Az ősz kedvenc sajtóeseménye számunkra minden évben az IKEA új katalógusának a bemutatója, erre az időszakra időzítjük ugyanis az éppen szükséges lakberendezési kiegészítők megvásárlását is, a katalógus átlapozása után. Idén az elmúlt évekhez képest mindenféle időjárási anomália nélkül, egy kellemesen langymeleg estén rendezték meg a sajtótájékoztatót, amely egészen szokatlan időpontban, este 9-kor vette kezdetét, de 2018-as tematikát figyelembe véve abszolút érthető volt a választás, ugyanis jövőre a pihenésé a főszerep, ezen belül pedig a nappali és tökéletes kikapcsolódáshoz passzoló lakberendezési kiegészítők kerültek a középpontba.
A nappali a lakás legsokoldalúbb és egyben leginkább kihasznált helyisége, ahol a családi, közösségi élet zajlik. A délutáni szunyókálásoktól kezdve az esti filmezéseken át a barátokkal közös ünneplésekig minden fontos program itt kap helyet, ehhez pedig olyan használati tárgyakat, ötleteket és lehetőségeket kínál az új katalógus és persze az áruházlánc, amelyek közül bárki kedvére és pénztárcájának megfelelően válogathat.
A jó nappali teret enged a kedvenc tevékenységeinknek, hobbijainknak, kreativitásunknak, ötleteinknek, az IKEA pedig 2018-ban is igyekszik ezt a lehető legsokoldalúbban kiszolgálni az egyre színesedő igényeket. Idén már megtapasztalhattátok, hogy mennyi új termékkel és dizájner együttműködéssel próbálják a legtöbbet kihozni a lakberendezésből és a legkülönlegesebb és/vagy legextrémebb tárgyakról rendszeresen beszámoltunk. Szerencsére ez a tendencia jövőre is megmarad, úgyhogy gyakorlatilag tényleg mindenki megtalálhatja a kedvére való kiegészítőket.
"Az IKEA évről évre igyekszik egyre jobban megismerni az emberek otthoni szokásait: hogyan viselkedünk, mik a kedvenc időtöltéseink, milyennek képzeljük álmaink otthonát? Az idei kutatás középpontjában a nappali áll. A svéd lakberendezési vállalat arra is kíváncsi volt, hogy mivel töltik szabad óráikat az emberek világszerte, a közép-európai régióban és Magyarországon. A kutatás eredményeit és a korábbi tapasztalatokat felhasználva alakította ki az IKEA az év tematikáját, amelynek mottója: Teremts otthont mindannak, ami Te vagy! A vállalat arra szeretne ösztönözni mindenkit, hogy mozduljon ki a megszokott határok közül, és szabja igényeire az életterét.
Általánosan jellemző a Magyarország-Szlovákia- Csehország régióra, hogy az emberek többsége elégedett otthonával, és legfeljebb csak apró módosításokat végezne azon. A magyarok 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy álmai otthonában él, 65 százalékuk néhány dolgot változtatna, 23 százalék inkább elégedetlen, húszból egy válaszadó pedig kifejezetten nem kedveli környezetét. A felújításokat legtöbben – 32 százalék – a nappaliban végezné, 30 százalék a konyháját építené át. Az eredmények talán nem meglepőek: ezekben a helyiségekben töltjük a legtöbb időt. Az IKEA ezt felismerve a 2018-as katalógus megtervezésekor különös figyelmet fordított arra, hogy mindenki a lehető legtöbbet hozhassa ki a nappalijából: az év során a vállalat négy fő témát felkarolva segít majd a lakberendezés szerelmeseinek, hogy megalkossák álmaik otthonát.
Az otthonosság érzéséhez nemcsak a kellemes környezet, de tetteink is nagyban hozzájárulnak. A magyarok nagyobb része a kényelemben hisz: a válaszadók 40 százaléka számára az jelenti az otthont, ahol az utcai ruha helyett előkerülhet a melegítő, 28 százalékuk pedig számítógépezéssel, internetezéssel vezeti le a hosszú nap fáradalmait. A magyarok ezen kívül a nyugodtan elfogyasztott italt, a zenehallgatást és a tévénézést jelölték meg leggyakoribb tevékenységeiknek. Emellett természetesen egyedüllétre is gyakran szükségünk van, ha feltöltődésről van szó: a megkérdezettek 45 százaléka saját szobájába vonul vissza, bár a kutatás eredményei alapján ilyen szobát leggyakrabban a 24 év alatti és 59 év fölötti korosztályok otthonaiban találhatunk. Az emberek 16 százaléka kedvenc foteljének kényelmében, 12 százalék pedig az ágyában keresi a nyugalmat. A magyarok nagy része akkor sem nagyon változtat a szokásain, ha egyedül van a lakásban: 92 százalékuk internetezéssel tölti az időt, 42 százalékunk csak felhangosítja a tévét vagy kedvenc zenéjét, 41 százalék pedig egyszerűen csak lustálkodva pihen."
Nekem például az olvasás az egyik kedvenc hobbim, de az egyre gyarapodó könyvek számára muszáj volt újabb könyvespolcot vásárolni, amelyből a klasszikusnak számító, végtelenül egyszerű és minimalista és elképesztően olcsó BILLY könyvespolcot választottam, kifejezetten hozzá való SKUBBARE tárolókosárral, amelyben nem csak könyvek tárolhatóak, amelynek az összeszerelése sem igényel túl nagy intelligenciát...és hogy még mindig az olvasásánál maradjak, 37 évesen hasított belém a gondolat, hogy gyerekkorom óta vágyom egy hintaszékre, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt, hogy beszerezzek egyet. Itt is fontos szempont volt az olcsóság, így kedvező árfekvésű, szintén pillanatok alatt összerakható POÄNG hintaszékre esett a választás, amelyből kiolvasom majd a világot is. Vendégek fogadásához pedig a végtelenül egyszerű, rakásolható, ezért kis helyen is elférő, ülőpárnával kényelmesebbé tehető MARIUS ülőkét találtam a legköltséghatékonyabbnak, hiszen 995 forintba kerül 1 darab.
A jókedv, kiegyensúlyozottság és energikusság nálam a jó alvással kezdődik, és elmondhatatlanul régóta vágytam egy olyan matracra, amely hozzásegít a maximális kipihentséghez. A lehetőségek között böngészve aztán az olcsó, mégis sokak által ajánlott HÖVÅG nevű zsákrugós változatra esett a választásom, amelyben az egyenként csomagolt zsákrugók külön-külön működnek, szorosan követik a test vonalát, és a megfelelő helyen biztosítanak alátámasztást, így a lehető leginkább biztosított a test számára az ellazulás. Persze mindez még csak az alap, kellett párna, takaró és ágynemű is, amelyből a bolyhos pehely/toll és 100% pamut verziót választottam, más változatokban ugyanis meggyulladok, ami ugye lehetetlenné teszi az alvást. A hétvégi bekuckózáshoz és takaró alól tévézéshez kell a szoba besötétítése, de én ezt mindig okosban oldom meg, amióta az eszemet tudom, ágytakarókkal helyettesítem a függönyt, mert sokkal olcsóbb, az átlagostól eltérő anyag pedig egyáltalán nem zavar. Most is így történt, a gyönyörűséges szürke POLARVIDE takarót neveztem ki erre a szerepre, amelynek darabja 995.-Ft...A kuckózás és tévézés együtt jár a párnák felpolcolásával, de tapasztalatom szerint nehezen kivitelezhető az, hogy a támasztékként használt fal ne kezdjen elszíneződni, amelynek kiküszöbölésére a legjobb a retro faliszőnyeg, amely nem kapható. Erre a feladatra is megfelelne a takarók, úgyhogy egy vastagabb TUVALIE fantázianevű verziót választottam.
Az IKEA kiemelten fontosnak tartja, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy vásárlói még környezettudatosabb életet éljenek. Ezt egyrészt a termékek kialakításával, másrészt pedig a felhasznált alapanyagokkal kívánják elérni, így például az újrahasznosított hulladék is bekerül a felhasznált alapanyagok közé. A KUNGSBACKA konyhafrontok kidobott műanyag palackokból készülnek, és számos, 2018-as egyedi kollekcióhoz is leselejtezett textíliákat használtak a tervezők, továbbá az organikus ételekre is még nagyobb hangsúly kerül. Ha konyháról beszélünk, érdemes külön felhívni a figyelmet arra, hogy rengeteg remek konyhai készüléket forgalmaznak, A+, A++, sőt A+++ kategóriás hűtők, mosogatógépek, beépíthető sütők, mikrohullámú sütők és indukciós főzőlapok is kaphatóak, amelyek közül én a legolcsóbb, mégis A+-os hűtő, és a mobil indukciós főzőlappal és a legtöbbet használt lámpák esetében az izzók LED-es változatra való cseréjével próbálok meg odafigyelni az energiatakarékosságra és a pénztárcám vastagságára.
A katalógus készítői egyébként a mindennapokból vett példák segítségével – tizennégy történeten keresztül – mutatnak be különböző élethelyzeteket és az azokra adható ideális lakberendezési megoldásokat. A 2018-as kiadvány három fő téma köré épül, melyek a személyes életteret, az otthon társadalomra gyakorolt hatásait, emellett az egyedi dizájnt és a termékinnovációkat, valamint a gyártás során alkalmazott újításokat helyezik a középpontba.
A limitált kollekciók idén is gyakran levettek a lábaimról, és ahogy imént jeleztem, ez a továbbiakban is folytatódik. A dizájner együttműködéseknek köszönhetően többek között új külsőt kap az ikonikus kék FRAKTA táska Sarah Andelman és a Colette jóvoltából:
a BYREDO márkával és tulajdonosával, Ben Gorham-mal közös munka nyomán az IKEA saját illattal áll elő:
valamint pár héttel ezelőtt már egy külön poszt keretén belül írtam a jövő tavasszal érkező OMEDELBAR kollekcióról, amelyet Bea Åkerlund, többek között Madonna, Lady Gaga és Beyoncé stylistja álmodott meg:
illetve a svéd tervezőpáros, Rolf és Mette Hay is a nevét adta az YPPERLIG terméksorozathoz:
Számos új termék kerül be az áruházlánc kínálatába, melyek még kényelmesebbé teszik majd az emberek többségének mindennapjait, hiszen fogyasztói visszajelzések alapján fejlesztették azokat. Bemutatkozik a hordozható VUKU gardrób, ami a mindig mozgásban lévő fiatal generáció igényeire lett tervezve, és új külsővel jelentkezik a román falusi hagyományokat megidéző, kézzel készült STRANDMON fotel is.
Az online katalógus már átnézhető ide kattintva, a nyomtatott verzió 2017. szeptember 7-től érhetőek el az IKEA áruházakban. Lefelé görgetve pedig számos inspiráló képet találtok az új kiadványból.