Úgy döntöttem, hogy a húsvétot Cormoran Strike és Robin Ellacott, valamint legújabb ügyük társaságában töltöm, és egyáltalán nem bántam meg! Robert Galbraith, vagyis ismertebb nevén J.K. Rowling most sem hazudtolta meg önmagát, és egy vérbeli, izgalmas és szövevényes nyomozós történetet írt, amely méltó folytatása az eddigi három regénynek.
A régi vágású krimik híve vagyok, ahol egy sajátságos stílusú és humorú, igazán különc, mégis nagyon szerethető, zseniális nyomozó komótosan, a részleteken elidőzve jön rá a bűntény megoldására. A kedvencek között olyan nevek szerepelnek mint Sherlock Holmes, Poirot, Miss Marple vagy Columbo, és az utóbbi években Cormoran Strike is csatlakozott az illusztris társasághoz.
Mikor először találkoztam vele, még nem gondoltam volna, hogy ez összejön neki, de az írónő bebizonyította, hogy érdemes a főszereplőjére odafigyelni, akire idővel bizony az elődeihez hasonlóan klasszikusként, hivatkozási alapként tekintünk majd. A karakter árnyaltan megírt (mint ahogy a főbb szereplők is), jó és rossz tulajdonságokkal, vívódásokkal, határozottsággal és néha önfejűséggel, mélyen elrejtett érzelmekkel, éleslátással és alázatos zsenialitással teli, és nagyjából ugyanez mondható el Robin Ellacottról, kettejük se veled, se nélküled, de mégis inkább veled-kapcsolatáról, valamint a főbb szereplőkről is.
Egészen egyszerűen nem lehet nem odafigyelni a történeteikre, idáig mindegyik könyv a pillanat tört része, vagyis pontosabban az első pár oldal után magába szippantott, és a végéig nem eresztett. Nem azért, mert Rowling olyan nagyon sok újat mutat a nyomozós történetekben és ezek felgöngyölítésében (bár ezekre sem lehet panasz), hanem egyszerűen ellenállhatatlan számomra, ahogy mesél nekünk a karakterek egymásra gyakorolt folyton intenzív hatásáról, az érzékeny fejlődéstörténetekről, továbbá imádom a remek dialógusait, a mesterien összeállított leíró körmondatait, amelyek izgalmas vizuális élményt biztosítanak a fantáziánknak, valamint nem utolsósorban a hanyagul odavetett, mégis ütős poénjait.
A Halálos fehér pont ugyanolyan jó, mint az első három regény, egy izgalmas és szövevényes nyomozás tárul fel a szemeink előtt, amelyről nem érdemes a lenti leírásnál többet megtudni így elöljáróban, de azt garantálom, hogy a kiolvasása után minden Cormoran Strike rajongó elégedetten fogja letenni a könyvet, és alig várja majd, hogy Rowling/Galbraith újabb történettel jelentkezzen. A köztes időben pedig mindenképpen várni fogja, hogy a BBC One elkészítse a tévésorozat legújabb részeit a Halálos fehérből, amelynek remek szereplői önkéntelenül is megjelennek a fejünkben az olvasás közben.
Robert Galbraith - Halálos fehér
Egy zavart fiatalember, Billy felkeresi Cormoran Strike-ot, hogy a segítségét kérje egy bűnügy felderítésében, aminek azt hiszi, gyerekként tanúja volt. Strike-ot mélységesen felzaklatja a történet. Bár Billy nyilvánvalóan mentálisan beteg, és nem is emlékszik sok konkrét részletre, van benne és a történetében valami nagyon őszinte. Csakhogy mielőtt Strike alaposabban is kikérdezhetné, Billy rémülten elrohan.
Strike és Robin Ellacott (aki eredetileg a titkárnője volt, mostanra pedig a társa a nyomozóiroda vezetésében) igyekeznek a történet végére járni: az ide-oda kanyargó nyomozás pedig elvezeti őket London kis sikátoraitól a Parlament titokzatos legbelső irodáin keresztül egy gyönyörű, de vészjósló vidéki kúriáig.
Ráadásul a nyomozás labirintusában dolgozó Strike magánélete sem olyan egyszerű: újdonsült magánnyomozó-sztárként már nem tud olyan észrevétlenül dolgozni, mint valaha. Egykori titkárnőjével is bonyolultabb a viszonya, mint eddig bármikor. Robin már a nyomozóiroda pótolhatatlan dolgozójává nőtte ki magát, de személyes viszonyuk ennél sokkal összetettebb…
Az eddigi legnagyobb léptékű Robert Galbraith-regény, a Halálos fehér egyszerre érdekes krimi és letehetetlen újabb fejezet Cormoran Strike és Robin Ellacott történetében.
A könyvet ide kattintva vásárolhatod meg.
A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet.
