A sorozatpremiernél aktuálisabb pillanatot keresve sem lehetett volna találni arra, hogy Szvetlana Alekszijevics - Csernobili ima című könyvét (és persze a belőle készült sorozatot is) figyelmetekbe ajánljam, hacsak nem a mostani csernobili erdőtüzet. Aztán megjelent a COVID-19 koronavírus, és bár a témáját tekintve teljesen más drámáról szól a könyv, rengeteg áthallást lehet felfedezni a jelen helyzettel kapcsolatban. A láthatatlan veszély szorongató élményét, a kiszámíthatatlan sorozatgyilkos miatti rettegést most gyakorlatilag az egész emberiség átéli.
Szüleim a mai napig azt mondják, hogy sok minden mellett a csernobili katasztrófának is biztos köze van a gyerekkori rendszeres megbetegedéseimhez és a kialakult hörgőtágulatomhoz, bár ez nem bizonyított tény. Az viszont biztos, hogy előtte a betegségek egy-két kivételtől eltekintve teljes mértékben elkerültek, gyakorlatilag makk egészséges voltam.
A jelenben a sorozattal kerültem először kapcsolatba, és teljesen lenyűgözött a megvalósítás, de a könyv személyessége, drámai, zsigerig hatoló mélységei segítségével vált egésszé a bennem élő múltbeli, gyerekkori kép. Én 7 évesen csak annyit tapasztaltam meg a csernobili katasztrófából a szüleim aggódásán felül, már amikor a rendszerszintű titkolózás után egyáltalán felfogták, hogy miről is van szó, hogy onnantól fogva rendszeressé váltak a tüdőgyulladások és egyéb betegségek az életemben.
Azon a május 1-jén sokakhoz hasonlóan mi is kimentünk a szabadba, mint minden évben (a megelőző és ezt követő napokra már nyilvánvalóan nem emlékeznek a szüleim), úgyhogy nem volt olyan nehéz hetekkel, hónapokkal később a velem kialakult helyzet egyik okaként megnevezni az atomerőmű felrobbanását.
Talán a vélt érintettségem okán, talán nem de az tény, hogy mindig is érdekelt a katasztrófa témája, de a különböző dokumentumfilmeken kívül nem igazán ástam a mélyére, egészen a Csernobil című HBO sorozat megjelenéséig, ami természetesen felkeltette a figyelmemet a sorozat alapjául szolgáló könyv iránt is, amelyről röviden azt gondolom, hogy mindenkinek el kellene olvasnia!
Nem csak amiatt, mert a koronavírus-fenyegetettség közepette könnyebben és mélyebben átélhetőek és megérthetőek a múlt eseményei és általános lelkiállapota, hanem azért is, mert az elmúlt több mint 30 év tapasztalata már előttünk áll a katasztrófa okozta válságkezeléssel kapcsolatban, pro és kontra.
A múlt hibáit és helyes döntéseit figyelembe véve élhetőbbé tehetjük a hétköznapjainkat, de sajnos rendszerszinten sok esetben tapasztalni, hogy ugyanazokat a hibákat követik el az emberek és a vezetők, mint korábban, és mint ahogy a történelmünkben oly sokszor.
A Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics a szóban forgó könyvében a csernobili túlélőkkel készült interjúit adja közre, ami egyéni szinten okozza a legnagyobb hatást, de ott olyan mértékűt, hogy képtelenek leszünk a régi megszokásaink alapján tovább élni az életünket. Ezek most nem légből kapott szavak, hiszen a bőrünkön és minden pillanatban tapasztaljuk, hogy új szakasz kezdődik az emberiség életében. Azt, hogy mi mit kezdünk a saját életünkkel, fejlődésünkkel, lehetőségeinkkel, rajtunk múlik, viszont láthatatlanul is befolyásolja a kisebb és nagyobb környezetünket, sőt, bár fel sem fogjuk, de az egész emberiség sorsát is.
Szvetlana Alekszijevics két évtizeden keresztül gyűjtötte az emberek történeteit, olyanokét, akik közvetlen közelről élték át a katasztrófát és olyanokét is, akik távolabbi szemlélői voltak ennek a borzalomnak. Helybeliek, önkéntesek, özvegyek, csak néhány példa a rengeteg személyes élményt megosztó ember közül.
Fontos volna, hogy a könyvben olvasható drámai történetek és a koronavírus okozta tapasztalataink hatására végre tényleg beinduljanak a változást okozó gondolatok és tettek, máskülönben egyéni és/vagy társadalmi szinten úgyis újra és újra szembesülni fogunk a saját hülyeségeinkkel.
Kötelező olvasmány!
"Halál rejtőzött mindenütt, de ez valamilyen más halál volt. Új maszkokat viselt, korábban ismeretlen külsőt öltött."
Szvetlana Alekszijevics - Csernobili ima
1986. április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ napokig szinte semmit sem tudott róla...A Nobel-díjas fehérorosz írónő két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük. Beszélt az özvegyekkel, akiknek csak a kitüntetések és az oklevelek maradtak. Beszélt azokkal, akik az erőmű közelében, a paraszti Atlantisszá vált Poléziában éltek - aztán bedeszkázták a kútjukat, és kitelepítették őket, vagy maradhattak a házukban, de eztán már úgy éltek, mint egy rezervátum lakói. Megismerjük az áldozatokat, a felelősöket és a szovjet virtusba belerokkant vakmerő önkénteseket. Megismerjük azokat, akik számára Csernobil filozófiai probléma, az atomkorszak utáni ember alapító mítosza, és azokat is, akik a szovjethatalom ellenségeit, a Nyugatot és az árulókat okolják érte. Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem fehérorosz nemzeti tragédia. A tízmilliós nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt nem közölték, hogy Minszket és Fehéroroszországot borította el. Mivel a birodalom itt többször is erőszakkal állította meg a nemzetté válás folyamatát, sokan csak ekkor döbbentek rá, hogy az ő sorsuk más, maguknak kell kitalálniuk, hogyan menthetik meg az életüket. A gyarmati sorban élő nemzet a csernobili katasztrófával lépett be a világtörténelembe. Mert az afganisztáni háború és az atomkatasztrófa a birodalmat is romba döntötte.
Csernobil minden szereplő számára korszakhatár. A boldog tudatlanság elvesztését jelenti, ahonnan csak hosszú idő után lehet eljutni a rezignált, keserű bölcsességig. Vannak, akik már eljutottak ide, és vannak, akik most csak most indulnak el, mint a Szolzsenyicint olvasó falusi párttitkár. Egyesek menekülnek a zónából, másokat meg vonz az a terület, amelyet lassan visszahódít a természet.
Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is. És Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövőnek hagyott jelekből. Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig.
A recenziós példányt a kiadó bocsátotta rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!
