Közeledve a 40-hez egyre könnyebben magyarázom meg magamnak és a külvilágnak azt, hogy miért olyan művészek munkássága és személyisége vonz leginkább, mint többek között Salvador Dalí, Björk, Marina Abramović vagy éppen David Lynch. Ahogy idősödöm és egyre kevésbé viselem el a korlátokat, egyre jobban körvonalazódik, hogy mindig azokra csodálkoztam/csodálkozom rá, akik minden külső vélemény és az ebből fakadó vívódás ellenére is kérlelhetetlenül önazonosak.
Egész életemben arra vágytam, hogy összegyűjtve a bátorságot magam is maximálisan megélhessem ezt. Számomra az említett művészek, és hozzájuk hasonló emberek jelentik az inspirációt, életútjuk és alkotásaik az üzemanyag a bátorságom fejlesztéséért felelős lelki szerkezet kialakításához és folyamatos üzemeltetéséhez.
Mindig örülök, ha új, önazonos embereket fedezek fel, és persze annak is, ha a kedvencek jelentkeznek valami új művel; már aki él még. Sajnos Dalí már nem tartozik közéjük, de szerencsére újra és újra rá lehet csodálkozni az általa létrehozott világra egy-egy kiállítás vagy kiadvány segítségével. Ezúttal a Helikon Kiadó jóvoltából közelmúltban megjelent Salvador Dalí önéletrajzi könyvért rajongok egy kicsit.
„Csak egyetlen embert nyúznak meg elevenen ebben a könyvben, és az én leszek. Nem szadizmusból vagy mazochizmusból teszem, hanem narcizmusból” – jelenti ki Salvador Dalí e könyv egyik fejezetében, és hinnünk kell neki, mert a XX. század egyik meghatározó művésze e zavarba ejtően őszinte önéletrajzi művének szinte minden lapján lényének és művészetének egyediségét és fontosságát hangsúlyozza.
A szürrealizmust nem is annyira betetőző, mint inkább bevégző, illetve meghaladó Dalí maga is úgy látta, hogy két legfőbb tulajdonsága – őrültsége és zsenialitása – egy tőről fakad, ezért gondolta azt, hogy muszáj „mindennap kicsivel őrültebbnek lennie”, zsenialitását – és szerénységét – pedig legjobban az a kijelentése érzékelteti, mely szerint egyetlen képe többet ér, mint Picasso egész életműve.
„Hatéves koromban szakács akartam lenni. Hétévesen Napóleon. Azóta ambícióim egyre nőttek, ahogyan a nagyság iránti rajongásom is.”
Ha ezzel nem is ért egyet mindenki, az vitathatatlan, hogy a festészeten és szobrászaton kívül filmezéssel, ékszerkészítéssel, irodalommal – ráadásul paranoia-kritikával is – foglalkozó Dalí nemcsak a képzőművészetet, hanem az önreklámozás művészetét is forradalmasította. A róla készült fotók – melyeken hol egy ocelottal, hol egy tengeri csillaggal, hol egy meztelen nővel és egy rákkal pózol – ugyanolyan magamutogatóan abszurdak, mint némely festményének mesterkélten bonyolult címe: Dalí keze elhúz egy aranygyapjú formájú felhőt, hogy megmutassa Galának azt a tökéletesen mezítelen hajnalt, amely messze-messze a nap mögött húzódik.
„Nem értem, hogy amikor grillezett homárt rendelek, miért nem egy jól átsütött telefont hoznak, miért a pezsgőt hűtik le, miért nem a telefonkagylókat, melyek mindig langyosak és ragadósak, és sokkal jobban festenének vödörben, jégkockák között. És miért nincs telefon-frappé zöld mentával, homár formában, cobolytokkal a végzet asszonyainak, egy döglött patkánnyal a belsejükben Edgar Poe-nak, pórázon vagy egy élő teknős hátára rögzítve…Megdöbbent az emberek vaksága, hogy mindig ugyanazt teszik újra és újra. Ugyanúgy, ahogy meglep, hogy egy banki alkalmazott nem eszi meg a csekket, meglep az is, hogy előttem egyetlen festőnek sem jutott eszébe, hogy »puha órát« fessen…”
A művész memoárjának olvasói bizonyára elcsodálkoznak majd Dalí egyes cselekedetein – például azon, amikor nem adott pénzt az utcán kéregető rongyos vénasszonynak, inkább vásárolt neki egy hatalmas csokor virágot. Ki-ki eldöntheti, hogy ezt ihletett művészi gesztusnak vagy szimpla gonoszságnak kell-e nevezni, az viszont egyértelmű, hogy az az ember, aki egy film – jelesül Az andalúziai kutya – kelléklistájára felír egy meztelen nőt (két medveboccsal a hóna alatt), négy oszladozó szamártetemet (melyeket négy hangversenyzongorára kell felfektetni), egy igazi (!) levágott kezet, egy tehénszemet és három hangyabolyt, nem lehet más, mint Salvador Dalí.
Salvador Dalí és a hozzá hasonló művészek azok, akik megpróbálják a leginkább kitágítani az egyébként meglehetősen szűkre szabott kereteket, hogy mi, átlagos halandók nagyobb mozgástérrel rendelkezhessünk. Nélkülük nem tarthatnánk ott, ahol tartunk.
Muszáj ilyen felszabadult és gátlástalannak tűnő emberek társaságában (is) lennünk, hogy bátrabbak lehessünk, úgyhogy korlátlanul, mindenkinek érdemes elolvasnia a Salvador Dalí titkos élete című könyvet!
A könyvet ide kattintva vásárolhatod meg kedvezményesen.
A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!
