Mindig érdekeltek Albert Einstein és Stephen Hawking tudományos elméletei, el is olvastam néhány könyvet, ami ezekkel vagy éppen az életükkel voltak kapcsolatosak. Bár a megértés szűrőjén keresztül mindketten végtelenül egyszerűnek gondolták a világegyetem működésének lényegét, mégis a legtöbb esetben az átlagos halandók csak a felszínüket kapirgálják ennek a témának. Köztük én is.
Sokszor és sokféleképpen próbálták rengetegen elmagyarázni ezeket az elméleteket, közelebb hozni a hétköznapi emberek számára a megértést, de ahogy Einstein fogalmazott, sosem szabad megszűnni kíváncsinak lenni és kérdezni, úgyhogy minden olyan új dolognak örülök, amely ezt tűzi ki célul. Azt érzem, hogy még mindig rengeteget nem értek a két páratlan elme gondolatai közül, úgyhogy felcsillant a szemem, amikor megláttam a Cser Kiadó kínálatában Rüdiger Vaas Egyszerűen Einstein! és Egyszerűen Hawking! című könyveit.
Rögtön kiemelném, hogy a szerző úgy írta meg ezeket a könyveket, hogy bárki élvezettel olvashassa, nem kell semmilyen mélyebb előzetes tudás a két mester munkásságával és gondolataival kapcsolatban, gyakorlatilag ha témaszüzek vagyunk, akkor is mindent tökéletesen érteni fogunk! Ez utóbbi kijelentés fontos, merthogy Vaas valóban úgy magyarázza el az összetett gondolatmeneteket, amely a lehető legközelebb viszi az olvasót a megértéshez, ráadásul mindezt humorosan teszi, számos magyarázó illusztráció társaságában.
A két tudós élettörténete jelenti az alappillért, ráláthatunk a történelmi összefüggésekre és a személyiségükre, végigveszi a kutatásokat, nagy felfedezéseket és természetesen a tévedéseket is, miközben olyan egyszerűen próbálja meg elmagyarázni az elméleteiket, amelyek többségétől az ember eldobja az agyát, de legalábbis csak némán pislog, amennyire csak lehetséges.
Pontosan mit is fedeztek fel? Mi a relativitás valójában? Mi a tér és mi az idő? Mi az időmegnyúlás? Hogyan jött létre a világmindenség? Mik a fekete lyukak? Létezik földönkívüli élet? És időutazás? Számtalan érdekesség, amely megválaszolása olyan helyekre visz, ami minden képzeletet felülmúl.
"A természet csak az oroszlán farkát mutatja meg nekünk. De semmi kétségem afelől, hogy ott van az oroszlán is, még ha nem is lehet egyszerre látni az egészet. Csak annyira láthatjuk, amennyire egy tetű láthatja, aki a hátán lovagol." Albert Einstein
"Miért van egyáltalán valami, miért nincs inkább semmi? Miért létezünk? Miért éppen az a természeti törvények rendszere, ami, és nem valami más?" Stephen Hawking
Ezek a könyvek mindenkinek segítséget nyújtanak, hogy közelebb kerüljenek a zsenik gondolatvilágához, de leginkább azon fognak neki örülni, akik mindig kacérkodtak a tudományos elméleteikkel, de állandóan új és megválaszolatlan kérdések vetődnek fel bennük, amelyektől unos-untalan azt érzik, hogy semmit sem értenek, és az elméletek mélysége leginkább végtelennek tűnik. Sőt, bizony azoknak is sok újdonságot és meglepetést fog tartogatni, akik idáig úgy hitték, hogy minden apró részletet értenek. Ez is relatív...
Egyszerűen Einstein!
Albert Einstein a fizika nagy koponyája és popsztárja több, mint 100 évvel ezelőtt fedezte fel újra a világmindenséget. Relativitáselmélete a mai napig aktuális, mint ahogy ezt a gravitációs hullámok mérései bizonyítják. De pontosan mit is fedezett fel Einstein? Hogyan nyertek bizonyítást az elméletei? Miért nem működhetne ezek nélkül egy navigációs rendszer sem? E könyv a múlt század különc zsenijének gondolatait próbálja meg a lehető legérthetőbben elmagyarázni.
A könyvet a Cser Kiadó kínálatában kedvezményesen vásárolhatod meg. Részletekért kattints ide.
Egyszerűen Hawking!
Mi volt az ősrobbanás előtt? Miért feketék a fekete lyukak? Utazhatunk-e a múltba? A szerző Stephen Hawking 75. születésnapjára írt könyvében úgymond fényt visz a sötétségbe. Szórakoztató szövegekkel mindenkinek érthetően magyarázza meg Hawking érdekfeszítő gondolatait. Emellett ravasz illusztrációk mutatják meg, mi rejlik a zseniális kutató elképzelései mögött. Izgalmas utazás Hawking univerzumában!
A könyvet a Cser Kiadó kínálatában kedvezményesen vásárolhatod meg. Részletekért kattints ide.
A recenziós példányokat a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!