Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

10 könyv, amely segít sikeresnek lenni

10 könyv, amely segít sikeresnek lenni

2018. augusztus 17. - Darqo

tulips-175605_1920.jpg

Az általános vélekedés szerint vannak olyan emberek, akiknek nem kell különösebben megerőltetni magukat a sikerek elérésében és az álmaik megvalósításában, mindenki más sokkal kevesebb tehetséggel és/vagy lehetőséggel rendelkezik, és vért kell izzadni az érvényelülés érdekében.

Miközben arra vágyunk, hogy minden álmunk valóra váljon, sokkal könnyebb negatívan gondolkodnunk és elhinnünk, hogy nekünk nem adatott meg ennek luxusa. Hogy ez miért így van? A válasz nem olyan meglepő: gyerekkorunktól kezdve azt tanítják nekünk, hogy a siker és az ezzel járó elégedettség érzése csak egy ritka kisebbség, a kiváltságosok játékszerére, nem pedig azt, hogy ez egy mindenkiben ott rejtőző lehetőség, és a tanulás, gyakorlás, kitartás és alázat segítségével hozható elő magunkból.

A társadalom nem igazán segít abban, hogy kibontsuk a szárnyainkat és megpróbáljunk repülni, inkább arra próbál rávenni, hogy ne szárnyaljunk túlságosan magasra, ne álmodozzunk és pláne ne induljunk el az álmaink megvalósítása útján, inkább készüljünk mindig arra, hogy mi a rossz, hogy mi és miért nem valósulhat meg, mert ha nem így cselekszünk, kikerülünk a látótérből és kezelhetetlenné válunk. Azok az igazán jó polgárok, akik inkább a nagy átlaghoz tartoznak, mert ők könnyebben befolyásolhatóak és irányíthatóak.

Gondoljunk csak bele: ha felkutatjuk, megértjük és kihasználjuk a bennünk rejlő kreatív energiát, ha merünk más, saját válaszokat adni a meglévő, begyakoroltatott sablonok helyett, ha merünk szembemenni az árral, szárnyalni akkor is, ha ez képtelenségnek tűnik a többség szemében, ha tudunk más szemszögből tekinteni egy adott helyzetre vagy problémára, ha tudunk nyitottak és empatikusak lenni, ha túl tudunk lépni a mások által meghatározott, önmagunk köré rakott kerítésen, ha tudjuk, hogy benne van a pofára esés lehetősége is a pakliban, mégis bátran és elszántan megtesszük a lépéseket, akkor önerőnkből is sikeresek és függetlenek lehetünk, és nem lesz olyan erő, amely szabályozhatna minket.

Tapasztalatból tudom, hogy mennyire nehéz ellenszélben állni, kitartani és a saját fejünk után menni, és mennyivel könnyebb a jól ismert úton járni, de hiszek abban, hogy a befektetett energia előbb vagy utóbb mindig meghozza a gyümölcsét. Az iménti gondolatok megszületését és táplálását olyan könyvek szerzői inspirálták, akik végigjárták már az önmegvalósításhoz és a sikerhez vezető meglehetősen rögös és sok kitartást igénylő, rengeteg feladással és lemondással járó útját.

A legújabb kedvenceim például Adam M. Grant, aki megérteti velünk, hogy az eredetiség, a másoktól való különbözőség nem bűn, sőt az egyetlen megoldás, ha el akarjuk érni a céljainkat; Seth Godin, aki elhiteti velünk, hogy akkor valósíthatjuk meg az álmainkat, ha merünk szárnyalni és minél magasabbra repülni; Dr. Hendrie Weisinger, aki abban segít, hogy miközben az utunkat járjuk/szárnyalunk, nyugodtan hallgassunk az ösztöneinkre és a megérzéseinkre, mert ezek iránytűként szolgálnak az életünkben; Tim Harford, aki megadja a megkönnyebbülést, hogy a megtervezett és kiszámítható keretek helyett néha bizony a zűrzavar és a káosz vezet eredményre; Danielle Marchant, aki feloldoz az állandó munka és stressz terhe alól, és azt mondja, hogy a munkánkban/álmaink megvalósítása közben is rendszeres időközönként tartsunk szünetet, pihenjünk és töltekezzünk, hogy újult erővel vághassunk neki az útnak vagy még magasabbra szárnyalhassunk; Roman Krznaric, aki megtanít arra, hogy miért az empátia az egyetlen valódi megoldás, ha előrébb akarunk jutni az életünkben; Simon M. Laham, aki megdöbbent minket, mert azt mondja, hogy a 7 főbűn – ha okosan élünk velük – pozitív hatást gyakorolhatnak az életünkre; Sir Ken Robinson, aki arra ösztönöz, hogy felejtsünk el mindent, amit eddig tanultunk, keressük meg a kreativitásunkat, azokat a dolgokat, amik lelkesítenek, és ezeknek éljünk, bárki bármit vár is el tőlünk; John Purkiss és David Royston-Lee, akik azt részletezik, hogy miért fontos manapság, hogy önmagunkra is "márkaként" gondoljunk, és ennek tükrében menedzseljük a mindennapjainkat; valamint a Siker: a teljesítmény pszichológiája című könyv készítői, akik remek infografikák, inspiráló és hasznos információk segítségével értetik meg velünk, hogy mi szükséges a sikereshez.

Nagyon jó szívvel ajánlom a figyelmetekbe az alábbi könyveket, mert elolvasásuk után teljesen máshogyan fogtok önmagatokra tekinteni.

 

01eredetik.jpg

Adam M. Grant - Eredetik

A gyors cselekvés vagy a halogatás a siker titka? Miért nem érdemes egy jó ötlet kedvéért mindent egy lapra feltenni? Tényleg jobb szövetséges az ellenségünk, mint egy barátunk? A közfelfogás szerint vannak ösztönösen kreatívak, míg mások kevesebb eredeti gondolattal rendelkeznek. Pedig a kreativitás – egy újszerű és hasznos koncepció létrehozása – csak az első lépés az eredetiséghez: meg kell tanulnunk leküzdeni a félelmeinket, bátran megosztani az ötleteinket és meggyőzni másokat. Adam M. Grant szervezeti pszichológus kutatásaira és interjúira alapozva gyakorlatias útmutatót ad arra, miként valósítsuk meg a vízióinkat és hogyan legyünk eredetik. Könyve nemcsak a szemléletmódunkat változtatja meg, hanem a környezetünk jobbá tételére is inspirál.

A könyvet a HVG Könyvkiadó oldalán kedvezményesen tudod beszerezni.

 

02ikarosz-tevedese.jpg

Seth Grodin - Ikarosz tévedése

Miért nem merünk szárnyalni? Miért félünk álmaink megvalósításától? Miért gondoljuk, hogy az alkotás csak a művészeknek való? Seth Godin eddigi legkritikusabb könyvében szenvedélyesen fejti ki, hogyan adtuk el magunkat az ipari társadalom elvárásainak, és dőltünk be az Ikarosz-legenda hamis propagandájának: Ne repüljünk túl közel a Naphoz! Ne becsüljük túl magunkat! Ne akarjunk többet, mint amit elvárnak tőlünk! Annyira belénk nevelték ezeket a szabályokat, hogy teljesen megfeledkeztünk arról, alacsonyan repülni legalább olyan veszélyes. Megtanultuk elítélni mások nagyravágyását, miközben beletörődünk saját megalkuvásainkba. Ikarosz tévedése a mi tévedésünk. Ideje helyrehoznunk! A könyv rendkívül sok erőt és inspirációt ad, hogy felismerjük a forradalmi változást. Legyen elég bátorságunk, hogy a kapcsolatokra épülő új világban mielőbb megtaláljuk az utat a valódi sikerhez: önmagunkhoz és az alkotás öröméhez, hiszen mindannyian művészek vagyunk.

A könyvet a HVG Könyvkiadó oldalán kedvezményesen tudod beszerezni.

 

03zsenialis-osztoneink.jpg

Dr. Hendrie Weisinger - Zseniális ösztöneink

Vakmerőnek tűnhet a kijelentés: ha többször hallgatunk megérzéseinkre, sikeresebbek és boldogabbak lehetünk. Dr. Weisinger szerint hat természet adta ösztönünk kiállta az idők próbáját, ezek segítették őseinket, és ezektől függ unokáink jövője is. A modernizációval azonban egyre jobban elnyomtuk magunkban megérzéseinket, mondván, csakis a racionalitás számít, s közben ostobán érzéketlenné váltunk legfontosabb emberi sajátosságaink iránt. De hogyan állíthatjuk újra boldogulásunk és sikereink szolgálatába a sokszor elfojtott ösztöneinket? A szerző saját pszichológiai kísérleteire és tanácsadói tapasztalataira építve, meggyőző példákon keresztül mutatja be, hogyan válhatunk sikeresebbé, boldogabbá, egészségesebbé és kiegyensúlyozottabbá, ha újra hallgatni kezdünk zseniális ösztöneinkre.

A könyvet a HVG Könyvkiadó oldalán kedvezményesen tudod beszerezni.

 

04alkoto_rendetlenseg.jpg

Tim Harford - Alkotó rendetlenség

Milyen összefüggés van a kreativitás és a zűrzavar között? Hogyan születhetnek új ötletek meglepő fordulatokból és váratlan találkozásokból? Miért hat olykor bénítólag a rendszeretet a szakmai és magánéletünkben? Már gyerekkorunktól fogva arra nevelnek bennünket, hogy rendezett és világos kategóriákba sorolt, megtervezett és kiszámítható keretek közt éljünk. Ám a legtöbbre értékelt emberi tulajdonságoknak – a kreativitásnak, a nyitottságnak és a rugalmasságnak – szerves része, sőt talán legfontosabb alkotóeleme a zűrzavar és a káosz. Tim Harford az idegtudomány, a pszichológia és a társadalomtudományok legfrissebb kutatási eredményeit felhasználva sikeres emberek példáival szemlélteti, hogy ha kreatívak és rugalmasak akarunk lenni, teret kell engednünk némi káosznak. Az Alkotó rendetlenség ösztönző és olvasmányos mű, amely bemutatja a zűrzavar megfizethetetlen előnyeit otthon, a munkahelyen, az osztályteremben – és általában az életben.

A könyvet a HVG Könyvkiadó oldalán kedvezményesen tudod beszerezni.

 

05szunet.jpg

Danielle Marchant - Szünet

Tudom, hogy rettentően elfoglalt vagy. Tudom, a legtöbb napod úgy telik, hogy egyik feladat jön a másik után, elvégzed, amit kell, de a valódi vágyaidhoz sosem kerülsz közelebb. Taposómalom, amelyből nincs kiszállás. Mintha lehetetlen lenne leállni, ugye? Mintha minden szétesne, ha lelassítanál. Tudom, és bizonyára te is emlékszel, volt ez másképp is, amikor könnyebb volt levegőt venni. Valamikor réges-régen, de az emléke máig benned él. Volt idő, amikor még volt nevetés és tánc, könnyedség és áramlás az életedben. De valahogy, valamikor ez az áramlás elveszett. Megakasztották a teendők listái, a végtelen e-mailek és megbeszélések, amelyek túlságosan régóta uralják az életedet. Mindig minden sürgős, de valójában nem fontos. Vagyis nem igazán. Mostanra pedig már nagyon nehéz levegőt venni, megpihenni és kikapcsolni. A mellkasod feszül, a tested fáj, az éjszakáid álmatlanul telnek, és ott az a folyamatos tompa fejfájás, amely mintha sosem akarna elmúlni. Folyton ugrásra készen állsz, miközben alvajáróként éled az életed. Ha magadra ismersz, semmi baj, én megértem. Valaha ez volt az én történetem is. Egyszer talán majd elmesélem. Most azonban rajtad a sor, hogy Szünetet tarts.

A könyvet a HVG Könyvkiadó oldalán kedvezményesen tudod beszerezni.

 

06az_empatia_ereje.jpg

Roman Krznaric - Az empátia ereje

Az empátia azon túl, hogy meghatározó szerepet játszik abban, kik is vagyunk valójában, nélkülözhetetlen tulajdonság a 21. században. Ha képesek vagyunk a másik helyébe képzelni magunkat, javul az életminőségünk, harmonikusabbak lesznek a kapcsolataink, és új megvilágításba kerülnek az élet legfontosabb kérdései. Roman Krznaric népszerű filozófus áttekintette a pszichológia, az agykutatás, a társadalomtörténet és más szakterületek empátiával kapcsolatos kutatásait, valamint beleásta magát az empátia számos úttörőjének munkásságába. Terepmunkája során az élet legkülönbözőbb területein tevékenykedő embereket ‒ köztük befektetési bankárt, rendőrtisztet, hajléktalant ‒ kérdezett meg az empátiával, illetve annak hiányával kapcsolatos tapasztalataikról. A szerző ‒ a londoni The School of Life alapító tagja ‒, könyvében a különösen empatikus emberek hat fő jellemzőjét tárja elénk, amelyek segítségével átformálhatjuk az életünket és társadalmi változást idézhetünk elő.

A könyvet a HVG Könyvkiadó oldalán kedvezményesen tudod beszerezni.

 

07miert_jo_ha_neha_rosszak_vagyunk.jpg

Simon M. Laham PhD - Miért jó, ha néha rosszak vagyunk?

A hét főbűn – amelyeket többnyire nap mint nap el is követünk – sokak szerint minden gonoszság gyökere. Az emberi viselkedés azonban sokkal összetettebb annál, hogy egyszerűen jónak vagy rossznak bélyegezzük. Azon túl, hogy egy kis rosszaság olykor nagyon jólesik, a pszichológiai kutatások szerint ezek a bűnök – ha okosan élünk velük – pozitív hatást gyakorolhatnak az életünkre. A harag kitartást szül, a restség segítőkészséget, a fösvénység boldogságot, az irigység pedig növeli az önbecsülést. És még folytathatnánk a sort… Vegyük hát el bátran azt az utolsó sütit a tálról, és nyúljunk el a kanapén a tévé előtt a szomszéddal! Simon M. Laham bebizonyítja, hogy még a legszörnyűbbnek kikiáltott bűnök is kreatívabbá, sikeresebbé és boldogabbá tehetnek bennünket.

A könyvet a HVG Könyvkiadó oldalán kedvezményesen tudod beszerezni.

 

08az-alkoto-ter.jpg

Sir Ken Robinson. Az alkotó tér

Gyermekként általában nagyon kreatívnak tartjuk magunkat; felnőttként viszont már korántsem érezzük magunkat annak. Mi történik velünk, miközben felnövünk? Miért felejtjük el a bennünk rejlő kreativitásunkat az oktatás és a szakmai képzések során? Ugyanígy érthetetlen, hogy piacvezetők azt mondják, olyanokra van szükségük, akik képesek kreatívan gondolkodni, akik rugalmasak, és gyorsan alkalmazkodnak, de nem találnak ilyeneket. Vajon miért nincs az egyre növekvő igényeknek megfelelően elég kreatív munkaerő? Ken Robinson mindent felforgató szenvedélyes és erőteljes válasza: túl kell lépnünk elavult gondolkodásunkon, mert csak ilyen módon tudjuk feloldani ezekben az érthetetlen ellentmondásokban rejlő kreativitási paradoxont. A szerző radikális gondolatai, magával ragadó stílusa, az életből hozott konkrét példái meggyőző erővel hatnak, és egyértelművé teszik, hogyan kell megváltoztatni az oktatás, a vállalatvezetés és a szakmai továbbképzés eddigi szemléletét, és milyen új módszereket kell alkalmaznunk ahhoz, hogy nagyobb önbizalommal, magabiztosabban és rugalmasabban tudjunk helytállni a mindennapokban, és tudatosabban fel tudjuk készülni gyermekeinkkel együtt a jövő kreatív kihívásaira.

A könyvet a HVG Könyvkiadó oldalán kedvezményesen tudod beszerezni.

 

enmarka.JPG

John Purkiss, David Royston-Lee - Énmárka

Inspiráló és gyakorlatias könyvükben a szerzők sokéves tanácsadói tapasztalatuk alapján mutatják be, miként menedzseljük legfontosabb termékünket: önmagunkat. Izgalmas gyakorlataik és esettanulmányaik lépésről lépésre vezetnek végig bennünket a mélyebb önismeret felé vezető úton. Ez a kötet alapmű mindazoknak, akik nagy hatást szeretnének gyakorolni másokra, jobb kapcsolatokra törekednek, éppen újragondolják karrierjüket, vagy még a jelenleginél is nagyobb sikert szeretnének elérni.

A könyvet a HVG Könyvkiadó oldalán kedvezményesen tudod beszerezni.

 

10sikerpszichob1rgb72dpi.jpg

Siker: a teljesítmény pszichológiája

Miért érzem úgy, hogy mindig másoknak sikerül minden a munkahelyen? Hogyan győzzük le a sikertől való félelmünket? Megteremthető az egyensúly karrier és magánélet között? Ez a szemléletes infografikákban bővelkedő könyv közérthetően magyarázza el a teljesítménnyel kapcsolatos pszichológiai kutatások eredményeit, és könnyen alkalmazható módszerekkel segít, hogy elérhessük a kitűzött céljainkat. Megtudhatjuk továbbá azt is, hogyan keretezzük újra a gondolkodásunkat, építsünk az erősségeinkre és hozzuk ki a legtöbbet önmagunkból a munkában és a magánéletben egyaránt.

A könyvet a HVG Könyvkiadó oldalán kedvezményesen tudod beszerezni.

 

A recenziós példányokat a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr6914184369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása