Hosszú évtizedekig abban a hitben éltem, hogy a kisebb-nagyobb-óriási változásokkal nem kell különösebben foglalkozni, tovább kell lépni, menni a kijelölt úton előre, csinálni a dolgokat tovább. Akkor sem csináltam túl sokat, amikor a lelkem szorongással, depresszióval, pánikbetegséggel és egyéb mentális és/vagy testi tünetekkel jelezte, hogy valami nincs rendben.
Ahhoz, hogy végre másképpen lássuk a dolgokat, kell egy akkora méretű kisbolygó-becsapódás az életünkbe, mint amilyen a dinoszauruszokat is kipusztította. Onnantól kezdve megszűnik létezni az a társadalom által erőltetett hazugság, hogy nem kell mélyebben foglalkozni semmilyen megpróbáltatással, és felfedezzük, hogy valójában milyen törékenyek vagyunk, hogy minden apró változás valójában trauma, és ha nem dolgozzuk fel és engedjük el őket tudatosan, akkor előbb vagy utóbb a lelkünk a mi érdekünkben kegyetlenül benyújtja a számlát.
Amikor megtörténik a becsapódás és a gigantikus cunami letarol mindent kénytelenek vagyunk foglalkozni a károk felmérésével és eltakarításával, és a hosszadalmas újraépítkezéssel. Csak magunknak teszünk jót, ha soha többet nem viselkedünk felelőtlenül a lelkünkkel, így talán van esély, hogy túléljük az elkerülhetetlen szökőárt.
Nekem Laci (a blog társalapítója) halála volt az az esemény, ami elsodort mindent és a törmelékekből felszínre kerültek az elmúlt évtizedek feldolgozatlan traumái is. Nem mondom, hogy túl vagyok a romok feltakarításán, de a lelkem újjáépítése már megkezdődött és jó ütemben halad. Ez egy lassú folyamat, főleg ha nem használunk semmilyen segédeszközt (cigi, pia, drogok, gyógyszerek stb.), de minden perc szükséges és kihagyhatatlan. Persze nagyon fontos a támogatás a szeretteim részéről, akár a traumák, változások feldolgozásával foglalkozó filmek, sorozatok, dokumentumfilmek, könyvek felkutatása, beszerzése, és a bennük található lényeg átültetése a saját életembe.
Legutóbb Peter A. Levine zseniális könyve nyújtott gyógyírt az elmúlt évek traumáinak hosszas feldolgozási folyamatában. Érdekes volt olvasni azokról a tünetekről, amelyek az én életemben is jelen vannak, többek között például a derealizációról, amely egy trauma bekövetkezése után megjelenő védelmi mechanizmus az elme részéről, és amely eltávolítja, kikapcsolja az egyént a traumás helyzetből.
Valamint arról, hogy a hosszas szenvedés mindig abból fakad, hogy az általunk egyáltalán nem vágyott traumából nem tudunk elmenekülni. Kellene valamit kezdeni vele, de nem tudjuk, hogy pontosan mit, és az egyedüli, folytonosan ismételt válaszunk csak az, hogy "nem akarjuk azt, ami történt". Levine arra próbál rávezetni minket, hogy a helyes immaginációval kvázi "megmenthetjük" magunkat, amely felvetés egyáltalán nem elvetendő eszköz a gyógyulás folyamatában.
A szerző számos esettanulmányon keresztül mutatja be számunkra, hogy milyen lehetőségek, technikák állnak rendelkezésre, ha szeretnénk hatékonyan, minden részletre kiterjedően megoldani az adott helyzetet, és abban is segít, hogy önmagunkat megerősítve, felvértezve a későbbiekben bekövetkező nehézségekre teljes életet tudjunk élni.
A trauma az élet velejárója, mondhatni a mindennapjaink részét képezik, ám nem kell életünk végéig tartó büntetésként magunkban hordozni. Nemcsak, hogy feldolgozható, hanem megfelelő segítség és útmutatás mellett felemelő, életet megváltoztató, átalakító erejű is lehet. Szó szerint győztesként kerülhetünk ki a szorításából. Az, hogy megtanuljunk-e kezelni, és hogy hogyan kezeljük a traumát, akár egyéni, akár társadalmi szinten, nagy mértékben befolyásolja az életminőségünket. Tulajdonképpen kihat arra, hogy az emberiség miként, milyen minőségben fog fennmaradni a jövőben, ha egyáltalán fennmarad.
Ez a könyv feloldoz és gyógyít! Mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki valaha szenvedett bármilyen kisebb-nagyobb-gigantikus traumától, vagy nem, de tisztában van vele, hogy elkerülhetetlen az életben, hogy előforduljon.
PETER A. LEVINE - A TIGRIS FELÉBRESZTÉSE / Hogyan dolgozható fel a trauma?
„A trauma az élet velejárója, ám nem kell életfogytig tartó büntetésnek lennie. Nemcsak, hogy feldolgozható, hanem megfelelő útmutatás és segítség mellett átalakító erejű is lehet. A trauma magában hordozza annak lehetőségét, hogy az egyik legjelentősebb erővé váljon a pszichológiai, társadalmi, valamint spirituális felébredéshez és fejlődéshez vezető úton. Az, hogy hogyan kezeljük a traumát (egyéni, közösségi és társadalmi szinten), nagymértékben befolyásolja az életünk minőségét. Végső soron kihat arra, hogy az emberiség miként fog fennmaradni, vagy hogy fennmarad-e egyáltalán.”
A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!
