Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Olvass az emberekben!

Olvass az emberekben!

2018. szeptember 28. - Darqo

lieberman00.png

Korábban már olvashattatok tőlem arról, hogy évtizedekkel ezelőtt azért indultam el a kegyetlen őszinteség útján, mert meguntam, hogy gyakorlatilag minden nap minden percében azon aggodalmaskodom, hogy kinek, mikor, hol és mit füllentettem, ferdítettem, hazudtam.

Körülbelül 20 éves korom környékén, életem első párkapcsolatában fedeztem fel, hogy mekkora hazugságok vesznek körül, ráadásul mind közül a legnagyobbakat saját magamnak mondogattam. Úgy döntöttem, hogy ezt befejezem, és ha apró lépésekkel is, de elindulok a tisztulás irányába, hogy egyszer elérjek abba az ideális állapotba, amikor nyugodtan hajtom álomra a fejemet.

Az önmegismerés minden, csak nem egyszerű folyamatában, miközben a saját hazugságaimra is ráláttam, egyre könnyebben vettem észre azt másokban is. Mivel egyre jobban foglalkoztatott a téma, egyre több elemző írást, könyvet olvastam, később pedig a különböző előadások is felkerültek a listámra.

A kedvenceim közé tartoznak Allan Pease könyvei, aki lefektette az alapokat és a legtöbbet segített a fejlődésben. Rajta keresztül fedeztem fel, hogy a napi szintű gyakorlás elengedhetetlen, ha szeretnénk jobban ismerni magunkat és a minket körbevevő világot. Jelenleg ott tartok, hogy a hazugságok 95%-át el tudom kerülni tudatos odafigyeléssel, és a legapróbb rezdülésből is felismerem, ha valami nem stimmel...és nyugodtan alszom minden éjszaka, legalábbis ebből a szempontból, a zajos szomszédokkal és kollégistákkal sajnos nem tudok mit kezdeni.

A saját életemben minden nap könyörtelenül gyakorlom az őszinteséget, és ezt is próbálom átadni akinek csak tudom, de az az általános vélemény uralkodik, hogy a teljes őszinteség a világban óriási káoszhoz vezetne. Amire én csak azt a választ tudom adni, hogy ez természetes, hiszem gyakorlatilag minden kisebb-nagyobb hazugságokra épül, de idővel minden kitisztulna és leegyszerűsödne.

Mivel tudatosan és sokat foglalkozom a témával, mindig rátalálok a legjobb segédeszközökre, amelyek tovább árnyalják a képet. Mostanában például Dr. David J. Lieberman könyvei iránt rajongom, mert egy olyan szemszögből vizsgálják a szóban forgó témát és az önmegismerés, környezetünk befolyásolásának témáját, amellyel idáig még nem találkoztam. Idáig négy kiadvány jelent meg az Édesvíz kiadó gondozásában, Olvass az emberekben, Vegyél rá bárkit bármire, Hazugságvizsgáló és Urald a haragot, urald a helyzetet címmel. Mindegyik könyv izgalmas segítség, ha csak most indultál el a tisztább élet irányába, és akkor is, ha már gyakorlott vagy a különböző témákban.

Dr. David J. Lieberman gyakorlatias és praktikus tanácsokkal segíti a munkánkat, nagyon sokszor olyan, pszichológiai alapokon nyugvó tanácsok összegyűjtésével, rendszerbe szedésével és a megoldóképlet felvázolásával, amely valódi eredményekre vezet. A díjnyertes pszichológus szerző tanácsait és módszereit többek között az Amerikai Egyesült Államok hadserege és haditengerészete és az FBI is használja.

Tanácsai nem támaszkodnak a testbeszéd, az intuíció vagy a feltevések alkalmazására és ismeretére, viszont megtanítanak minket arra, hogy hogyan ismerjük fel az emberek szándékait, érzéseit, gondolatait. Hogyan vegyük észre, ha befolyásolni akarnak minket és hogyan kerüljük el ezt, sőt, hogyan vegyük mi magunk a kezünkbe a gyeplőt. Hogyan érzékeljük azonnal a hazugságokat, és hogyan vegyünk rá bárkit az igazmondásra. Valamint abban is óriási segítséget nyújt, hogy felismerjük és megtanuljuk a bennünk rejlő düh és agresszió nem túl kellemes érzéseit, továbbá hogyan emeljük mesteri szintre a saját indulataink kezelését.

Nem érzem túlzásnak azt a kijelentést, hogy legszívesebben receptre írnám fel mindenkinek ezeket a könyveket, és alig várom, hogy a sorozat további kötetei is megjelenjenek, ugyanis a szerző hat könyvet írt.

lieberman01.jpg

DR. DAVID J. LIEBERMAN / OLVASS AZ EMBEREKBEN

Mikor magas a tét, ne hagyatkozz az eshetőségekre. Alakítsd úgy a dolgokat, hogy győztesen kerülj ki a játékból. Ismerd meg a módszert, amit az FBI és az Amerikai Egyesült Államok hadserege használ. Ez a könyv nem a testbeszéddel kapcsolatos újrahasznosított elképzelések gyűjteménye, hanem bizonyítottan működő, praktikus pszichológiai technikákat tartalmaz, melyek azonnal használhatók, bárki által, bármilyen helyzetben. Az Olvass az emberekben lépésről lépésre felfedi előttünk, mit gondolnak vagy éreznek mások valós élethelyzetekben. Világosan kiderül például, hogyan dönthetjük el, hogy egy pókerjátékos játékban marad-e vagy bedobja a lapjait, hogy egy üzleti partner megbízható-e, vagy hogy egy első randevú jól alakul-e, vagy sem. És amikor még nagyobb a tét – tárgyalások, kihallgatások bűntények, lopás vagy csalás esetében –, akkor is könnyedén ki tudjuk szűrni, ki van mellettünk, és ki van ellenünk (vagy a szeretteink ellen), hogy így időt, pénzt, energiát és fájdalmat spóroljunk meg magunknak.

A könyvet az Édesvíz kiadó kínálatában kedvezményesen vásárolhatod meg, kattints ide a részletekért.

 

lieberman02.jpg

DR. DAVID J. LIEBERMAN / VEGYÉL RÁ BÁRKIT BÁRMIRE

Az Olvass az emberekben című bestseller szerzője, Dr. Lieberman új könyvében olyan pszichológiai titkokat fed fel, amelyekből megtudhatjuk, hogyan vonhatjuk irányításunk alá a különféle helyzeteket és kerülhetünk ki győztesen bármilyen szituációból. David Lieberman az emberi psziché felfedezésének mestere. Az emberi viselkedés legújabb kutatási eredményeire támaszkodva, ez az innovatív könyv lépésről lépésre mutatja be, hogy miképpen láthatunk át az embereken, hogyan kerülhetjük el, hogy manipuláljanak minket és hogyan vegyük kezünkbe az irányítást – bárhol, bármikor.

A könyvet az Édesvíz kiadó kínálatában kedvezményesen vásárolhatod meg, kattints ide a részletekért.

 

lieberman03.jpg

DR. DAVID J. LIEBERMAN / HAZUGSÁGVIZSGÁLÓ

Mi lenne, ha képes lennél felismerni, amikor valaki hazudik? Ha többé nem okozna nehézséget, hogy kiismerd mások szándékait? Soha többé nem vernének át, nem vezetnének félre! Egyszóval, ha lenne olyan eszköz, ami tévedhetetlenül jelezné, amikor valakinek takargatnivalója van előtted vagy nem mond igazat. Ugye te is szeretnéd birtokolni? David J. Lieberman, az elismert viselkedéskutató most olyan tudást ad a kezedbe, amelyek felérnek egy ilyen hazugságvizsgáló eszközzel. Megmutatja nekünk, hogyan vessünk véget a hazugságnak és fedjük fel az igazságot – bármilyen beszélgetés vagy helyzet során. Nemcsak a hipnózis és a pszicholingvisztika új technikáival ismertet meg, hanem megmutatja azt is, hogyan tudunk bárkit könnyedén úgy befolyásolni, hogy az igazat mondja – percek alatt.

A könyvet az Édesvíz kiadó kínálatában kedvezményesen vásárolhatod meg, kattints ide a részletekért.

 

lieberman04.jpg

DR. DAVID J. LIEBERMAN / URALD A HARAGOD URALD A HELYZETET

Te is sokszor hallottad már ezeket a tippeket, ugye? „Végy egy mély lélegzetet, és számolj tízig!” „Meditálj!” „Képzelj lelki szemeid elé egy békés helyet!” De őszintén, hányszor sikerült ezekkel a módszerekkel megőrizned hidegvéred? Az Olvass az emberekben című – az FBI által is használt módszer – sikerszerzője, David J. Lieberman világhírű szakértője azoknak az egyszerű viselkedésszabályozó stratégiáknak, amelyek mindig beválnak. E könyvben feltárja előttünk, miként tekinthetünk a dühre a józan, elemző tárgyilagosság szemüvegén át. Rávilágít a harag mögöttes érzelmi, lelki és fizikai alkotóelemire és egyszerű, praktikus módszereket mutat be, melyekkel könnyen kontrollálhatjuk feltámadó dühünket. Dr. Lieberman vallja, hogy a perspektívaváltás nélkülözhetetlen az indulatkezelésben, azonban bizonyítottan gyökeres, pozitív változást hoz mind magánéleti, mind szakmai kapcsolatainkban!

A könyvet az Édesvíz kiadó kínálatában kedvezményesen vásárolhatod meg, kattints ide a részletekért.

A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr9014267633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása