Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Bringa, sör, pizza és rock & roll! Na de mind ez egyben?

Bringa, sör, pizza és rock & roll! Na de mind ez egyben?

2010. augusztus 06. - Mocca

Nem is olyan régen, úgy nagyjából 30 éve, hogy a nagy nyári semmitevések közepette a nap fénypontja volt, amikor meghallottuk végre a csengő vagy duda hangját, ami egyértelműen jelezte, hogy háromkerekű fehér triciklijén végre a mi utcánkba is megérkezett a fagyisbácsi.

Aztán felnőtt egy, majd még egy generáció anélkül, hogy átélte volna azt az euforikus érzést, ahogy az utcában lakó összes gyerek egyszerre nyalja elmélyülten két forintos fagyiját a járdán ücsörögve. Nem is sejtik, hogy önhibájukon kívül ugyan, de miről maradtak le!

Majd jöttek más, új idők, amikor már nem három hanem négykerekűek jelezték előre érkezésüket, fülsiketítő szignáljukkal belehasítva az álmos forró délutánok csendjébe, meglehetősen agresszívan nyomulva portékájuk nyakunkba sózása érdekében és ezek jövetelének annyira én már nem örültem/örülök.

Ezért üdítő - szó szerint - a hír, ami egy portlandi cég, a Hopworks Urban Brewing (HUB) sörfőzde újítása a - persze nincs új a nap alatt - sörösbicikli. Az ötlet nem tőlük, hanem a szintén helyi  Metrofiets kerékpár gyártó cég két tulajdonosától, Phillip Ross és Jamie Nichols-tól származik.

A jókedvű sörös társadalom mind teljesebb kiszolgálása érdekében a két úriember minden rafinériát bevetett a kerékpár tervezésekor. A fabetétes sörpulttal és két sörcsappal felszerelt jármű első és hátsó kerekei között két, egyenként 50 literes fémhordó szolgáltatja a habzó nedűt, amit az alattuk lévő konténerben tárolt 25 kilónyi jég tart hidegen. Persze az itóka nyilván akkor csúszik jobban, ha előtte leküldünk valami harapnivalót is. Erre is gondoltak a srácok, amikor a kerékpár nagy szögletes hátsó rackjét pizzatartónak alakították ki, ahol jó néhány nem szerény méretű és további tömegeket képző pizzahalmokat szállíthatnak. Ha a jó hangulathoz még ez is kevés lenne, akkor mindössze be kell izzítani a hátsó kerékre szerelt kenyereskosarat, aminek szintén faburkolata testes hangszórókat és egy mp3 lejátszót rejt magában.

via: bikeportland.org

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr852203981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása