Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Star Wars könyvek és képregények, tavaszi mustra

Star Wars könyvek és képregények, tavaszi mustra

2019. február 19. - Darqo

solo.jpg

Imádom, ha egy filmnek van regényváltozata. Az tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy melyik volt előbb, a film vagy a regény, hiszen a könyv mindig sokkal több árnyalatot ad hozzá a történethez, mint amennyire a film képes. Kiküszöböli a forgatókönyv, a rendező és vagy színészek hibáit, illetve szerencsére az is előfordul, hogy a film olyan kiegészítéssel szolgál, ami érdekesebbé teszi a könyv mondanivalóját.

A Star Wars univerzuma pont az hely, ahol a filmek a szórakoztatás és a látvány érdekében elnagyolják a részleteket, és itt természetesen nem a gondosan kidolgozott élővilágra gondolok, hanem a jellemrajzokra, motivációra és hasonló, nem elhanyagolható dolgokra. Erre azonban szerencsére ott vannak a könyvek, amelyek hála az égnek kisebb-nagyobb késedelemmel, de magyarul is megjelennek.

A Szukits Kiadó jóvoltából az elmúlt években az új trilógia, valamint az önálló Star Wars filmek, mint a Zsivány Egyes és a közelmúltban a Solo regényváltozati is megjelentek. Akármelyiket olvastam is el, mindig úgy tettem le a könyvet, hogy kár lett volna kihagyom az élményt, ráadásul egészen más szemmel nézek az egyes filmekre úgy általában, illetve a szereplőkre és helyzetekre. Az már csak hab a tortán, hogy mindegyik könyv változat magába foglal olyan extra tartalmakat, amelyek a filmekbe ilyen-olyan okokból nem kerültek bele.

Az alábbi könyvek minden Star Wars rajongónak kötelező darabok! Imádni fogjatok őket!

 

01.jpg

Mur Lafferty - Solo: Egy Star Wars történet

A Solo: egy Star Wars történet izgalmas könyvadaptációjában a szerző kibővíti a filmet a forgatókönyv különböző változatainak kimaradt jeleneteivel és más kiegészítő történetekkel, amelyek révén mélyebb bepillantást nyerünk azokba az évekbe, amelyeket Han Solo a Birodalmi Hadiflottánál töltött, valamint Qi’ra múltjába, és a felkelés kezdeti időszakába.

Jóllehet Han Solo évtizedek óta lázban tartja a rajongókat, a hírhedt csempész már jóval azelőtt is kalandok hosszú sorát élte át, hogy besétált abba a bizonyos kocsmába Mos Eisley űrkikötőjében.

Az ifjú Han arról álmodozik, hogy egyszer a saját csillaghajója kormányánál ülve kirepül az űrbe, és messze maga mögött hagyja az otthonát, a Korélia nevű, füstös iparvilágot. Csakhogy csapdába ejtette a szegénység és a bűnözés - folyton a félelmetes Proxima úrnő brutális utcai bandájának fenyegetése alatt él -, így lehetetlennek tűnik, hogy valaha is elér a csillagok közé. Amikor szökést kísérel meg a barátnőjével és bűntársával, Qi’rával, neki sikerül – de a lánynak nem. Mialatt próbál szerezni egy hajót magának, hogy kiszabadítsa Qi’rát, végső kétségbeesésében beáll a Birodalmi Hadiflottába – pont arra a helyre, amit egy együttműködésre képtelen, lázadásra hajlamos, magányos alaknak kerülnie kellene...

Miután a Birodalom megpróbálja levágni szárnyait, Han dezertál, és beveti magát a csempészek, szerencsejátékosok, és csalók árnyékos világába. Itt találkozik a nagy tétekben játszó, ravasz Lando Calrissiannel, és hihetetlen módon barátságot köt az ingerlékeny természetű, Csubakka nevű vukival, és első ízben megpillantja a Millenium Falcont is. Hogy pénzt szerezzen tervei valóra váltására, csatlakozik egy nagy dobásra készülő kalózbandához. A tét nagy, a veszély még nagyobb, és az esélyek csapnivalóak. De Han Solónak soha, senki ne emlegesse az esélyeket...

Ide kattintva tudod beszerezni.

 

02.jpg

Alexander Freed - Star Wars: Zsivány Egyes

Ahogy a Birodalom sötét árnya fokozatosan terjeszkedik, egyre aggasztóbb hírek érkeznek a galaxis minden részéből. A felkelők tudomást szereznek egy titokzatos fegyverről, mely a Birodalom által uralt űr mélyén épül. Ha egyszer elkészül, semmi sem állhat majd ellen neki, akár egész bolygók elpusztítására is képes lesz. A hírek szerint a rettenetes gépezet építése már a befejezéséhez közeledik...

A galaxis lakóinak sorsa egy szokatlan összetételű csapaton múlik: egy bosszúvágytól hajtott, leleményes fiatal nőn; egy felkelő parancsnokon, akinek orgyilkosságot kellene végrehajtania; egy szökevény pilótán; egy vak szent emberen, és mindenre elszánt bajtársán; valamint egy veszedelmes birodalmi droidon, akit egykori gazdái ellen fordítottak. A felkelőknek minden eddiginél nagyobb szükségük lenne egy jelentős győzelemre, de ehhez a különös csapatnak meg kell szereznie a Birodalom új fegyverének terveit...

Ám mialatt veszélyes céljuk felé tartanak, a szörnyű gépezet is felbukkan a láthatáron, csak arra várva, hogy kihirdesse a császár zsarnoki uralmát a galaxisban egy olyan csapással, mellyel rászolgál rettegett nevére: a Halálcsillag.

Ide kattintva tudod beszerezni.

 

00.jpg

Jason Fry - Star Wars: Az utolsó Jedik

A Rian Johnson rendezőtől kapott információk segítségével a Star Wars: Az utolsó Jedik című regényében Jason Fry kibővítette a filmben látható történetet olyan jelenetekkel, amelyek alternatív forgatókönyv-változatokból származnak, illetve kiegészítette a történetet a filmből kimaradt egyéb elemekkel.

A Birodalom hamvaiból új veszélyforrás emelkedik ki: a könyörtelen Első Rend. Szerencsére új hősök is felbukkannak, akik fegyvert ragadnak, és akár az életüket is hajlandóak kockáztatni a galaxis lakóinak szabadságáért. Rey, az Erő-érzékeny árva; Finn, az egykori rohamosztagos; és Poe Dameron, a bátor X-szárnyú pilóta és még sokan mások összegyűlnek, hogy Leia Organa tábornok és az Ellenállás oldalán küzdhessenek. Ám az Első Rend parancsnokának, Snoke legfőbb vezérnek, és az ő végrehajtójának, Kylo Rennek óriási hadsereg és pusztító tűzerő áll a rendelkezésére és a fény bajnokaira talán a teljes megsemmisülés vár. Egyetlen reményük maradt csupán: az eltűnt legenda, Luke Skywalker Jedi mester...

A Star Wars: Az utolsó Jedik ott kezdődik, ahol a Star Wars: Az ébredő Erő véget ért. A fény és a sötétség küzdelme újra a tetőfokára hág, és eddig ismeretlen területekre is kiterjed.

Ide kattintva tudod beszerezni.

Még több Star Wars regényt ide kattintva találsz.

Szegény szüleim a hajukat tépték, amikor idehaza először fellendült a képregénypiac, mert fogékony gyerekként természetesen az összes idehaza megjelenő képregényt el akartam olvasni, legalábbis ami a szuperhősöket illeti (plusz néhány egyéb kedvencet). Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy meg is ajándékoztak velük, így gyakorlatilag a gyerekkoromtól a fiatal felnőtté válásig elkísértek a képregények. Aztán ahogy én is változtam, úgy idehaza is egyre mostohább körülményeket tapasztalhattak a rajongók. Szerencsére a szuperhősös filmek szaporodásával a képregénypiac is újra fellendült, reneszánszát éli, olyannyira, hogy nagyjából a teljes fizetését el tudja költeni egy rajongó havonta a kedvenceire.

Én nem bánom, hogy van választék, de muszáj vagyok határt szabni a rajongásomnak. Szerencsére a Szukits Kiadó jóvoltából a Star Wars képregények recenziós példányai mindig eljutnak hozzám, hogy hírét adhassam az olvasóinknak. Persze ilyenkor sokszor az a vád hangzik el, hogy ilyen esetben nehéz negatív véleményt megfogalmaznia a bloggernek (már amennyiben van), hiszen a kiadói kedveskedés befolyásolja azt. Sajnos ennek a véleménynek a képviselői csak azt felejtik el, hogy a rajongás gyakran találkozik a kiadói igénnyel, így a pozitív ajánlások nem hamisak. Nálam ebben az esetben így van, imádom a kiadó Star Wars sorozatát, amelyben idáig 19 képregény jelent meg, mert a regényéhez hasonlóan szintén olyan árnyalatokkal gazdagítják a messzi-messzi galaxist, amelyeket kár lenne kihagyni ebben a nagy képregényes zajban.

Legutóbb az alábbi, kihagyhatatlan történetek jelentek meg.

 

03.jpg

Doktor Aphra: Aphra és az óriási profit

APHRA VISSZATÉR

EGY ÚJ TERVVEL, AMI GARANTÁLTAN SOK PÉNZT HOZ NEKI!

Ám van egy apró bökkenő: a terv végrehajtásához a galaxis legelvetemültebb alakjaival kell körbevennie magát. És nekik nem tetszenek a gyakran megbízhatatlan doktor trükkjei! Aphra egy ősrégi Jedi műkincs elárverezésével akar meggazdagodni. Kezdetben minden jól megy, de a végére minden rosszra fordul. És pont ekkor kell felbukkannia a múlt egyik fekete, vészjósló alakjának! Továbbá bepillantást nyerünk Aphra ijesztő kísérője, Black Krrsantan múltjába is. Derítsük ki, hogy ez a vérszomjas fejvadász valóban olyan félelmetes-e, mint sokan mondják - vagy még félelmetesebb...

Ide kattintva tudod beszerezni.

 

04.jpg

Star Wars: Jedha hamvai

A Halálcsillag felbukkanása mindent megváltoztatott. De a szuperfegyver pusztulása bebizonyította, hogy a Birodalom nem sebezhetetlen.

A pusztító fegyver megjelenése nyomán laza szövetség kezd formálódni, amelynek tagjait a remény egyesíti. Röviddel azután, hogy a Halálcsillag megsemmisítette Jedha Szent Városát, Trios királynő csapatai megrohanják a romokat, hogy összegyűjtsék azt, ami megmaradt, míg a felkelők azért küzdenek, hogy megőrizzék a bolygót a túlélőknek. Mialatt a Leviathan a bolygóhoz tart, Luke Skywalker heves harcot vív önmagával. Segíteni akar a felkelőknek, de közben szeretné a Jedik útját járni - ezek után ki fogja vezetni a Birodalom elleni támadást? Ez az új kaland számos ponton kapcsolódik a Zsivány Egyes történetéhez...

Ide kattintva tudod beszerezni.

 

05.jpg

Star Wars: Széthasadt Birodalom

Az endori csata után vége szakad Palpatine császár húsz éves rémuralmának. A Felkelők Szövetsége döntő fontosságú győzelmet arat, ám a Birodalom moffjai és régiókormányzói még az uralkodó halála után is ellenőrzésük alatt tartanak fontos rendszereket a Magtól a Külső Gyűrűig – a Birodalmi Hadiflottának köszönhetően. A hatalmi vákuum következtében a moffok egymás ellen fordulnak, ám a felkelők hamarosan rájönnek, hogy a sebzett és széttöredezett Birodalom sokkal veszélyesebb, mint bármilyen fenyegetés, amivel eddig szembe kerültek!

Ide kattintva tudod előrendelni.

 

06.jpg

Star Wars: Darth Maul, a Dathomir fia

Obi-van Kenobi legyőzte fénykardpárbajban, és mestere, Darth Sidious is a sorsára hagyta, de Darth Maul nem adja fel a harcot. A kudarc és az árulás csak feltüzelte bosszúszomját, és végtelen haragjában eltökéli, hogy szembeszáll az egész galaxissal. Darth Maul huttokból, a Fekete Nap bűnözőiből, mandaloriakból és a félelmetes Árnyfivérekből felállítja az Árnyékcsoport nevű bűnszervezetet, és egyszerre indít háborút Darth Sidious, Dooku gróf és Grievous tábornok, valamint a Jedik ellen…

Ide kattintva tudod előrendelni.

A korábbi Star Wars képregényeket pedig itt tudod átnézni és megvásárolni.

A recenziós példányokat a kiadó bocsátotta rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr6914611260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása