Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Légy úrrá a szorongásodon!

Légy úrrá a szorongásodon!

2020. június 10. - Darqo

legy_urra_a_szorongasodon00.jpg

Majdnem 40 évig hajlandó voltam feláldozni önmagamat annak érdekében, hogy egy kicsit is úgy érezzem, szeretnek. Súlyos megfeleléskényszerből gyógyulok jelenleg, próbálom előcsalogatni a valódi énemet még úgy is, hogy rettegek mások ítéleteitől és utálatától. Gyakorlatilag nem emlékszem, hogy lenne olyan huzamosabb periódus az életemben, amikor egyáltalán nem szorongtam.

Szorongani bármin számomra annyira egyszerű, mint levegőt venni, amivel egészen odáig nem volt különösebb gondom, ameddig el nem jutottam a depresszióig, majd a pánikbetegségig. Amikor attól rettegtem minden pillanatban, hogy mikor áll le a szívműködésem, eldöntöttem, hogy ki fogok jönni ebből a helyzetből saját erőmből, mindenféle kemikáliák vagy felületes segítség nélkül.

Nekem az orvosok nem tudtak segíteni korábban, mindig ásítozva hallgattam azokat a megoldóképleteket, amiket már hónapokkal vagy évekkel ezelőtt felfedeztem önmagamban a saját önelemzésem segítségével, csak éppen alkalmazni nem tudtam, mert könnyebb volt rettegni, mint tenni magamért. Így nem ezen az úton indultam el a gyógyulás felé.

Nem tanácsolom senkinek, hogy hasonlóan cselekedjen, még úgy sem, hogy a gödörből sikerült önerőből kiráncigálnom magamat. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szorongás ne lenne hű társam a mindennapokban, de a legnehezebb percekben, napokban, hetekben, a tapasztalatok megtanítottak a démonok pórázon tartására.

Abból az állapotból, amit az ellenségeimnek sem kívánnék - akik egyébként egyre többen vannak, mióta merek és tudok is nemet mondani, vagy éppen kiállni magamért - a szeretteim megértésének és támogatásának, vitaminoknak, valamint önsegítő-és pszichológiai könyveknek a segítségével kászálódtam ki. Ezek akkor is fontos, sőt szükséges kiegészítői a szorongásra hajlamos embernek, ha mellette orvosi kezelést is igénybe vesz.

A szellemi táplálék jóformán elengedhetetlen, amely felemeli az elgyötört, megtépázott, vérző lelket. Számos remek, idehaza is elérhető lehetőség közül én most a legújabb kedvencemet ajánlom a figyelmetekbe, a Partvonal kiadó jóvoltából megjelent Légy úrrá a szorongásodon című könyvet.

"Mint egy díjnyertes kanadai médiacég alapítója és volt igazgatója, Julian Brass pontosan tudja, mennyire fontos úrrá lenni a szorongáson mind a szakmai, mind a magánéletben.Julian évekig Floridában a Szilícium-völgyben dolgozott, ám több mint tíz éve hazaköltözött Kanadába, hogy részese legyen, és maga is hozzá tegyen az akkoriban még csak szirmait bontogató internet technikai hátteréhez. Hiányolta egy Y-generációt inspiráló online brand meglétét, ezért létrehozta a Notable Awards és a Notable.ca oldalakat, melyek később Notable Life néven egyesültek.

Nem sokkal a Notable 2008-as indítása után Julian komolyan szorongani kezdett, és elhatározta, hogy természetes módszerekkel küzd meg ezzel az állapottal. Ez egy véget nem érő útra terelte, amelyen haladva egyszerre irányította és fejlesztette korábbi cégét, és igyekezett változtatni életmódján a holisztikus egészség és jóllét, az öngondoskodás, a spiritualitás, a jóga és a pozitív pszichológia jegyében.

Hamarosan ez a magasabb tudatossághoz vezető út vált Julian mindennapjaivá. Indiai jógiktól, jeruzsálemi rabbiktól és papoktól, neves New York-i orvosoktól és a világ legsikeresebb vállalkozóitól tanult, illetve működött együtt az évek során. Mások segítése a küldetésévé vált: 2017-ben eladta a Notable-t, és azóta annak szenteli az életét,hogy másoknak is megtanítsa, hogyan lehetnek úrrá a szorongásukon. Manapság hatékony, természetes eszközökkel segít az embereknek a világ minden tájáról legyőzni a szorongásukat, melyet nyugati orvosi kutatásokkal és keleti holisztikus filozófiával egészít ki. Ezeket az eszközöket használva – amelyek Julian módszerének alapját képezik – újradefiniálhatjuk kapcsolatunkat a szorongással, és a negatív, erőnktől megfosztó energiákat pozitív, támogató energiává alakíthatjuk át. Neves nemzetközi előadóként, tanfolyamvezetőként, coachként, tanárként és gyógyítóként Julian azt tűzte ki célul, hogy nemcsak a szorongásukon tanítja meg úrrá lenni az embereket, de életük más területein is, kezükbe adva ezzel az életük irányítását."

A szerző Légy úrrá a szorongásodon című könyve könnyen értelmezhető és követhető tanácsokkal teli, olvasmányos, és felemelő kiadvány, amely nem csak elhiteti velünk, hanem bizonyítja is, hogy az éjszakát mindig a nappal követi, de ami még ennél is fontosabb, hogy megmutatja, hogyan vészelhetjük át a sötétséggel teli órákat. Nemhogy megmutatja, hanem pontosan 99 jótanáccsal vértez fel minket a nehézségek átvészelésére, leküzdésére és uralására.

A könyv gyakorlatilag a slow life dicsérete, arra ösztönöz, hogy merjünk önmagunkkal és igényeinkkel többet törődni, vegyük vissza az irányítást, amit átadtunk mások kezébe, tanuljunk meg nemet mondani másoknak, és akár magunknak is, ha egészség-és nyugalomkárosító lépéseket készülünk tenni, valamint elkezdjünk egészségesebben és tudatosabban élni.

Azoknak, akik szorongással, depresszióval, ne adj isten pánikbetegséggel küzdenek, kötelező olvasmányról van szó, valamint azok számára is hasznos volna elolvasni, akiknek a családjában van olyan ember, akik ezekkel a problémákkal küzd, mert a benne található hasznos tanácsokat felhasználva hatékony segítséget nyújthatnak (már csak a megértéssel, türelemmel és elfogadással is) a számukra!

 

legy_urra_a_szorongasodon.jpg

Julian Brass - Légy úrrá a szorongásodon! - 99 egyszerű módszer, hogyan uraljuk rejtett erőforrásainkat

Julian Brass eltökélte, hogy komoly hatással lesz azoknak az embereknek az életére, akik úgy döntöttek, hogy - hozzá hasonló módon - a boldogabb élet reményében szembenéznek a szorongásukkal. A Légy úrrá a szorongásodon gyakorlatias és könnyen elvégezhető gyakorlatokat kínál, amelyek segítségével bárki szembe szállhat a kihívásokkal - társadalmi hovatartozásától, földrajzi helyzetétől és fizikai képességeitől függetlenül.A sikeres média- és üzleti tanácsadóvá vált férfi megosztja velünk életének legfélelmetesebb, legkeményebb és legmagányosabb időszakát, amikor nem becsülte eléggé önmagát, így a stressz, a depresszió és az érzelmi hullámvölgyek uralták a hétköznapjait. Ám a gyakorlatoknak köszönhetően Julian megtanulta, hogyan használhatja ki a szorongásban rejlő erőt. A szerző roppant őszinte, motiváló, orvosilag is alátámasztott, hiteles és - nem utolsó sorban szellemes - meglátásait olvasva világossá válik számunkra, miért ajánlják jó szívvel neves sportolók, orvosok, üzletemberek, jógik, nyugati és keleti spirituális vezetők a nemzetközi sikereket elért könyvet.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr8615769276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása