Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Könyvek, amelyek segítenek jobb vezetővé válni - 21. Század Kiadó

Könyvek, amelyek segítenek jobb vezetővé válni - 21. Század Kiadó

2021. december 22. - Darqo

investment-g8c2770907_1280.jpg

Gyerekként azt hittem, hogy ha majd felnőtt leszek és nem kell már tanulnom, akkor boldog leszek, de ahogy telnek az évek inkább az a tapasztalatom, hogy egyre fontosabbá válik a kényszermentes, folyamatos fejlődés még abban az esetben is, ha néha azt érzem, hogy elegendő a tudásom, sőt akkor menjek csak igazán előre az adott témában, ha az elégedettség érzése kerít hatalmába önnön "tökéletességemmel" kapcsolatban. Fura mód előfordul ilyen, pedig általában mindennel kapcsolatban azt érzem, hogy minél többet tudok, annál több kérdésem van.

Elcsépeltnek tűnhet az a gondolat, hogy ha el szeretnél érni valamit, azzá kell válnod, azonosulni kell vele, de számtalan példa bizonyítja számomra ennek igazságát. Mindig akkor működik valami az életemben, ha maximális odaadással játszom a szerepet, kérdések nélkül. Ahhoz, hogy ne legyenek kérdéseim, még nem jutottam el, ahogy az imént is írtam, úgyhogy kissé ördögi körnek tűnik a dolog. Azonban a folyamatos önfejlesztéssel elérhető, hogy csak az apró és egyre apróbb részletek tisztázásához kellenek a válaszok, nem pedig az alapok épen tartásához.

Egy példa: Nincsenek a szó szoros értelmébe vett vezetői ambícióim, mégis érdekelnek azok a könyvek, amelyek ezzel a témával foglalkoznak, talán azért, hogy egyre jobb vezetője legyek a saját életemnek. Hatalmas a zaj  ezen a területen is, gyakran futok bele fölösleges írásokba, parasztvakító írásokba, és olyan írásokba is, amik már nem vagy még nem tudnak segíteni azon a ponton, ahol most éppen az életemben vagyok, úgyhogy mindig nagy öröm, ha találok olyan témába vágó kiadványt, ami felkelti az érdeklődésemet, a hasznomra is válik, és azokra  kérdésekre ad válaszokat, amelyek most foglalkoztatnak.

Ma a 21. Század Kiadó kínálatából kiválogatott könyveket ajánlom a figyelmetekbe, amelyek egytől egyig pont jó időben és jó helyen találtak rám.

 

 

A bátorság és az önbizalom fejlesztésében elengedhetetlen egy golyóálló védőpajzs megtervezése és kivitelezése, hiszen kevés olyan terület van, ahonnan nem zúdul ránk az az információ 0-24-ben, hogy nem vagyunk elég jók úgy, ahogy vagyunk, elég bármelyik kommentszekcióban véleményt nyilvánítani, vagy csupán beleolvasni. És akkor még csak az arctalan idegenek felől érkező fosról beszéltem, a tágabb vagy szűkebb környezetünkből érkező jó szándékú vagy kevésbé jószándékú  véleménynyilvánításról nem. Evy Poumpouras Golyóálló című könyve sok-sok segítséget nyújt abban, hogy elkészítsük a saját védőpajzsunkat, és ami a legjobb, hogy ebben a folyamatban nem válunk érzéketlenné a világra, amivel sajnos sok hasonló könyv vagy írás nem törődik.

 

golyoallo.png

Evy Poumpouras - Golyóálló

Védd magad, értsd az embereket, urald a helyzetet, élj félelem nélkül! Így lehetne röviden összefoglalni azokat a hasznos képességeket, melyek elsajátítására Evy Poumpouras titkos ügynök megtanít könyvével bennünket. Evy Poumpouras nő létére amerikai elnökök testőreként dolgozott. A világ legrégebbi elit alakulatánál szerzett tapasztalatai ismeretében az olvasó felkészültebben reagálhat stresszhelyzetekben, gyorsabban kiismerheti a többi ember viselkedését, azt is kontrollálni tudja, hogy milyennek látszik mások szemében, és mindezek eredményeképpen félelem nélkül élhet. Legyőzve mindennapi félelmeinket mindnyájan erősebbé, magabiztosabbá és kiegyensúlyozottabbá válhatunk. Hogyan essünk túl a nehéz beszélgetéseken? Kiben bízzunk? Kinek lehetnek rossz szándékai velünk szemben? Tereljük jó irányba a helyzeteket, és készüljünk fel a váratlan dolgokra. Amikor golyóállóvá válsz, a legjobb, legbátrabb éneddel azonosulsz, önmagad legerőteljesebb formáját hozod. Az igazi erő végső soron nem testi, hanem szellemi erő. A bátorság abban áll, hogy szembenézünk félelmeinkkel, de ezen túl állhatatosságot feltételez. Állnunk kell a sarat, beépített detektorral kell rendelkeznünk, amely jelez, ha valaki kamuzik. A Golyóálló bemutatja, hogyan fejlesszük természetes ösztöneinket, hogy bennünk is kibontakozzanak ezek a tulajdonságok, és a félelem hogyan adja át helyét a rettenthetetlenségnek. Nőknek, férfiaknak, mindenkinek hasznos kötet, aki ki szeretne törni a félelem béklyójából.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

 

Jocko Willink és Leif Babin Teljes felelősségvállalás című könyve érezhetően keményebb és hidegebb, lényegretörő és gyakorlatias, mégis hitelesen és inspirálóan árnyalja a vezetéssel, életmenedzseléssel kapcsolatos tudásunkat.

 

extreme_ownership.png

Jocko Willink - Leif Babin: Extreme Ownership - Teljes felelősségvállalás

„Megindító, erőteljes, gyakorlatias. Minden vezetőnek kötelező” – vallja Roger Ailes, a Fox News elnök-vezérigazgatója a kötetről, és milyen igaza van. Ez a könyv szó szerint lerohanta a világot. Az iraki háborúban legtöbb kitüntetést szerzett haditengerészeti különleges alakulat két vezetője mutatja be benne vezetési stratégiáját, amely az üzleti világban és az élet minden területén kiállta a próbát. Jocko Willink és Leif Babin SEAL-alakulata Irak legvéresebb hadszínterén vitt véghez egy lehetetlen küldetést: a katonasággal együtt biztosították Ramadi városát, amelyet az USA hadereje addigra lényegében feladott. A hősies teljesítményeket, tragikus veszteségeket és a nehezen kivívott győzelmeket látva és tapasztalva jöttek rá, hogy egy csapat sikerének legfontosabb tényezője, hogy milyenek a vezetői. Willink és Babin kinevelték a SEAL-parancsnokok következő nemzedékét. Később létrehívták az Echelon Front nevű céget, amely a legkülönbözőbb ügyfelek számára tette lehetővé élenjáró csapatok felépítését. Az Extreme Ownership - Teljes felelősségvállalás részletesen bemutatja, hogyan lehet ezeket az elveket munkahelyen, családban vagy bármilyen egyéb csapatban alkalmazni. Elméleti oktatás és gyakorlatias tanácsok – ez a kötet forradalmasítja az üzleti vezetőképzést, és mindenkit rávezet arra, hogy elérjék céljaikat: vezetőkké és győztesekké váljanak.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

 

David M. Rubinstein Mitől leszel jó vezető? című könyvében a világ legsikeresebb vezetőinek bölcsességeivel  találkozhatunk. Ez a gyűjtemény a legösztönzőbb a számomra, hiszen olyan ismert emberek sikerei elevenednek meg az oldalakon, akikkel nap mint nap találkozhatunk az interneten, tévében vag egyéb helyeken. Sokkal kézzelfoghatóbb, sokkal hitelesebb tanácsokat kapunk, mintha egy (egyelőre) ismeretlen ember szavainak kellene hitelt adni.

 

mitol_leszel_jo_vezeto.png

David M. Rubinstein - Mitől leszel jó vezető?

A New York Times Bestseller és Wall Street Journal Bestseller kötet szerző a világ legnagyobb koponyáinak tudását gyűjtötte egy esszenciális kötetbe, mely az összes hasznos információt egyben nyújtja át a vezetéssel kapcsolatban. Nincs két egyforma vezető. Többek között Bill Gates, Jeff Bezos, Ruth Bader Ginsburg, Warren Buffett, Oprah Winfrey elveit és hozzáállását ismerjük meg ebből az alapkönyvből. Az elmúlt öt évben David M. Rubenstein a világ legjobb teljesítményét nyújtó vezetőit kérdezte arról, kik ők, és hogyan váltak sikeressé. A Mitől leszel jó vezető? nélkülözhetetlen vezetői kézikönyv: a pénzügyi világ (Warren Buffett, Jamie Dimon, Christine Lagarde, Ken Griffin), az informatika (Jeff Bezos, Bill Gates, Eric Schmidt, Tim Cook), a szórakoztatóipar (Oprah Winfrey, Lorne Michaels, Renee Fleming, Yo-Yo Ma), a sport (Jack Nicklaus, Adam Silver, Coach K, Phil Knight) és az államigazgatás (Bill Clinton és George W. Bush amerikai elnökök, Ruth Bader Ginsburg, Nancy Pelosi) legnagyobb elméinek tanácsait gyűjti egybe. Jeff Bezos a kóborlásból begyűjthető energiákat zabolázza meg - úgy gondolja, legjobb döntéseit szívből, intuitív alapon hozta meg, nem elemzés révén. Richard Branson soha nem azért kezd dolgozni valamin, hogy hasznot termeljen. A legjobb megoldást akarja nyújtani az adott területen. Phil Knight úgy tekint a Nike-ra, mint egy marketingcégre, amelynek legfontosabb marketingeszköze a Nike termék. Marillyn Hewson négy testvérével apa nélkül nőtt fel Kansasben, és gyorsan megtanulta, hogy csak magára számíthat, és mi a pénz értéke. Hogyan hoztak döntéseket, hogyan viszonyultak az innovációhoz, a változáshoz és a válsághoz ezek az úttörő személyiségek? Évtizedes tapasztalatokról számolnak be, rendkívüli történeteket mondanak el. Az itt olvasható beszélgetésekből kirajzolódik figyelemre méltó életük és karrierjük.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

 

Ha cégvezető, marketinges, vállalkozó, esetleg "csak" egy átlagos ember vagy, aki szeretné, hogy egy kicsit jobban figyeljenek rá, fogadd meg Kindra Hall A sztori, amire emlékezni fogsz című könyvében olvasható tanácsokat. A szerző olyan eszközöket ad a kezünkbe, amelyekkel sikerülhet igazán jól megoldani a feladatokat, teljesíteni a kihívásokat, eladni magunkat vagy a termékünket úgy, hogy minimalizáljuk a tőlünk elpártolók számát, és maximalizáljuk az elkötelezettek számát.

 

a_sztori_amire_emlekezni_fogsz02.png

Kindra Hall - A sztori, amire emlékezni fogsz

Történetmondással mindent el lehet érni – a vezetői kommunikáció javításától kezdve az értékesítők motiválásán keresztül a konkurencia ügyfeleinek átcsábításáig. Ez a legújabb, legátütőbb üzleti eszköz. Kindra Hall bemutat négy történettípust, amelyekkel a beszélő megkülönböztetheti magát a többi beszélőtől, magára vonhatja a hallgatóság figyelmét, és javíthat vállalkozása pozícióján. Értéktörténet – ezzel meggyőzöd az ügyfelet, hogy szüksége van a termékedre vagy szolgáltatásodra. Alapítótörténet – ezzel meggyőzöd a befektetőket és az ügyfeleket, hogy érdemes a vállalatodba fektetniük. Céltörténet – ezzel összehangolod és motiválod az alkalmazottakat és kollégákat. Ügyféltörténet – ennek révén terméked vagy szolgáltatásod használója közkinccsé teheti autentikus tapasztalatait. A történetmondás egyszerű, tanulható készség, amelyet bárki elsajátíthat.
A sztori, amire emlékezni fogsz feltárja, hogy emelkednek ki a jók közül a legjobbak. Esettanulmányok, cégprofilok, anekdoták és saját, eredeti kutatások felhasználásával, lépésekre bontva mondja el, hogyan találj rá a saját történeteidre, és hogyan dolgozd ki azokat – üzleti céljaid szolgálatába állítva. Mindenkiben ott vannak a történetek – csak nem mindenki mondja el. Neked mi a sztorid? És hogyan fogod elmondani?

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

 

És végül a figyelmetekbe ajánlok egy olyan könyvet is, ami a helyes légzés megtanításával segíti a megküzdés folyamatát, mivel az önbizalmat, a bátorságot, a sikert eléggé fárasztó és stresszes elérni. Ha kérlelhetetlenül önmagunk akarunk lenne még akkor is, ha mindenki ellenünk van, muszáj kifejlesztenünk olyan technikákat, amivel a jobbról, balról, alulról és felülről érkező, felgyülemlő negatív energiát kezelni tudjuk, a kialakuló szorongást és borzalmas járulékos tartozékait le tudjuk küzdeni.

 

lelegzet.png

James Nestor - Lélegzet

Semmi nem fontosabb az egészséghez, mint a légzés: beszívni a levegőt, kifújni - ezt minden nap megtesszük huszonötezerszer. Fajunk mégis elvesztette a helyes légzés képességét, és ennek súlyosak a következményei.

James Nestor újságíró beutazta a világot, hogy rájöjjön, mi romlott el, és hogyan lehetne helyrehozni. A válasz nem tüdőgyógyászati laborokban található, ahogy erre számítanánk, hanem ősi temetkezési helyeket feltáró ásatásokon, titkos szovjet létesítményekben, New Jersey-i kórusok próbáin és São Paulo szmogos utcáin. Nestor felkutatja azokat, akik tisztában vannak az ősi légzéstechnikák, mint például a pránájáma, a szudarsan krija és a tummo mögött rejlő tudással, és együtt vizsgálódik azokkal a tüdőspecialistákkal, akik tudományos próbának teszik ki a légzésről alkotott fennálló elképzeléseinket.

A modern tudományos kutatások azt mutatják, hogy már a légzéstechnikánk apró módosításai is ugrásszerű javulást eredményeznek a sportteljesítményben; megfiatalodnak tőle a belső szervek; mérséklődik a horkolás, az asztma és az autoimmun betegségek; még a gerincferdülés mértéke is csökken. A légzésnek elvileg nem lehetne ilyen hatása, de mégis van.

A Lélegzet című könyv ugyanúgy támaszkodik több ezer év orvosi szövegeire, mint a pulmonológia, a pszichológia, a biokémia és a fiziológia területén szerzett legfrissebb kutatási eredményekre, így rekonstruálja a tudást, amely egy időben közkeletű volt, mostanra viszont forradalmian újnak és ismeretlennek hat.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr316763852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása