naplójának bevezetésében Michel Déon francia akadémikus egyebek között azt írja, hogy ez a napló „emlékmű, amelyet Salvador Dalí önnön dicsőségére emel. Szerénységet hiába is keresnénk benne, annál megkapóbb az őszintesége.” Nos, nehéz volna ennél rövidebben és pontosabban összefoglalni e könyv lényegét. Dalí valóban meggyőződéssel hitte és számtalanszor kinyilatkoztatta: a szüleitől azért kapta a Salvador keresztnevet, mert az a küldetése, hogy a modern festészet megmentője, „megváltója” legyen. Naplóját olvasva azonban rádöbbenünk arra is, hogy mennyi munka, mennyi ötlet és micsoda ravaszság kellett ahhoz, hogy a világ ezt el is higgye neki.
A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!
