Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

A siker egyik útja – J. Randy Taraborrelli - A Beyoncé-titok

A siker egyik útja – J. Randy Taraborrelli - A Beyoncé-titok

2017. február 04. - Darqo

beyonce_fedlap01.jpg

Úgy emlékszem, hogy a pozitív érzelmeim Beyoncé iránt a Bug-A-Boo-val kezdődtek, viszont a Bootylicious rántott igazán magával, ami szerintem azóta is az egyik legszexibb R&B dal. Persze a jó hang, a köré épített dalok semmit nem érnének, ha egy unalmas embert próbálnának velük megtámogatni. Azt hiszem, számomra az az igazán vonzó a Beyoncé jelenségben, hogy egy olyan személyre épül az egész brand, aki a művészetében maximálisan megéli és átadja nekünk a teljesség általa megtapasztalt szeletét.

Nem kell szeretni az általa képviselt zenei stílust, sem magát a személyiséget ahhoz, hogy bárki láthassa. A rajta keresztül áradó energia a sikerének titka, engem pedig nem hagy nyugodni, hogy az emberek hogyan és milyen úton találnak rá önmagukban, és ha már ráleltek, hogyan tartják meg, hogyan táplálják, és hogy milyen külső tényezők szükségesek az egész folyamat támogatására? Ezekre kerestem a választ J. Randy Taraborrelli által írt „A Beyoncé-titok” című könyvében is.

Egymás után olvasva kicsit olyan érzésem volt, mintha Máté Krisztina Az első millióm című könyvének egyik alternatív, egy főre fókuszáló és ebben az irányban kiterjesztett verzióját tartanám a kezemben, de hát a téma ugyanaz, a siker és a hozzá vezető út. Érdekes, látni, hogy bárhol van az ember a világban, nagyon hasonlóak a sikerhez szükséges hozzávalók. Olyan, földrésztől független, elengedhetetlen alappillérek kellenek, mint például a támogató családi légkör vagy éppen az egyénben jelen lévő, növekvő, elfojthatatlan és kitörő önmegvalósítási vágy, az elsősorban önmagával, másodsorban a világ véleményével szemben tanúsított alázat, és a minden pofára esésből felsegítő kitartás.

A siker nyilván sokkal tágabb fogalom annál, minthogy csak arra korlátozódjon a jelentése, hogy tiéd a hónap slágere Amerikában vagy egy jól menő vállalkozást vezetsz idehaza. Rengeteg inspiráló információ alapján egyre jobban körvonalazódik bennem az a gondolat, hogy a siker akkor lesz a társad, ha a benned rejlő lehetőségeket maximálisan kiaknázva megteszel minden tőled telhetőt annak érdekében, hogy minden pillanatban és helyzetben a legjobb legyél abban, amit imádsz csinálni; nem a többieket ellen, hanem mellettük kiteljesítve önmagadat.

Abban biztos vagyok, hogy Beyoncé rajongóknak nem kell ajánlanom a könyvet, mert biztosan ott díszeleg már a könyvespolcukon, legalább egyszer elolvasva, azoknak viszont igen, akiket egyáltalán nem érdekel az énekesnő, viszont nagyon szívesen olvasnak a sikerhez vezető, legtöbbször mindenféle megpróbáltatásokkal, áskálódásokkal, pletykákkal, megaláztatásokkal, csalódásokkal teli rögös, azonban a kérlelhetetlen kitartást, emberfeletti erőfeszítést és céltudatosságot fejlesztő életutakról.

A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet!

A könyvet a kiadó weboldalán jelentős kedvezménnyel veheted meg, kattints a névre a bővebb információkért:

21. Század Kiadó

Valamint az alábbi könyvesboltokban is megveheted, szintén katt a kiadók nevére:

Libri

Bookline

beyonce_fedlap.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr5712151195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása