Jim Al-Khalili akadémikus, elméleti fizikus, író és műsorvezető, valamint Johnjoe McFadden a Surrey-i Egyetem molekulárisgenetika-professzora, emellett a molekuláris biológia és a tuberkulózis területén megjelent tankönyvek szerkesztője egy végtelenül érdekes és izgalmas témát feszeget legújabb, Az élet kódja című könyvében.
Arra keresik a választ, hogy mi az élet, hogy hogyan alakulhatott ki a csontos koponyánkban rejtőző szürkés, puha tapintású anyag, azaz az agyunk, amelynek kalkulációs képessége a Földön található összes számítógépét felülmúlja, és amely létrehozza többek között a piramisokat, az általános relativitáselméletet, A hattyúk tavát, a Ming-kori kerámiákat és Donald kacsát. De még a felsoroltaknál is figyelemreméltóbb tulajdonsága, hogy tud a saját létezéséről... ha pedig azt is hozzáteszem, hogy az élő anyag nagyjából ugyanazokból az atomokból épül fel, mint amelyeket a marsi kőzetekben is megtaláltak, akkor válik igazán érdekessé az egész történet.
A tudomány legnagyobb kérdése a könyvük központi témája is egyben, pontosabban annak kiderítése, hogy többek között az imént említett kőzetekben található élettelen atomok és molekulák miként alakulnak át futó, ugró, repülő, tájékozódó, úszó, növekvő, szerető és gyűlölő, vágyakozó és undorodó, nevető és síró élő anyaggá.
Nem állítják azt, hogy az életet valamiféle életerő, szellem vagy mágikus összetevő teszi elevenné, történetük ennél sokkal összetettebb és érdekesebb! A legújabb kutatásokat szemügyre véve rávilágítanak arra, hogy a kvantummechanika világában található a rejtélyes kirakós játék egyik hiányzó darabkája, ott ahol a tárgyak egyszerre két helyen is lehetnek, kísérteties kapcsolatokkal rendelkeznek, és keresztül haladhatnak látszólag áthatolhatatlan akadályokon.
Bár elsőre, másodjára, harmadjára, sőt sokadjára is idegennek, ismeretlennek és érdektelennek hangozhatnak az olyan szavak, mint például hullám-részecske kettősség, koherencia, kvantum-összefonódás, alagúthatás, ezek a szerzők szerint nem csupán a laboratóriumokban dolgozó tudósok számára fontos fogalmak, hanem éppen annyira valóságosak és hétköznapiak, mint a nagymamánk almás sütije, amit egyébként ezeknek a jelenségeknek köszönhetünk.
A szerzők lépésről lépésre elmagyarázzák számunkra, hogy hogyan is van mindez, a szerteágazó tudásukat pedig élvezetes, érthető és olvasmányos stílusban prezentálják a számunkra.
A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet!
A könyvet az alábbi könyvesboltokban vásárolhatod meg: