A Helikon Zsebkönyvek az egyetemes művelődéstörténet legfontosabb és legnépszerűbb műveit teszi elérhetővé. Egy éves előkészítés után 2015 márciusa óta a szépirodalmi címek mellett olyan könyvek jelennek meg a sorozatban, amelyek a történelem, a filozófia, a bölcselet, a pszichológia klasszikusainak számítanak.
Az egyre nagyobb sikerhez persze az is hozzájárul, hogy a Szabó Levente szabadúszó grafikus alkotásaiba burkolt kiadványok egyes példányait elképesztően olcsón, 1.000 forintért kínálják az olvasók számára, a kiadó weboldalán pedig további 20% engedménnyel szerezhetőek be az egyes példányok.
Szabó Levente feladata a teljes kreatív szabadság mellett egyébként az volt, egy olyan, erős karaktert találjon ki a könyvek számára, amely a különböző stílusú és témájú könyvek lényegét megragadva minimális, mégis különleges vizuális elemekkel tegye egységessé és könnyen felismerhetővé az olvasók és leendő gyűjtők számára. Szerintem tökéletesen sikerült megfelelni ennek az elvárásnak!
Az elsősorban fiatalok számára készített, külsőleg és néha belsőleg is újragondolt könyvek közül én első körben egyik kedvenc témámban, a filozófiában válogattam, így esett a választásom az eddig 52 könyvvel büszkélkedő sorozatból az alábbiakra, plusz egy "kakukktojásra". A recenziós példányokat a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet! További információkért/vásárlásért kattintsatok a könyv szerzőjére/címére.
Napoleon - Az uralkodás művészete
A Helikon Zsebkönyvek sorozat nyitókötete a világtörténelem egyik legnagyobb hadvezérének gondolkodásába enged bepillantást: Az uralkodás művészetében először olvashatók magyarul Bonaparte Napóleon szellemes, a Machiavellit megszégyenítő cinizmust sem nélkülöző, olykor pedig megdöbbentően aktuális gondolatai háborúról és békéről, politikáról és törvényhozásról, vallásról és társadalomról, családról és szerelemről.
Hogyan szerezhető, majd tartható meg a másokon való uralkodásra feljogosító hatalom? Alárendelhetők-e az erkölcs diktálta elvek a cél elérésének? Ezek a napjainkban is időszerű, feszültséget és vitákat kiváltó kérdések állnak a 16. századi olasz író, filozófus és politikus legismertebb és egyben legvitatottabb munkájának, A fejedelemnek a középpontjában.
A szerző száz éve született fő műve az élet legfontosabb dolgairól: szabadságról, szeretetről, jóról és rosszról tanít, nem hagyva figyelmen kívül a hétköznapi élet kellékeit sem.
"Szabad akkor leszel valóban, ha napjaid nem gond nélkül valók, sem éjszakáid nem szükség és bánat nélküliek, hanem ha mindezek befonják életedet, és te mégis, mezítelenül és kötelékek nélkül fölébük emelkedel."
A kínai történelem egyik legizgalmasabb és legmozgalmasabb időszakába kalauzol a jelen kötetben olvasható három ókori kínai hadtudományi klasszikus. A politikaelméleti, filozófiai vagy akár pszichológiai műveknek is tekinthető alkotásokból nemcsak háborúról és békéről, jó és rossz kormányzásról, erényről és gonoszságról tanítanak, hanem a konfliktuskezelés és érdekérvényesítés útvesztőiben is eligazítanak.
A nagy indiai vallásalapító, Buddha élete tanítással telt gondolatait a követőjéül szegődött szerzetesek szájhagyománya őrizte meg évszázadokon át. Beszédei, amelyekből a jelen kötet válogatást közöl, csak a Kr. e. 1. században foglaltattak írásba.
"Ez a szenvedés nemes igazsága (...): a születés is szenvedés, az öregség is szenvedés, a betegség is szenvedés, a halál is szenvedés, kötve lenni ahhoz, akit nem szeretünk, az is szenvedés, elveszíteni azt, akit szeretünk, az is szenvedés, ha a kívánság nem teljesül, az is szenvedés; röviden: minden, ami a léthez köt, szenvedés."
Friedrich Nietzsche - Bálványok alkonya
Friedrich Wilhelm Nietzsche német klasszika-filológus és gondolkodó művei nagy hatással voltak a 20. század filozófusaira és egész történelmére, személyisége mégis mindig vitatott lesz. Nem sokkal elméje elborulása előtt összegezte tanítását és gondolatait az örök bálványokról a 19. század jelentős filozófusa egyik utolsó művében, a Bálványok alkonyában.
"Másokkal tartasz? vagy az élen haladsz? vagy a magad útját járod? (...) Az embernek tudnia kell, mit akar, és egyáltalán hogy akar."
Lao-Ce - Tao Te King – Weöres Sándor fordításában
Ahogy Weöres Sándor nyomán a mai magyar irodalom ismeri: Tao Te King, vagyis Az Út és Erény könyve az a könyv, amelyben a hagyomány szerint a filozófiai taoizmus alapítómestere, Lao-ce könnyen megjegyezhető formában összegezte a tao szerinti élet tanításait.
"A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdető
nem lesz híres,
a magát-dicsérő
nem lesz dicső,
a magát-kínáló
nem lesz vezető.
Ezek az úton:
rohadék, hulladék,
utálkozva elkerülik,
az úton-járó rá se lép."
"Minden reggel úgy gondolj magadra, mintha már halott lennél. Mindennap, reggel, nyugodt lelkiállapotban gondold azt, hogy halott vagy. Rendszeresen gondolkozz halálod különféle módjain, és képzeld el az utolsó percedet…"
Lucius Annaeus Seneca - A gondviselésről – És más írások
Lucius Annaeus Seneca, római sztoikus filozófus, drámaíró és államférfi három rövidebb dialógusát tartalmazza a kötet: A gondviselésről, A lelki nyugalomról és A boldog életről című írások az élet gyakorlati erkölcsi kérdéseit boncolgatják.
"A természet azzal tette nekünk a legnagyobb szolgálatot, hogy miután tudja, milyen fájdalmakra születtünk, bajaink enyhítésére feltalálta a megszokást, a legsúlyosabb helyzetekkel is gyorsan megbarátkoztatva minket."
Marcus Aurelius - Elmélkedések
Marcus Aurelius, a filozófuscsászár a sztoikus irányzat egyik legjelentősebb római képviselője. Görög nyelven írt naplójegyzeteiben az uralkodó, aki gyakorlatilag egész életét háborúskodással töltötte, a lemondásról, a kötelességteljesítésről, szolgálatról, erkölcsiségről fogalmazott meg ma is rendkívül értékes és népszerű gondolatokat.
"Szüntelenül elmélkedj azon, hogy minden változás folytán jött létre. Szoktasd magad ahhoz a gondolathoz, hogy a mindenség természete semmit nem szeret annyira, mint változtatni azon, ami van, és hasonló új dolgokat alkotni."
Friedrich Nietzsche - Az antikrisztus
"Az Istenek számára valójában nincs más alternatíva:vagy a hatalom akarásának istenei – s eközbennépistenek lesznek –, vagy pedig a hatalom tehetetlenségéi– s ekkor lesznek szükségképpen jók…"
Rotterdami Erasmus - A balgaság dicsérete
A híres reneszánsz humanista, Erasmus 1509-ben írta ezt a szatirikus filozófiai művet. Főszereplője, a Balgaság, mint egy udvari bolond, kimond és megbírál mindent, amit visszásnak talál. Mindenki megkapja a magáét ebben a kacagtatóan bölcs műben, a királytól a papokon és szerzeteseken át a tudósokig, az angoloktól a germánokig.
"Mi más is az egész halandó élet, ha nem egyfajta színjáték, amelyben különféle színészek beöltözve a különféle kosztümökbe és maszkokba szerepelnek, és mindegyik játssza a szerepét, míg az igazgató le nem hozza őket a színpadról?"
Konfuciusz - Beszélgetések és mondások
Az idei könyvfesztiválra a Helikon Zsebkönyvek legújabb, 52. kötete is elkészült, amely Konfuciusz, Kína egyik legjelentősebb filozófusainak gondolatait foglalja magába. Érdemes lecsapni rá!
„Aki reggel megismerte az igazságot, az este akár meg is halhat.”
...és ugyancsak a zsebkönyveknek köszönhetem, hogy végre sort kerítettem Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című könyvének beszerzésére és elolvasására. Már régen vágytam arra, hogy Laci egyik kedvenc írójától végre én is olvassak valamit, de egészen idáig nem került rá sor. Nyilván elfogultsággal is lehetne vádolni, de mégis azt mondhatom, hogy most már megértem, hogy miért kedvelte, emlegette és idézte annyit a blogon a kortárs amerikai irodalom egyik legnépszerűbb alakját. Utánozhatatlan stílusban ír, szarkasztikus humora és társadalomkritikai érzéke kiemelkedően zseniális, amit simán lehetne tovább elemezni, de teljesen fölösleges; inkább érdemes személyesen találkozni vele könyveinek lapjain, ehhez pedig remek kezdés a szóban forgó szórakoztató és elgondolkodtató, talán legismertebb, háborúellenes regénye, Az ötös számú vágóhíd. Kurt Vonneguthoz még visszatérek a jövőben, ez teljesen biztos!
A Helikon Zsebkönyvek teljes listáját és az extra kedvezményes (-20%) vásárlási lehetőséget ide kattintva találjátok., valamint érdemes ezen a hétvégén ellátogatni a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, mert a közel 50.000 kötet és több száz újdonság között a Helikon Zsebkönyveket is megtaláljátok!