Néhány héttel ezelőtt előkerültek a gyerekkori fotóim, és azt vettem észre, hogy körülbelül 5-6 éves koromig nagyjából minden képen vidám vagyok, széles mosollyal az arcomon nézek bele a kamerába, aztán ez teljesen megváltozott. A később készült fotókon már csak elvétve mosolygok, nem látszom sem lelkesnek, sem jókedvűnek.
Bár egészen kis gyerekként rengeteget voltam beteg és az apai szigor is igencsak jelentős volt, egyértelmű, hogy az igazi változást az iskola hozta, valamint a szűkebb és tágabb környezet felől érkező egyre nagyobb elvárások, amiknek ha nem feleltem meg, akkor nem kaptam szeretetet, ha pedig igen, akkor az természetes volt, mindenféle különösebb dicséret nélkül. Egyszerű volt a képlet, úgyhogy kialakult bennem a megfeleléskényszer, hogy legalább a felszínen tudjam tartani magamat.
Miközben teljesen elveszítettem önmagamat ebben a folyamatban, súlyos és masszív önértékelési zavar is párosult a megfeleléskényszerhez, amit egyáltalán nem segített, hogy időközben elhíztam, és az iskolatársak közül páran terrorizálni kezdtek. Gyakorlatilag elhittem, hogy nem vagyok sem szép, sem jó, sem okos, sem tehetséges, sem szerethető, úgyhogy ha azt akarom, hogy megtűrjenek a világban, egész életemben mások kívánságait kell teljesítenem.
A tinédzserként, fiatal felnőttként megjelenő depresszió és pánikbetegség volt az első intő jel, hogy nem jó úton haladok olyannyira, hogy annak életveszélyes következményei lehetnek. Ekkor kezdtem az önsegítő könyvek felé fordulni, amelyeknek az lett a hatása, hogy mára egészen tűrhetően rendbe raktam magamat, egyre kevésbé monitorozom folyamatosan a többi ember véleményét, egyre inkább befelé figyelek és a saját életemet próbálom élni, nem másokét.
Ez egy nagyon nehéz és nagyon bonyolult folyamat, amelyben mindig van valami felfedezni és megváltoztatni való feladat, ezért mindig nagyon örülök és lelkes leszek, ha egy régi/új szerző új könyvével találkozom, mert kivétel nélkül minden esetben találok valami érdekeset, izgalmasat, megfontolandót, ami alakít a látásmódomon, és segít egyre nagyobb harmóniába kerülni önmagammal.
Tara Brach Radikális elfogadás című könyve egy olyan dologgal szembesített, amin még jócskán van mit dolgoznom, ez pedig, ahogy a címéből is kiderül, önmagunk ellenvetést nem ismerő, maximális elfogadásáról szól olyannak, amilyenek valójában vagyunk. Sokan abba a hibába esünk, hogy azt gondoljuk, amennyiben olyannak fogadjuk el magunkat, amilyenek vagyunk, akkor semmin nem fogunk változtatni, amin egyébként kellene, leginkább persze a külvilág véleménye alapján. De ez tévedés! Önmagunk elfogadása sosem jár felelőtlenséggel, elpuhulással vagy az életcélok elérésének elhanyagolásával.
Az önelfogadás sokkal inkább teret enged valódi énünk és a vágyaink felfedezésének, kivirágoztatásának, a gyümölcsök megérésének és leszedésének, mintha mindig meg akarjuk változtatni magunkat olyanná, amilyenek egyáltalán nem vagyunk. Pontosabban, ez az egyedüli lehetőségünk, ha meg akarjuk valósítani önmagunkat. Ha ez nincs, csak az egy helyben toporgás marad, illetve ha sikerül elindulnunk, akkor is akadályokba, falakba ütközünk.
Ha megtörténik az önelfogadás, sokkal könnyebben tudjuk elfogadni a minket körülvevő világot is olyannak, amilyen. Ez sosem azt jelenti, hogy helyeslünk valamit vagy egyetértünk valamivel, hanem azt, hogy ami már jelen van az életünkben, elfogadjuk létezőnek, hiszen úgysem tehetünk mást. Tévedés ne essék, amikor rossz történik velünk vagy a szeretteinkkel vagy a világban, azt a helyén kell kezelni, de fölöslegesen szenvedni valamin, amin már nem változtathatunk, elveszi minden energiánkat, amit a kilábalásra és a gyógyulásra használhatnánk. A szenvedés ellehetetleníti a produktivitást.
Tara Brach pszichoterapeuta és meditációs szakértő a szóban forgó könyvben ezt a folyamatot segíti előre bennünk. Egyaránt kínál gyógyító szavakat, feloldozást a korlátaikból és átalakító erejű megértést, gondolatai közvetlenek és könnyen hasznosíthatóak. Színes történetei, tanítványai és kliensei beszámolóin, saját belső utazásán keresztül, valamint az általa kínált világos, szisztematikus gyakorlatok segítségével bölcs módszereket nyújt számunkra ahhoz, hogy tápláljuk önmagunkat, átalakítsuk a fájdalmainkat, és visszanyerjük az "egész-ségünket".
Tara Brach - Radikális elfogadás
Felnövésünk során legtöbben belegabalyodunk az értéktelenség hipnózisába: tetteinket és belső élményeinket átszövi annak szubjektív megélése, hogy tele vagyunk hibákkal és rosszul végezzük a dolgunkat. Ennek köszönhető, hogy hajlamosak vagyunk belesüllyedni a szégyen érzésébe, az önmagunkkal való kapcsolatunkat pedig önostorozás és önmarcangolás jellemzi.De megállhatunk, és felébredhetünk ebből a hipnózisból. A Radikális elfogadás egyszerre erőteljes üzenet, őszinte krónika és lépésről lépésre haladó útmutató ehhez a felébredéshez. Megismerhetjük belőle a buddhizmus olyan alapvető technikáit, mint a szünet, a testi érzetekben való lehorgonyzás, minden tapasztalás feltétel nélküli barátsággal fogadása, vagy az önmagunk és mások iránti együttérzés kimunkálása. A könyv tizenkét fejezete egy-egy leckeként is felfogható, amely a benne foglalt gondolatokkal és meditációs gyakorlatokkal a belső átalakulás egy-egy mérföldköve lehet. Mire a végére érünk, önmagunkhoz és a világhoz való viszonyunk gyökeresen megváltozik majd.
A kötet szerzője Tara Brach pszichoterapeuta és meditációs oktató, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a nyugati terápiás módszerek és a keleti meditációs technikák ötvözésében. Könyvében terápiás praxisából vett esetleírásokkal mutatja be, hogyan valósulhat meg a radikális elfogadás, és beszámol saját, buktatókkal teli útjáról az értéktelenségérzésből való felébredéshez. Ezek a történetek inspiráló példák lehetnek mindannyiunk számára.
„A Radikális elfogadás meghívást nyújt arra, hogy minden fájdalmunkkal,félelmünkkel és szorongásunkkal együtt átöleljük önmagunkat és könnyedén, de mégis határozottan a megértés és együttérzés útjára lépjünk.” Thich Nhat Hanh
„A Radikális elfogadás szelíd bölcsességet és gyengéd gyógyulást kínál, kitűnőgyógyírt az értéktelenségérzésünkre és a vágyódásunkra. Lélegezz, lazulj el, és engedd, hogy ezek az együttérző tanítások áldással töltsék meg a szívedet.” Jack Kornfield
A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!
