Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Stephen Hawking univerzuma

Stephen Hawking univerzuma

2017. május 09. - Darqo

01stephen_hawking.jpg

A mindenség elmélete című film és Eddie Redmayne zseniális, maradandó, Oscar-díjat érő színészi játéka keltette fel az érdeklődésemet Stephen Hawking élete, munkássága és elképesztő gondolatai iránt (meg persze a felesége, Jane Wilde Hawking iránt is, de erről még a héten egy másik bejegyzésben írok majd), úgyhogy lázas keresgélésbe kezdtem, hogy milyen magyarul is megjelent könyvei vannak a tudósnak. Legnagyobb örömömre számos könyvvel kedveskedtek már a kiadók a hazai olvasók számára, úgyhogy a jelenleg kapható kiadványok mindegyiket beszereztem, mert a ludat kövéren szeretem.

A filmből sajnos nem derül ki, hogy Stephen Hawking valójában mennyire zseniális tudós és az sem, hogy milyen ember. Előbbire hála az égnek ott vannak Hawking könyvei, utóbbira pedig a feleségének a könyve, amely az ő szemszögéből ábrázolja a tudóst.

A könyveinek elolvasása után nem mondom, hogy a Hawking által képviselt témák mindegyikében azonosulni tudok vele, mert néhány esetben azt érzem, hogy kényszeresen próbál kizárni dolgokat, köztük a filozófiát, az élet megértésének képletéből. Bár abban hisz, hogy ezekre nincs szükség a helyes értelmezéshez, ezen gondolatai majdhogynem maradéktalanul a filozófiából táplálkoznak, így ő maga válik a szerinte megújulni képtelen, sőt halott filozófia modernizálójává. Tipikus ateista, akinek megdönthetetlen és kikezdhetetlen hite a tudomány, de legalább miközben a filozófia vagy a hit vagy a vallások ellen kampányol, állandó vizsgálódása során előfordul, hogy bebizonyítja a saját tévedését és hajlandó bevállalni a nagyközönség előtt.

Ezt leszámítva nem volt nehéz megkedvelnem, hiszen zseniális humorral, könnyedén magyarázza szédületesen sokrétű tudását, felfedezéseit és elméleteit, amelyek közül – bevallom töredelmesen – első, második, harmadik hallásra/olvasásra, sőt néha egyáltalán nem sikerült megértenem néhány eszmefuttatását, de biztos vagyok abban, hogy az általa átadott információk megágyaznak a további vizsgálódás során megszerzett új információknak.

Idehaza jelenleg az alábbi könyvei kaphatóak a könyvesboltokban, érdemes elolvasni őket, hiszen a jelen kor egyik legkiválóbb tudósáról van szó, akinek gondolatait minden valószínűség szerint több száz év múlva is emlegetni, elemezni fogják. A recenziós példányokat a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet!

02hawking-az-ido-rovid-tortenete.jpg

Az idő rövid története

 

Az idő rövid története című könyvének 1988-as megjelenése új korszakot nyitott a tudományos ismeretterjesztő írások történetében: hatalmas nemzetközi szenzációt keltett, negyven nyelvre fordították le, és több mint kilencmillió példányban kelt el. Ez a könyv a XX. században klasszikussá vált, rengeteg meglepetést kínáló tudományos ismeretterjesztő munkája. A Nagy Bumm-tól az általános relativitáselméletig sok helyen próbára teszi a fantáziánkat, és egészen kiszélesíti a világegyetemről alkotott elképzeléseinket. Azok számára is jól érthető, akik jobban szeretik a képleteknél a magyarázatot. A végső elmélet keresésének történetéről, a tér és idő rejtelmeit feltáró kutatásokról olvashatunk Hawking tolmácsolásában, aki maga is rengeteget tett hozzá az emberiség tudásához. Az idő rövid története Hawking klasszikussá vált bevezetője a kozmosszal kapcsolatos legfontosabb kérdésekbe. Ma még szélesebb körű és pontosabb ismeretek állnak rendelkezésünkre az Univerzum tulajdonságait illetően. Stephen Hawking ezeknek megfelelően átdolgozta és kibővítette eredeti művét. A kötet kiegészült egy teljesen új, a féreglyukakról és az időutazás lehetőségéről szóló fejezettel is. A könyvet az alábbi könyvesboltokban vásárolhatod meg:

GABO Kiadó

Libri

Bookline

Líra

 

04hawking-a-vilagegyetem-diohejban.jpg

A világegyetem dióhéjban

 

A nemzetközi tudományos közösség sok más tagjához hasonlóan Hawking professzor is a természettudomány Szent Grálját keresi, a kozmosz szívében rejtőző, de megfoghatatlanul tünékeny mindenség elméletét. A Világegyetem dióhéjban című könyvében úgy tárja fel a Világegyetem titkait, hogy végigvezet saját kutatási területein - a szupergravitációtól a szuperszimmetriáig, a kvantumelmélettől az M-elméletig és a holográfiától a dualitásig. Legizgalmasabb szellemi kalandjában megpróbálja egyetlen, teljes körű, a Világegyetem minden eseményt leíró elméletté egyesíteni Einstein általános relativitáselméletét és Richard Feynman sokszoros történelmekre vonatkozó elgondolását. Segítségével elevezhetünk a természettudománynak azokra a legvadabb vizeire, ahol a szuperhúr-elmélet és a pébránok jelenthetik a rejtély megoldásának a kulcsát. A könyvet az alábbi könyvesboltokban vásárolhatod meg:

Libri

Bookline

 

05hawking-a-nagy-terv.jpg

A nagy terv

 

A világ egyik legnagyobb gondolkodójának legújabb könyve új válaszokat ad az élet nagy kérdéseire. Mikor és hogyan kezdődött az Univerzum története? Miért vagyunk itt? Mi a valóság természete? Miért vannak természeti törvények olyan pontosan beszabályozva, hogy éppen megengedjék a hozzánk hasonló lények létezését? És végül a természet törvényei igazolják-e egy jóindulatú teremtő létezését, aki mozgásba hozta a világ fejlődését- vagy a természettudomány másmilyen választ ad erre a kérdésre?

Libri

Bookline

 

06hawking-fekete-lyukak-a-bbc-reith-eladasai.jpg

Fekete lyukak

 

Stephen Hawking professzor 2016-ban két előadást tartott a BBC Reith-előadássorozatában, arról a témáról, amelyik már évtizedek óta foglalkoztatja őt – a fekete lyukakról. A legendás fizikus ebben a két, maradandó élményt adó előadásában kifejti, hogy csak akkor juthatunk közelebb az univerzum titkainak feltárásához, ha megértjük a fekete lyukakat és azt a kihívást, amelyet ezek az objektumok a tér és az idő természetére vonatkozóan jelentenek.

Libri

Bookline

Líra

 

09hawking-az-en-rovid-tortenetem.jpg

Az én rövid történetem

 

Az én rövid történetem Stephen Hawking valószínűtlen utazását idézi fel a háború utáni Londonban töltött gyermekkorától a nemzetközi elismertségig és ünnepeltségig. A tömör, szellemes és őszinte beszámoló abba a világba vezeti be az olvasót, amelyet korábbi könyveiben Hawking alig-alig villantott fel. Mesél a kíváncsi iskolásfiúról, akit osztálytársai Einsteinnek hívtak; a tréfacsinálóról, aki egy bizonyos típusú fekete lyuk létezésében fogadott a kollégáival, és a fiatal férjről és apáról, aki azért küzd, hogy megvesse a lábát a fizika és a kozmológia világában. A könyvet olyan fotók illusztrálják, amelyeket eddig csak kevesen láthattak. A rá jellemző szerénységgel és humorral fogalmazó Hawking felfedi azokat a kihívásokat, amelyekkel akkor találta szembe magát, amikor huszonegy éves korában az ALS-kórját diagnosztizálták. Saját gondolatvilágának fejlődését nyomon követve elmagyarázza, milyen szerepe volt betegségének és a korai halál fenyegetésének a rendkívüli tudományos eredmények megszületésében. Elmondja Az idő rövid története című mesterműve megszületésének körülményeit, és azt, miként vált a könyv a 20. század egyik ikonjává. Világos, bensőséges és bölcs írás Az én rövid történetem, amely ablakot nyit a kívülállók számára Hawking belső, személyes világmindenségébe.

GABO Kiadó

Libri

Bookline

Líra

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr9412492751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása