Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Nyári önfejlesztő könyvforgatag

Nyári önfejlesztő könyvforgatag

2021. július 28. - Darqo

mental-health-2019924_960_720.jpg

Fura dolog ez. Mert nem kívánom senkinek a koronavírust, sőt arra vágyom, hogy bárcsak teljesen eltűnne már a világról, de csomó olyan dolgot is magával vonzott, ami az én életemre pozitív hatással volt. Az csak egy dolog, hogy introvertáltként a bezárkózás egyáltalán nem jelentett gondot, sőt kikerekedett szemmel figyeltem, hogy a hétköznapi életvitelemet mások karanténnak nevezik/élik meg.

De imádtam, hogy - legalábbis az első hullámban - az embereken a megilletődöttség, odafigyelés, valamint a természettel és egymással szembeni magasabb fokú alázatot érzékeltem. Valamint a legjobb dologként éltem meg, hogy estére elcsendesedett minden és mindenki, így volt idő - gondolom sokaknál szintén -, hogy felfedezzük a pihenés fontosságát és erejét. Most, hogy azt hallom, hogy éjjel újra hepajoznak, óbégatnak, hugyoznak, szarnak, hánynak, szemetelnek az emberek az utcákon, összeszorul a szívem, és fura módon visszasírom a csendet, magasabb fokú odafigyelést és törődést. 

Végül, de nem utolsósorban sokkal több időm volt/van az önbonconlgatásra, önmagam megértésére és az önfejlesztésre is. Ha valaki ezt az időszakot kihagyta/kihagyja, és nem fektetett/fektet időt az érzelmi, lelki, testi dolgainak az értelmezésére, a problémás területek rendberakására, akkor talán sohasem lesz elég ideje erre, hiszen előbb vagy utóbb maximális és egyre gyorsuló sebességgel indul be és halad majd előre a világ. A nyári fellélegzés megmutatja, hogy mennyire, de a 4. hullám még biztos tartogat kisebb/nagyobb belassulást.

Bár a legtöbben fáradtak, dekoncetráltak  lettek az átélt vírus és/vagy a nehézségek hatására, ami pont az ellenkezőjére sarkall, az önfejlesztés nem lehet koronavírusfüggő, ennek a hétköznapjaink részévé kellene válnia - igen, azoknak is, akik azt gondolják, hogy már készen vannak és tökéletesek; sőt, főleg nekik.

Minél többet olvasok, annál több kérdésem van az élettel kapcsolatban, de azt már tapasztalatként tarthatom számon, hogy az enerváltság, a lehangoltság, a szorongás, a pánikbetegség, a depresszió egyik fő hajtóereje, hogy baromira nem azt csináljuk az életben, amit valójában szeretnénk csinálni. Nem azt az életet éljük, amit valójában szeretnénk, nem azt a munkát végezzük, amit valójában akarunk; és a sort folytathatnám tovább, akár a végtelenségig.

Ez a helyzet és ez az időszak kiszakította az embereket a megszokott kerékvágásból, így ha az önfejlesztés lépésének kihagyásával jelen pillanatban csak ott tartunk, hogy fásultak vagyunk, nem igazán akaródzik újraindítani az életünket, és még az is nehézséget okoz, hogy bekapcsoljuk a tévét, akkor bizony ennek oka lehet az is, hogy nem tartjuk értelmesnek ugyanazt az életet élni, mint korábban. Sokan az átélt vírus hatására élik át ugyanezt, de a testi tünetek megjelenésének lehetősége lelki oldalon ugyanabba az irányba mutat. A féktelen bulikázás ugyanennek a témának a másik véglete, hiszen ha ez jelenti az egyetlen örömöt az életben, akkor teljesen nyilvánvalóan bizonyítjuk magunk számára, nem akarjuk a hétköznapi életünket úgy élni, ahogy éljük, csak szabadok és jókedvűek akarunk lenni. 

Sajnos a legtöbben nem jutnak el erre a felismerésre, csak érzik, hogy valami nem jó, ha valaki eljut oda, hogy felismeri a problémát, még mindig ott a buktató, hogy nem is igazán akar változtatni, mert akkor mást kell csinálni, mint eddig; mert akkor fejlődni kell valami másmivé, ami nagyon ijesztő tud lenni. Rettenetes gondolatnak tűnhet elsőre, ha szeretjük a megszokást, de az egyedüli út, ha jobbá akarjuk varázsolni az életünket.

Kismillió önfejlesztő könyv után is azt érzem, hogy csak kapirgálom az önmegismerés felszínét, a tudásvágyam pedig egyre nagyobb, biztos ezért falom az ilyen témájú kiadványokat. Ezúttal a Bioenergetic Kiadó kínálatából hoztam el 10 kedvencemet, amelyek gyönyörű árnyalatokkal színezik a már idáig megszerzett tudást, a folyamat kezdetén állóknak pedig megadja a kezdőlökést, lefekteti az alapokat, valamint ugyanolyan élményt és biztosít, mint a jártasabb olvasóknak.

Idáig még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne szeretett volna több pénzt az életébe, hovatovább milliomos sem akart lenni, így olyan könyveket is találtok a válogatásban, amelyek az anyagi oldal kérdéseivel foglalkoznak, közelebb visznek a bennünk rejlő megoldásokhoz, segítenek felfejteni a lelkünkben munkálkodó szorongás és stressz okait, megérteni az elfojtásaink eredményeként megjelenő betegségek lelki okait, boncolgatni a szívünk, az érzelmeink kacifántos világát, vagy éppen megértetik velünk, hogy miért tudunk könnyen azonosulni különböző filmes, sorozatos stb. karakterekkel és történeteikkel. Valamint egy elsőre kakukktojásnak tűnő könyvben pedig arról olvashatunk, hogy mi és miért ragadja meg a figyelmünket, ezzel eszközöket adva a kezünkbe a tudatos figyelem kialakítására és a manipuláció visszaszorítására.

 

01_szokasok_leendo_milliomosoknak.jpg

 

Dean Grazios - Szokások leendő milliomosoknak

 

Úgy érzed, hogy egész nap loholsz, mégsem jutsz sehova? Megnyugtatlak – ezt nem csak képzeled. Gyorsabban mész, mint eddig bármikor, csak épp egy mókuskerékben pörögsz. Mielőtt próbálnád felgyorsítani a lépteidet, győződj meg arról, hogy jó irányba mész, különben hiába lépdelsz szaporábban, csak azt éred el, hogy hamarabb eltévedsz. Ám ha kialakultak a megfelelő szokásaid, elkezdhetsz sprintelni, mert tudni fogod, milyen irányba kell futnod.

Dean Graziosi, a legendás üzleti tanácsadó és vállalkozó megmutatja, hogy juthatunk el jelenlegi élethelyzetünkből oda, ahol igazán szeretnénk tartani. A sikert felépítő bonyolult szerkezeteket lebontva egyszerű recepteket állított össze, amelyeket nehézség nélkül beépíthetünk az életünkbe. Akár vállalkozók, akár alkalmazottak – vezetők vagy beosztottak – vagyunk, nincs másra szükségünk, csak azokra az egyszerű eszközökre, amelyek átalakítják a napi rutinunkat. Ha ezeket megszereztük, fel is tárul a bőség kapuja. A Szokások leendő milliomosoknak nem képes meghosszabbítani a napokat, de megmutatja, hogyan találod meg a jobbik énedet.

 

A könyvet ide kattintva vásárolhatod meg.

 

02_valj_termeszetfelettive.jpg

 

Dr. Joe Dispenza - Válj természetfelettivé!

 

Mi lenne, ha képes volnál ráhangolódni az anyagi világon túli frekvenciákra, megváltoztathatnád agyad kémiáját, és a tudat transzcendens szintjeire emelkedve új jövőt teremtenél? Ha képes volnál átalakítani tested biológiáját, hogy mélyreható gyógyulás vehesse kezdetét? Vajon milyen lenne természetfelettivé válni?

Dr. Joe Dispenza forradalmi könyve egy olyan tudást és eszköztárat nyújt át, amellyel a hozzád hasonló hétköznapi emberek is rendkívüli létállapotokra juthatnak el. Az első olyan gyakorlati útmutató, amelynek célja, hogy lépésről lépésre segítsen elérni lehetőségeink maximumát testi síkon, egészségi állapotunkban, kapcsolatainkban és életcéljainkban, miközben végig a saját tempónkban haladhatunk.
Ez a könyv megváltoztatja az életed. Megmutatja, hogyan tudod elfogadni a jövőre vonatkozó álmaidat úgy, mintha már be is teljesedtek volna, mégpedig oly módon, hogy a tested is elhiggye, máris a valóra vált álmot éli, beindítva ezzel egy sor érzelmi és fiziológiai folyamatot, amelyekben új valóságod tükröződik vissza. Ebben rejlik a könyv ereje.

 

A könyvet ide kattintva tudod megvásárolni.

 

03_az_elmetol_az_anyagig.jpg

 

Dawson Church - Az elmétől az anyagig

 

Nem könnyű feladat egy olyan tudományos modellt alkotni a megismerésről, amely megmagyarázza, hogy a szubjektív elme (a gondolat) hogyan fejti ki hatását az objektív világra (az életre), hát még könyvet írni róla. Már a releváns kutatások összegyűjtése is óriási kihívás. Jó barátom és kedves kollégám, Dawson Church mégis magára vállalta ezt a feladatot ebben a fantasztikusan jól megírt könyvben.
Dr. Joe Dispenza

Gondolataink kreatív erejének megértése lehetővé teszi, hogy bölcsen és céltudatosan használjuk őket, ráhangolódva a szeretet, a kedvesség és a kreativitás gondolatmezőire. Egyéni teremtőerőnk birtokában lehetőségünk van arra, hogy katalizátorként segítsük egész világunk átalakulását. Ha egyszer sikerül megteremtened egy élményt, akkor másodszorra is sikerülni fog.

Ha pedig újra és újra reprodukálod azt, egy idő után arra kondicionálod a tested és az elméd, hogy kezdjenek el együttműködni. Ismételt erőfeszítéseid hatásaként nem csupán te magad változol meg, hanem megjelennek az életedben a téged támogató lehetőségek is. Így válsz életed elszenvedőjéből életed teremtőjévé.

Ez a csodálatos könyv pontosan erről szól. Segítségével bebizonyíthatod magadnak, mekkora hatalomra teszel szert, ha gondolataidat és érzéseidet koherens állapotba szervezed. Lebilincselő esettörténetei inspirálnak, hogy a gyakorlatokat alkalmazva hamarosan learasd erőfeszítéseid gyümölcseit. Az epigenetika, az idegtudomány, a pszichológia és a kvantumfizika legújabb kutatásai és felfedezései bizonyítják, hogy a gondolatokban valóban mély teremtőerő rejlik.

 

A könyvet ide kattintva tudod megvásárolni.

 

04_elmetrening.jpg

 

John Assaraf - Elmetréning

 

Tényleg olyan sok rejtőzik benned… akkor miért nem használod ki teljesen? Készen állsz, hogy régi korlátaidból kitörve kiaknázd tudatalattid rejtett erejét, hogy többet keress, jobb életet élj és megtapasztald életedben a csúcshatás élményét? A legújabb technikák és tréningmódszerek alkalmazásával elengedheted a hosszú évek során kialakult berögződéseidet, korlátozó hiedelmeidet és szokásaidat, amelyek visszatartanak és újra meg újra ugyanazt az eredményt hozzák. Az ELMETRÉNING forradalmi módszer, mely szabadjára engedi az elméd rejtett erejét, megmutatja, hogyan fejleszd a tudatosságodat, az összpontosításra való képességedet és a lelkierődet!

 

A könyvet ide kattintva tudod megvásárolni.

 

05_stresszmentesites.jpg

 

davidji - Stresszmentesítés

 

Veszedelmes … ördögi … életünk minden pillanatába bekúszik. Kihat a kapcsolatainkra, befolyásolja a testünket, belemászik a beszélgetéseinkbe, ártalmas viselkedésformákat szül, és olyan tettekre kényszerít bennünket, melyeket soha nem akartunk megtenni. Ragályos; könyörtelen… ez a stressz!

Életed minőségét az határozza meg, hogyan reagálsz a külvilágra. A stresszmentesítő életterv elsajátításával minden megváltozik – a legkisebb gondolattól, mely tudatosságodba kúszik, az érzelmeidet irányító kémiai és hormonális impulzusokon keresztül a szavaiddal és tetteiddel megvalósuló lépéseidig.

A stresszmentesítés érthető nyelven megfogalmazott, újszerű gondolkodásmódot közvetít, hogy átmozdítson onnan, ahol most vagy, oda, ahol lenni szeretnél – érzelmileg, fizikailag, mentálisan, materiálisan, kapcsolati síkon és a mélyebb elégedettség felé vezető utadon egyaránt.

A szerző megmutatja, hogyan kezelhetsz bármilyen jellegű stresszt, melyet az élet eléd állít. Könnyen érthető, szórakoztató stílusában alakítja át a stresszről alkotott elképzeléseidet időtálló technikák, a legújabb tudományos eredmények, a való életre szabott, gyakorlatias alkalmazások és azonnali stressz űző gyakorlatok segítségével.

A stresszmentesítéssel a munkahelyi, az otthoni és a napi váratlan helyzetekben tanúsított teljesítményed is javulni fog. Lehetővé teszi, hogy te határozd meg életed történéseinek sebességét, irányát, és egy elégedettebb, békés élet felé terel.

 

A könyvet ide kattintva tudod megvásárolni.

 

06_a_sziv_intelligenciaja.jpg

 

Doc Childre - A szív intelligenciája

 

Tudományos kutatások igazolták, hogy a szív szerepe messze nem korlátozódik arra, hogy vért pumpáljon a testünkben. Egyfajta információfeldolgozó központként is funkcionál, amely fontos üzeneteket küld szét és komoly hatást gyakorol az agyra. Kiemelkedő szerepe van többek között az érzelmi és a mentális egyensúly kialakításában, a hatékony döntéshozatalban, a kommunikációban, valamint az életvezetésben.

A HeartMath® Intézet tudósai azt tapasztalták, hogy a szívritmus elemzése egyedülálló betekintést nyújt a szív, az agy és az érzelmek között zajló kommunikációs folyamatokba. Az általuk kialakított technikák javítják a szív-agy kommunikációt, és lehetővé teszik egy rendkívül kedvező fizikális és érzelmi állapot kialakítását, amelyet szívkoherenciának hívunk. Tapasztalatuk azt mutatta, hogy az olyan pozitív érzelmek, mint a szeretet, a törődés és a megbecsülés, vagyis az olyan érzelmi tulajdonságok, amelyeket mindig is a szív fogalmához társítottunk, aktiválják ezt a koherens állapotot. A szív érzelmi és intuitív jeleire figyelve a stresszt és más káros érzelmeket jótékony, gyógyító érzelmekké alakíthatjuk át. A könyvben bemutatott, könnyedén elsajátítható technikák bizonyítottan csökkentik a stresszt, javítják az egészséget, alkalmazásukkal sikeresebben fenntarthatók a pozitív érzelmi állapotok. A megnövekedett szívkoherencia egyben elmélyíti az emberek közötti kapcsolatot.

 

A könyvet ide kattintva tudod megvásárolni.

 

07_konnyekkel_a_gyozelemig.jpg

 

Marianne Williamson - Könnyekkel a győzelemig

 

Mindannyian szembesülünk olyan időszakokkal, amikor a létezés fájdalma szinte elviselhetetlennek tűnik. Egyeseknél e tapasztalatok ritkák és enyhe fájdalommal járnak, másokra viszont nyomasztóan hat a gyötrő kín; s egyre mélyebbre süllyednek egy feneketlennek tűnő sötétségbe.

Ha te vagy egy szeretted épp egy ilyen időszakon mentek keresztül, akkor jó, hogy kézbe vetted ezt a könyvet. Talán megtalálod benne a kirakós játék néhány olyan darabját, melyekre eddig még nem leltél rá. Egy rejtélyt. Esetleg egy csodát. Most gondold végig azt a lehetőséget, hogy bármi megtörténhet. Nem arra kérlek, hogy higgy ebben, csak vedd fontolóra, hogy ez igaz lehet.

Pusztán e gondolat – hogy a csodák lehetségesek – többet tesz a gyógyulásod útjának kikövezésében, mint képzelnéd. Ez nem jelenti azt, hogy semmiféle erőfeszítést nem kell tenned. A csodák nem gyors megoldásokban vagy egyszerű válaszokban rejlenek. De aktiválnak egy olyan, mindenkiben meglévő spirituális erőt, mely segít majd neked. Isten itt van. Itt, még a szenvedésed kellős közepén is. És amint megszólítod, válaszolni fog.
Mai világunkban járványszerűen terjed a depresszió, és számtalan mód született a kezelésére. Ez a könyv spirituális tükröt tart az emberi szenvedés elé, bemutatva annak okát és a módot, hogyan juss túl rajta. Mélyreható magyarázattal szolgál arról, miként működik az elme, és hogyan szűri meg tapasztalatainkat. Bemutatja a szeretet utáni sóvárgásunk rendkívüli mélységét, és azt a mérhetetlen fájdalmat, amit érzünk, ha nem találunk rá. A jövődet nem az a fájdalom fogja meghatározni, amit épp most átélsz; a jövődet az fogja meghatározni, aki te vagy, miközben keresztülmész a fájdalmadon.

 

A könyvet ide kattintva tudod megvásárolni.

 

08_a_hollywood-terapia.jpg

 

Ruediger Dahlke - A Hollywood-terápia

 

Milyen szerepeket játszom az életem során? Hogyan ismerhetem meg életem forgatókönyvét? Hogyan vehetem át a rendezői szerepet? Milyen szerepeket kell még eljátszanom az egyes életszínpadokon?

Margit és Ruediger Dahlke, több évtizedes terápiás tapasztalattal a hátuk mögött kedvenc film élményeiket foglalták össze új könyvükben. Az eredmény felér egy mélyreható terápiával.

 

A könyvet ide kattintva tudod megvásárolni.

 

09_a_gyermeki_lelek_nyelve.jpg

 

Ruediger Dahlke - A gyermeki lélek nyelve: a betegség

 

„Amikor a tudati szint nem juthat szóhoz, a test veszi át az irányítást, és színre lép a betegség mint szimbólum.” Ruediger Dahlke, a holisztikus gyógyítás atyja már számos sikerkönyvvel – Út a teljességhez, A lélek nyelve: a betegség – járult hozzá a betegségek és a tünetek jobb megértéséhez.

Hangsúlyozza, hogy a tünetek nemcsak a test, hanem a személyiség fejlődésével is szorosan összefüggenek. A kórképek elemzésével megmutatja, hogy az egyes betegségek a gyermekek és a szülők számára egyaránt üzenetet hordoznak. A spirituális pszichoszomatika elismert képviselőjeként értelmes történésként fogja fel a betegségeket, amelyek véleménye szerint a lélek által a tudat szintjére emelt megoldatlan konfliktusok. Mivel a spirituális filozófia szerint a fontos dolgok már az élet elején eldőlnek, alapvető fontosságú, hogy a gyermekek gyógyításával a lélek szintjén is foglalkozzunk.

Tapasztalt homeopata szerzőtársával, Vera Kaesemann-nal e művében Dahlke radikális módon, a gyökerekig leás a gyermek teljes gyógyulása érdekében. Megismertetnek bennünket a gyermekgyógyászattal, bemutatják a homeopátia adta lehetőségeket, számos hasznos gyakorlati tanácsot adnak.

A szerzők mind értelmezési, mind gyógyítási szempontból végigveszik a gyermekgyógyászatban ismert legtöbb klasszikus betegséget és tünetet – mumpsz, kanyaró, rubeola, bárányhimlő és szamárköhögés, valamint hasfájás, három hónapos kólika, hasmenés, láz és középfülgyulladás.

A családi könyvespolcokon nélkülözhetetlen kézikönyvükben szó esik olyan tünetekről is, mint a körömrágás, az ágybavizelés vagy a dadogás, emellett részletesen foglalkoznak a védőoltások kérdésével is. Szinte minden gyermekbetegségben felismerhetjük a fejlődés lépéseit. A gyermek a folyamat által közelebb kerül saját, valós természetéhez.

 

A könyvet ide kattintva tudod megvásárolni.

 

10_hooked.jpg

 

Nir Eyal - HOOKED - Horogra akasztva

 

Az okos telefonnal rendelkezők 79 százaléka felkelés után kevesebb mint negyedórával már a képernyőt görgeti. Ami ennél is aggasztóbb, hogy egy kutatás szerint az amerikaiak harmada előbb mondana le a szexről, mint a mobiljáról.

Miről szól a HOOKED - Horogra akasztva?
A könyv részletesen tárgyalja, hogyan változtatják meg bizonyos termékek a cselekedeteinket és ezzel együtt a személyiségünket is. Nir Eyal, a HOOKED - Horogra akasztva szerzője fényt derít az olyan tech. óriások titkaira, mint a Google és a Facebook.

A HOOKED-  Horogra akasztva termékmenedzsereknek, dizájnereknek, marketingeseknek, startup-alapítóknak és mindazoknak íródott, akik szeretnék megérteni, milyen befolyással vannak a termékek a viselkedésünkre, valamint szeretnének egészséges szokásokat kialakítani a felhasználókban.

 

A könyvet ide kattintva tudod megvásárolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr5216608846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása