Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Testügyek

Testügyek

2017. július 18. - Darqo

testugyek.jpg

Az érzékeny bőrűek táborát erősítem, Dr. Yael Adler bőrgyógyász tüzetes átvizsgálás után minden bizonnyal azt mondaná, hogy a belső és a külső világ közötti konfliktus határozottan látható rajta, amire én helyeslően bólogatnék, és persze elképednék azon, ahogy az egyes tünetek, jelek alapján mindent elmondana rólam...ugyanis a bőrünk mindent elárul rólunk egy szakavatott ember számára. Ez utóbbi kijelentésre ad egyértelmű bizonyítékot a Bőrügyek című közelmúltban megjelent könyvében.

Láthatóak a táplálkozási szokások, az életvitelünk, a cigi, a pia, a drog és a gyógyszerek félreérthetetlen jelei, az öröm és a bánat, a nevetés és a nehézségek okozta ráncok, és az is, hogy ezekkel foglalkozunk-e vagy sem, netalán túlzásba visszük a menekülést az öregedés elől például az arcunk lebénításával.

A bőrünk pajzsként véd mindent, ami mi vagyunk, mégis nagyon keveset tudunk róla, a szerző azonban élvezetes és tabumentes könyvében mindent elárul arról, hogy mi a jó és mi nem jó számunkra, és szerencsére nem csak "felületi kezelést" kapunk, hanem behatol a bőrünk alá, sőt a lelkünk legmélyéig is elkalandozik. A hasznos tanácsaival hozzájárul ahhoz, hogy a a lehető legtöbbet, a lehető legtöbb ideig hozhassunk ki lélekruhánkból.

A Bőrügyek egyébként már a harmadik olyan kiadvány a Park Kiadó gondozásában, amely az emberi testtel, szerveinkkel foglalkozik. Az elsőként megjelent könyv Johannes Hinrich von Borstel Szívügyek, a második Giulia Enders Bélügyek című könyve volt, a címük nyilván egyértelműen elárulja, hogy miről szólnak. Az viszont ennyiből még nem derül ki, hogy a szakértők segítségével részletes, közérthető és szórakoztató formában merülhetünk el a különböző témakörökben, és hogy mindhárom kiadvány hozzásegít, hogy tudatosabb és egészségesebb életet élhessünk. Szeretem ezt a sorozatot, és alig várom, hogy újabb darabokkal bővüljön!

A recenziós példányokat a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet!

A könyveket az alábbi könyvesboltokban veheted meg:

 

borugyek.jpg

Bőrügyek

Tudtad, hogy percenként mintegy 40 ezer bőrpikkely válik le rólad? Ez napi 10 grammot jelent. Sejtetted volna, hogy a bőröd hall? Sőt a szőrös láb jobban hall, mint a borotvált? Naponta foglalkozunk a bőrünkkel: az ápolásával, az öregedésével, a kiütésekkel, az allergiákkal, a napozással… Ez a szervünk roppant érzékeny kommunikációs eszköz. Nélküle nincs se izgalom, se szex. Információkban gazdag, ugyanakkor szórakoztató könyvében dr. Yael Adler mindent elmond, amit tudni szeretnénk a bőrünkről, s közben nem riad vissza a pörsenésektől, ráncoktól, a lábsajttól és más tabutémáktól sem. Megtudhatjuk tőle, hogy miért szépülünk meg a szextől, miért nincs a férfiaknak narancsbőrük, és milyen természetes házi szerek (fekete tea, vöröshagyma, méz stb.) válnak be bőrápolóként.

Park Kiadó

Libri

Bookline

Líra

 

belugyek.jpg

Bélügyek

A bélrendszer közel 8 méter hosszával a legnagyobb szervünk, mégis kínos beszélnünk róla. Pedig ha meggondoljuk, hogy immunrendszerünk 80%-ban a beleink állapotától függ, akkor ez nem kis dolog. Egyre nyilvánvalóbb – tudományos adatok igazolják –, hogy a túlsúly, a depresszió, a különféle allergiák és számos komoly betegség mind-mind összefüggenek beleink állapotával. Ha tehát egészségesek akarunk maradni, törődnünk kell az emésztésünkkel. Giulia Enders fiatal német kutatóorvos könnyed hangvételű könyvében közérthetően és szellemesen kalauzol el a belek világába. Számos praktikus tanáccsal is szolgál, hogy a sokak életét megkeserítő kisebb-nagyobb emésztési gondoknak végre búcsút lehessen inteni. „A szív és az agy nagy tiszteletnek örvendenek, mindeközben a bél legfeljebb a vécéig jut el, gondolják a legtöbben. Máskülönben csak hanyagul teng-leng a hasunkban, olykor-olykor pukizik egyet. Mondhatni, kissé lebecsüljük őt – pedig valójában nem pusztán lebecsülésről van szó, egyenesen szégyenkezünk a beleink miatt. Gázos belek! Könyvem ezen a hozzáálláson szeretne egy kicsit változtatni. Mert a bél igenis menő!”

Park Kiadó

Libri

Bookline

Líra

 

szivugyek.jpg

Szívügyek

Az artériák, vénák és hajszálerek hossza testünkben mintegy 150 ezer kilométer. Elképesztő, nem? Az erek testünk autópályái, a rajtuk át áramló vér mozgását főként a szívünk biztosítja. Nagyon fontos tehát vigyázni a motorunkra, hangsúlyozza könyvében a fiatal német orvos, aki többek közt elmagyarázza, hogyan épül fel a szív, miképpen működik, mi a vérnyomás, mi az infarktus, hogyan edzhetjük a szívünket, milyen hatással van rá a mozgás, a táplálkozás, az alkohol, a dohányzás és a szex. A világos és közérthető magyarázatokat a kedves rajzokon kívül a szerző izgalmas és tanulságos mentőorvosi esetei teszik még életszerűbbé.

Park Kiadó

Libri

Bookline

Líra

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr3912671367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása