Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

16 könyv a nyári feltöltődéshez

16 könyv a nyári feltöltődéshez

2022. június 30. - Darqo

board-953154_960_720.jpg

Iszonyatosan nehéz a világban és idehaza tapasztalható történések hatására bármiféle értelmet keresni úgy általában bármiben. Nincs értelme, mert az, ami vagyok, az, amit gondolok a világról, az itthon sajnos az ufó kategóriába sorol. Lehet beszélni a kevesebbek összekapaszkodásának fontosságáról, ami persze nem elvitatható, de van az a pont, amikor az egyéni lelki, szellemi és érzelmi egészség fontosabbá válik a közösségben betöltött nemes, apró láncszem szerepénél.

Elfáradtam az elmúlt években, és csak összetehetem a két kezemet, hogy a folyamatos szorongás nem csapott át nagyobb pánikrohamokba, ismét. Iszonyatosan nehezen álltam talpra, hosszú időn keresztül a kötelezően elvégzendő feladatok elvégzésén kívül nem voltam képes semmire, csak vegetálni, és megpróbálni rájönni, hogy hogyan csináljam tovább a dolgokat az életemben. Így sajnos olyan, egyébként üdítő és feltöltő dolgoktól is elzárkóztam, mint például az olvasás, pedig hegyekben állnak a jobbnál jobb, bemutatásra érdemes könyvek, amelyek ráadásul pont abban segítenek, hogy összeszedje magát az ember.

Idővel rájöttem, hogy egy dolgot tehetek, még jobban fókuszálok arra, amit el szeretnék érni, és egyre mélyebbre ásom magam az apró részletekben, amelyek elősegítik a megvalósulást, hogy bárhogyan is alakul az élet, lelkileg, szellemileg és testileg is képes legyek jó döntéseket hozni és megtenni a szükséges lépéseket, ha arról van szó. Persze lehet erre azt mondani, hogy aki nem foglalkozik a világban bekövetkező történésekkel, az homokba dugja a fejét, ami így is van, ha csak végletekben gondolkodunk. Lehet úgy csinálni a dolgokat, hogy nyitott szemmel járunk, de túlcsorduló figyelmet sem szentelünk minden egyes ember minden lélegzetvételének, és nem nézzük meg az összes háborús videót, mert olyan szinten traumatizáljuk magunkat, amit képtelenek vagyunk feldolgozni.

Ha valami okosat kell mondanom, csak azt tudom, hogy amióta a figyelmem fókuszát átállítottam a közéletről a saját életemre, egy fokkal jobban érzem magamat, úgyhogy mindenkinek azt tudom javasolni, aki hasonló cipőben járt idáig mint én, hogy tegye ezt meg önmagáért. Tapasztalatból tudom, hogy mennyire nehéz akkor bármit is csinálni, amikor a különböző kisebb-nagyobb traumák súlya alatt értelmetlennek találunk mindent, de előbb-utóbb rá kell venni magunkat, hogy megtegyük az apró kezdőlépéseket akkor is, ha bénultnak érezzük magunkat. Mindegyik meghozza a gyümölcsét!

Én eljutottam a tűréshatáromig, az apró lépések között pedig olyanok vannak mint például, hogy csak akkor nézek rá a megbízható, hiteles információkat szolgáltató híroldalakra, amikor én akarok, de kikövettem mindet mindenhol a közösségi oldalakon, hogy ne az ömöljön állandóan az arcomba, hogy ki, mikor, hol, hogyan csinált vagy mondott valami borzalmasat a világban. Aztán bekövettem még több olyan oldalt, amik azzal foglalkoznak, amik valóban érdekelnek. Művészeti, ezen belül filmes, sorozatos, zenei oldalakat, zeneszerzéssel foglalkozó oldalakat, képzőművészettel, designnal, építészettel, street arttal foglalkozó oldalakat. Továbbá felvettem a fonalat a könyvolvasásban is, ami mindig olyan többletenergiával lát el, amit elképzelni sem tudok, mielőtt belevágok egy-egy kiadványba.

Tudom, sokszor találkozhattok a blogon azzal a gondolattal, hogy nincs jobb idő a jelen pillanatnál ahhoz, hogy például az önfejlesztéssel foglalkozzunk, de újra és újra el lehet mondani ugyanezt az aktuális történések fényében. Valóban nem tudnék jobb pillanatot mondani a mostnál arra, hogy olyan olyan dolgokat csináljunk, amik jól esnek, és olyan könyveket vegyünk a kezünkbe, amelyek segítő kezet nyújtanak és megpróbálnak kihúzni minket a gödör aljáról.

Mindig a MOST a pillanat, amikor magunk mellett dönthetünk!

A következő könyvek nyújtották a legtöbb segítséget az elmúlt hónapokban, úgyhogy hálás köszönettel tartozom a kiadóknak, hogy biztosították számomra az elolvasásuk lehetőségét!

A lelki, szellemi, érzelmi területet az alábbi könyvek stimulálták a leginkább:

zen_4.png

Shunmyo Masuno Zen - Az egyszerű élet művészete című könyve 100 lelki és fizikai gyakorlat segítségével értette meg velem, hogy nem is olyan bonyolult nyugalmasabb és békésebb életet kialakítani magunknak egészen apró változtatások segítségével. Vásárláshoz katt ide.

az_elet_kezikonyve.jpeg

Jo Bowlby Az élet kézikönyve tíz lépésen keresztül vezetve ismertette meg velem, hogy mennyire könnyű stimulálni a lelki és érzelmi intelligenciánkat annak érdekében, hogy túljussunk egy-egy stresszes, túlterhelt, szorongásokkal teli időszakon. Vásárláshoz katt ide.

boldogsag.jpeg

Matthieu Ricard Boldogság című könyve felnyitotta a szememet, hogy legyen szó bármilyen témáról, a lehető legjobb jó keresése a negatívumok végeláthatatlan mantrázása helyett hogyan alakít ki egyfajta belső harmóniát, amely állapotban nem csak könnyebbnek érezzük magunkat, hanem könnyebben el tudunk érni minden olyan apróságot, amit a magunkénak akarunk tudni. Vásárláshoz katt ide.

szenzitivitas_az_uj_ero_borito_600rgb.jpg

Anita Moorjani Szenzitivitás - Az új erő című könyvét azért imádtam, mert hiperérzékeny emberként végre ráláthattam arra, hogy az, ami vagyok nem hátrány, az, amit egész életemben hallgattam, miszerint túl érzékeny vagyok, nem hiba, amit meg kell szüntetni, hanem egy olyan alkotóeleme a lényemnek, amelynek segítségével könnyebben rárezonálok emberekre és helyzetekre, bármire, ami által észrevehetek, megérezhetünk olyan dolgokat is, ami a kevésbé érzékenyek számára láthatatlan vagy felfoghatatlan. Vásárláshoz katt ide.

teljes_elet_teljes_aggyal.jpg

Dr. Jill Bolte Taylor Teljes élet teljes aggyal című könyve nagyon sokszor lúdbőrözést váltott ki belőlem, amikor felvázolta a különböző fejezeteken kereszül, hogy az emberi agy sokkal összetettebb és csodálatosabb, mint azt valaha is elképzeltük, és hogy micsoda hatalmunk van a gondolataink és ezáltal az érzelmeink befolyásolására is. Vásárláshoz katt ide.

a_kreativitas_iskolaja.jpeg

Tina Seeling A kreativitás iskolája című könyve segített megérteni, hogy azért érdemes hagyni, hogy a fantáziánk szabadon szárnyaljon, mert segítségével egyre kreatívabbak lehetünk, és minél kreatívabbak vagyunk, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy innovációt érjünk el azon az adott területen, amelyben mozgunk. Vásárláshoz katt ide.

A fizikai oldalon pedig az alábbi könyvek ébresztették a leginspirálóbb gondolatokat:

Lizzie Streit Természetes gyulladáscsökkentők, valamint Vitaminok és ásványi anyagok az ételeinkben című könyvei segítségével olyan tudásanyag birtokába kerültem, amelyet a hétköznapok szintjén könnyedén tudom alkalmazni, és sokkal egészségesebb életet tudok kialakítani magam számára, mint korábban. Vásárláshoz katt ide.

zoeldfuszerek-termesztestol-felhasznalasig.jpg

Megyeri Szabolcs Zöldfűszerek című könyvét tavasz óta olvasgatom haszonnal, és jelentem a leírtak alapján nevelgetett mini konyhakertben fejlődő fűszernövények nagyon jól érzik magukat. A benne foglalt információk nélkül már lehet, hogy újra kellett volna vásárolni a növényeket néhányszor. Vásárláshoz katt ide.

az_esszencialis_elet.jpg

Az esszenciális élet - Az esszenciális olajok legátfogóbb kézikönyvéről pedig talán elég annyit mondanom, hogy minden háztartásban kellene lennie egy példánynak. A termetes, vaskos és elképesztően informatív könyvből mindent megtudhatunk arról, hogy a különböző növényi olajok mennyi mindenre használhatóak az életünkben, legyen szó csupán egy nyugtató levendulás fürdőről, vagy éppen az immunrendszerünk megerősítéséről. Vásárláshoz katt ide.

tanitasok_a_sulycsokkenteshez.jpg

Marianne Williamson Tanítások a súlycsökkentéshez című könyve még mélyebbre vitt a túlsúly lelki okainak feltérképezésében, egyértelműbbé tette a tényt, hogy érzelmi, lelki és testi szinten egyaránt dolgoznunk kell, ha a súlyfeleslegünktől szeretnénk megválni. Vásárláshoz katt ide.

szabadulj_meg_a_fajdalomtol.jpeg

Ming Chew Szabadulj meg a fájdalomtól - örökre! című könyvében olvasottak sok-sok gyakorlást igényelnek, de a rövid nyújtó-és erőfejlesztő gyakorlatok könnyen beépíthetőek az életünkbe. Nekem pedig különösen ajánlott a gyakorlás, hiszen világ életemben küzdöttem a derékfájástól. Az egyelőre még rendszertelen próbálkozások is jól esnek az izmaimnak, úgyhogy mindenképpen folytatom a könyvben ajánlott mozgásformák gyakorlását a jövőben. Vásárláshoz katt ide.

illesztesi_hiba.jpg

Lakatos Péter Illesztési hiba című könyvéből kiderül, hogy milyen lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy helyreállítsuk a harmóniát a testünkben, lelkünkben és szellemünkben. A szerző szerint, ha te is érzed, hogy valami nem stimmel az életedben, különböző mentális és fizikai problémák, betegségek kínoznak rendszeresen, akkor azért alakult ki az életedben, mert nehezen tudod lekövetni azt az óriási és egyre gyorsuló fejlődést, amin a világ keresztülmegy. Nagyon érdekes gondolatokat olvashatsz a könyvben, miközben helyrebillenhet az egyensúly is. Vásárláshoz katt ide.

lakatos_vaczi_keto_termeszetesen_b1_kicsi.jpg

Lakatos Péter és Dr. Váczi Péter Keto természetesen című könyve azért érdekes a számomra, mert régóta érdekel ennek az étrendnek a mibenléte, és egyes elemeinek átemelése az életembe. A hasznos olvasmány számos megfontolandó tanácsot tartalmaz, így nem csak azoknak lehet érdekes, akik benne vannak a témában, hanem azok számára is, aki éppen csak kacérkodnak a témáva, sőt, azoknak is, akik egyszerűen csak szeretnének egészségesebben élni a jelenlegi állapotnál. Vásárláshoz katt ide.

legzesselazegeszsegert.jpg

Patrick McKeown Légzéssel az egészségért című, elméletet és gyakorlatot egyaránt bemutató könyve olyan fizikai változásokat indított be az az életembe, amelytől nyugodtabbnak érzem magamat; és tényleg nem csinálok mást, mint a benne olvasót légzési technikákat egyelőre még csak ímmel-ámmal gyakorlom. Mi lenne akkor, ha teljes erőbedobással csinálnám? Vásárláshoz katt ide.

a_wim_hof_modszer_b1.jpg

Wim Hof A Wim Hof-módszer című, végtelenül inspiráló kötete pedig nem csak abban segít, hogy a Jégemberként is ismert szerző tanácsait betartva és rengeteget gyakorolva a hidegben helyt álljunk, hanem abban is, hogy gyakorlatilag bármilyen extrém körülmény között nagyobb legyen a tűrőképességünk, mint annak előtte. Ebben a megbolondult világban mindenkinek szüksége lehet erre! Vásárláshoz katt ide.

Ezek a könyvek szerintem mindenki számára tartogathatnak olyan gondolatokat és tanácsokat, amelyek építeni fognak rajta, úgyhogy nyáron, a feltöltődés időszakában érdemes bevállalni egyet-kettőt-többet is közülük.

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr2717864235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása