Amúgy sem voltam sosem bátor vagy önbizalommal teli, inkább félős és önbizalomhiányos, introvertált, csöndes típus, de Laci, a Manzárd Café társalapítójának halálát követő időszak újra előhozta, felerősítette bennem a depressziót, szorongást, agorafóbiát, ami gyakran pánikrohamok formájában csúcsosodott ki.
Almási Kitti pszichológus gondolataival ebben a periódusban, életem eddigi legnehezebb szakaszában találkoztam. A Bátran élni könyv volt az egyik, amelyik elmondhatatlanul sokat segített önmagam megértésében, elfogadásában, talán megszeretésében, és abban, hogy képes legyek ellazulni a legnehezebbnek vélt helyzetekben. Azóta hangoztatom magamnak és környezetemnek a szorongás legnehezebb pillanataiban, hogy végiggondolva az adott dolog legrosszabb kimenetelét, egyetlen, kijózanító, kérdésbe burkolt megoldás létezik, meg kell kérdezni magunktól, hogy: "És akkor mi van?"
Mi van, ha rosszul végzem a munkám? Mi van, ha hibázok? Mi van, ha nem tetszik másoknak a kinézetem? Mi van, ha mások szerint rossz az, amit csinálok? És még sorolhatnám a gyakorlatilag mindenkiben megjelenő, félelmeket, szorongást aktivizáló kérdéseket, amelyek megnyomorítják a pillanatokat vagy akár az egész életünket.
És akkor mi van? Semmi!
A válasz az, hogy lehet törekedni, hogy egyre jobbak legyünk a munkánkban, fejlődni kell, hogy megnyugtassuk magunkat. Hibázni emberi dolog, és bár ez elcsépelten hangzik, de attól még tény! Egyáltalán nem fontos, hogy X, Y vagy random idegenek azt gondolják rólunk, hogy csúnyák vagyunk, ezzel a gondolattal nekik kell elszámolni, de minket nem érint valójában, csak ha engedjük, hogy érintsen. Nem lényeg, hogy mások szerint jó vagy rossz az, amit csinálunk, a mi egyetlen feladatunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból és képességeinkhez mérten a lehető legjobbat nyújtsuk magunknak és a környezetünknek egyaránt. Az, hogy ezt mások szerint máshogy kellene csinálni, mások szerint jobban is lehetne csinálni, nem rólunk szól, hanem az ő élettörténetükön keresztül kialakult szemléletmódról, és nem is kevés irigységről. Tőlünk teljesen független.
Almási Kitti legújabb könyve, a közelmúltban megjelent "Irigység, kibeszélés, rosszindulat", ahogy a címe is azonnal elárulja, azt a kérdéskört tárgyalja, hogy mit kezdjünk a mások irányából érkező bárminemű ítélkezéssel. A fentebb felsorolt kérdéskörhöz is kapcsolódva az ítélkezés a másik ember önmagának sem bevallott irigységéből (is) fakadhat, gyakorlatilag mindenki arra törekszik, hogy önmagát a többiekhez képest jobb helyre pozicionálja. Ezzel alapjáraton nincs is baj, hiszen ez visz előre minket az életben, viszont ennek eltorzult, az irigykedő egyénre és tárgyára egyaránt káros verziójában az előrejutást önmagán belül vagy a társadalmi ranglétrán úgy próbálja meg elérni, hogy negatív kijelentésekkel megalázva rántja vissza a szenvedő félt. Ettől azonban nem jut előrébb és valójában nem is fogja jobban érezni magát senki.
Nem tartom erős kijelentésnek, hogy ez a kiadvány a lelkünkre hatva a saját belső hitünk és képességeinkbe vetett bizalom felerősítésével védőpajzsot alakít ki az olvasóban. Egyszerűen, izgalmasan és olvasmányosan választ le minket a többi ember véleményéről, megértjük, hogy miért nem szabad túl sok időt pazarolni rá, és abban is segít, hogy a megmaradó energiát önmagunk fejlesztésére fordítsuk. Nem utolsósorban pedig ahhoz is hozzájárul, hogy felismerve és megértve a bennünk rejlő természetes irigységet, a szolgálatunkba állítsuk.
Külön kiemelném még a könyv mellett Almási Kitti YouTube csatornáját, ahol rövid videókban részletez egy-egy témát. A lényegre törő, lélekemelő bejelentkezések úgy hatnak a nézőre, mint egy pohár energiaital.
Almási Kitti / Irigység, kibeszélés, rosszindulat - Értsük meg, hogy ne gyengítsen!
Közel másfél évtizedes pszichológusi praxisom során még soha egyetlen kliens sem érkezett hozzám azzal a panasszal, hogy az irigységtől szenved, miközben nagyon gyakran az derült ki, hogy ez is fontos szerepet játszik a problémában. Az irigység ugyanis rendkívül gyakori, roppant kínzó, ám úgyszólván felvállalhatatlan érzés, amit általában még saját magunk előtt is szégyellünk és igyekszünk letagadni. Másoknak pedig végképp nem valljuk be, ha irigyek vagyunk valakire, mert ezzel csak még jobban felemelnénk azt, akinek a fölénye már amúgy is fáj nekünk, és csak még inkább vesztesnek éreznénk magunkat vele szemben. Ha azonban sohasem gondolkodunk és beszélünk erről az érzésről, akkor csak annál több feszültséget, kudarcot és rombolást hoz az életünkbe. Arról már annál gyakrabban panaszkodunk, hogy mennyire sok irigy, rosszindulatú ember vesz körül bennünket, de fogalmunk sincs, hogyan védhetnénk meg magunkat az általuk okozott kellemetlenségektől és fájdalmaktól. Könyvem célja kettős. Egyrészt szeretném, ha felismernénk és elfogadnánk, hogy időnként bennünk is van irigység, és ha jól gazdálkodnánk ezzel az érzéssel. Vagyis ahelyett, hogy önmagunkat emésztenénk, gyengítenénk és másoknak próbálnánk ártani, saját irigységünket arra használnánk, hogy a vágyott célok felé segítsen minket. (Mert igen, erre is használható!) Másrészt pedig azt is fontos megtanulnunk, hogy miként óvhatjuk meg magunkat mások irigységének, rosszindulatának, gonosz pletykájának ártó hatásaitól, hogy ezek ne téríthessenek le minket a választott utunkról.
A könyvet a Kulcslyuk Kiadónál kedvezményesen vásárolhatod meg. Részletekért kattintsatok ide.
A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!
