Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Mindenhol keresett válaszok

Mindenhol keresett válaszok

2017. február 18. - Darqo

cover.png

Az elmúlt egy évben a kíváncsiság és a keresés kínzó érzése uralkodik rajtam, minden érdekel, minden információra nyitott vagyok, ami azzal a kérdéskörrel foglalkozik, hogy mi az élet és mi értelme van? Sajnos minél többet foglalkozom vele, annál több kérdés születik bennem, de persze az információk feldolgozása, rendszerezése, elemezése és értelmezése közben azért formálódik is a magam válasza.

Laci tavaly február 13-án halt meg, és bár találkoztam már az elmúlás témájával az életem során, de ennyire mélyen nem érintett egyik sem, ezért kezdtem kutakodni. Általa élem meg először, hogy a hiány érzése nem múlik az idővel, 365 nap után is ugyanannyira felfoghatatlan, brutálisan kegyetlen az űr, mint a legelső sokkoló pillanatban, maximum egyre jobban elfoglalnak a hétköznapok teendői. Ma már tudom, hogy teljesen természetes az ebből fakadó totális értetlenség és valamiféle értelem keresése az életben.

Ugyanolyan kíváncsi és nyitott vagyok a tudósok gondolataira, mint a különböző vallások, spirituális tanítók által adott válaszokra vagy a hétköznapi emberek által megélt tapasztalatokra. Egyre többet tudok arról, hogy a különböző területek képviselői mit mondanak az életről és a halálról, azonban a leglelkesebb mindig attól leszek, ha arról olvashatok, hogy az élet több, mint amit most még képesek vagyunk felfogni belőle, és hogy az élet után is lehet élet.

Legutóbb három ehhez passzoló könyvet is elolvastam, Don Piper lelkész, Dr. Mary C. Neal orvosnő és Todd Burpo gyermekének történetét, akik megtapasztaltak valamit, ami számukra a halál utáni élet bizonyítéka, amit vallásosságukból fakadóan „mennyországnak” neveznek, és amely élmény valóságától semmilyen tudományos magyarázattal nem lehet eltántorítani őket. Minden, amit láttak, hallottak, tapintottak, ízleltek annyira természetessé vált számukra, mint az, hogy levegőt vesznek; és ez nagyon izgalmassá teszi az ilyen történeteket.

Sokan persze visszahőkölnek ezzel a témával kapcsolatban, én is egészséges szkepticizmussal fogadtam a történeteket, de út közben rájöttem, ha úgy nézek rájuk, mint izgalmas, misztikus drámákra, akkor egy egészen új világ nyílik meg előttem...mint a vámpíros, zombis, gyűrűkurás, harrypotteres, csillagokháborújás univerzumok befogadása közben. Engem ezek a könyvek feltöltöttek energiával, és nemhogy kielégítették a kíváncsiságomat, hanem még lázasabb és még nyitottabb keresésbe taszítottak.

Továbbra sem tudom, hogy az igazság itt, ott, lent, fent, átlósan vagy odaát van-e, vagy hogy a baglyok miért nem azok, amiknek látszanak, de egyre inkább úgy érzem, hogy nem lehetünk annyira arrogánsak, hogy bármire is rámondjuk, hogy az a végső igazság. Egyébként meg 42.

A recenziós példányokat a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amiért hálás köszönet!

A könyveket a kiadó weboldalán jelentős kedvezménnyel veheted meg, valamint a legnagyobb könyvesboltokban is beszerezheted, kattints a kiadók neveire a bővebb információkért:

don_piper.JPGHazafelé egy lelkészkonferenciáról, Don Piper, baptista lelkipásztor autójával összeütközött egy kamionnal, amely ismeretlen okból tért át az ő sávjába. Azonnal meghalt. Az ezt követő kilencven percben Piper a mennyországban járt, ahol találkozott mindazokkal, akik hatással voltak rá spirituálisan, éteri zenét hallhatott és lelke valódi békére talált. Eközben, lenn a Földön egy a konferencián szintén részt vevő lelkész, megállt a szörnyű baleset helyszínén, és noha látta, hogy Don már halott, imádkozni kezdett érte. Piper csodával határos módon visszatért az életbe, és a mennyországban tett rövid látogatása után hosszú és fájdalmas gyógyulás várt rá. Éveken át Piper megtartotta magának ezt az élményt, ám végül barátai és a családja meggyőzték arról, hogy különleges történetét másokkal is megossza.

Itt szerezheted be: 21.Század Kiadó - Libri - Bookline

 

 

mary_c_neal.JPGEgy doktornő megdöbbentő beszámolója a halálról, a mennyországról és visszatéréséről az életbe. 1999-ben, Chile déli részén a Los Rios régióban, Dr. Mary Neal – ortopéd sebész, odaadó feleség és anya – vízbe fulladt egy kajakbaleset során. Miközben egy vízesésen haladt lefelé, a hajója beékelődött a meder aljába és őt abban a pillanatban elnyelte az ár. Társai megfeszített mentési kísérletei ellenére Mary túl sok időt töltött víz alatt és ennek következtében meghalt. A Megjártam a mennyországot Mary fantasztikus története egy spirituális utazásról és arról, hogy mi történt, amikor az életből a halálba, majd az örök életbe távozott, s végül visszatért onnan. Mary beszámol lenyűgöző élményéről, ahogy érzékletesen megosztja az olvasóval a mennyországban megélt érzéseit és az ott tapasztaltakat is.

Itt szerezheted be: 21.Század Kiadó - Libri - Bookline

 

 

todd_burpo.JPGAz Igazából mennyország az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, 2010 novembere óta vezeti az amerikai sikerlistákat. Nemcsak azért, mert egy tüneményesen megírt történet, hanem mert Colton Burpo, a klinikai halálon átesett kisfiú esete a szkeptikusokat is elbizonytalanította, a viták megtöltötték a sajtót, hírtelevíziók is foglalkoztak vele. Egy négyéves kisfiúnak műtét közben leállt a szíve, de az orvosoknak sikerült újraéleszteniük. Amikor magához tért, csupa olyasmiről kezdett mesélni, amiről valójában nem is tudhatott. A mennyországban járt, és arról beszélt, hogy lenézett az orvosra, aki operálta, és látta a várószobában imádkozó apját is. A családja nem tudta, mit gondoljon, de a kisfiú megdönthetetlennek látszó bizonyítékokkal állt elő.

Itt szerezheted be: 21.Század Kiadó - Libri - Bookline

 

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr1512257966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása