Rögtön az elején le kell szögeznem, nehogy megkapjam megint a magamét, úgy ahogyan néhány nappal ezelőtti cikkünk után az egyik kommentelő az orrom alá dörgölte kollektív tudatalattimra ható, részben jogos véleményét, hogy természetesen tisztában vagyok azzal, a legkisebb problémánk is nagyságrendekkel nagyobb és sürgetőbb megoldás után kiált, mint az alábbi történetben szereplő. Mégis megkockáztatom sommásan körbejárni a témát, mert akár még hasznos konzekvenciákat is le lehet vonni belőle, a kísérteties párhuzamokról nem is beszélve...
Szóval, álmomban nem gondoltam volna, hogy ebben a blogban valaha is egy olyan kampány mellett kell majd kiállnunk, ami arról szól, hogy egy egyébként látványosnak tűnő koncepció ne valósuljon meg (Update 2016 június 4.: a mai napig nem valósult meg!). Márpedig most egy akár negatív példának is nevezhető tervről szeretnénk szót ejteni. Ebben a mesében, mint minden más mesében is, szerepel egy csúnya gonosz boszorkány és van a tényleges főszereplő, aki kiszolgáltatva, magatehetetlenül várja sorsa beteljesedését.
A rossz oldalon a profitérdekelt, minden követ és kapcsolatokat megmozgató ingatlanspekuláns-bertuházó duó, akik a cél érdekében hagyományokat, kulturális örökséget semmibe véve és nem kímélve próbálja meg sarokba szorítani, gyakorlatilag teljesíthetetlen ultimátumaival a másik, jó oldalt. Azt, amelyiken egy nemzet sorakozott fel, kéz a kézben tiltakozva a mohóságtól elvakult habzószájú, ellenérdekelt lobby és spekulánsok hadával szemben.
..Valakiben esetleg már most deja vu???
Hogy kiért-miért folyik ez a nemzeti méretű összefogás? Ő a főszereplő!
Az amerikai álom egyik megtestesítője, a világ filmfővárosának (ezzel a megállapítással többekkel együtt én is vitatkozom) egyik ikonja, emblematikus „tereptárgyának” fennmaradása a tét. Los Angeles felett a Santa Monica hegység egyik csúcsa, a Mount Lee, melynek déli, városra néző lejtőin (Hollywood Hill) emelték még 1923-ban a Hollywood feliratot. Az eredetileg reklámnak szánt óriási betűkből álló konstrukció mára az államok 100 legfontosabb idegenforgalmi desztinációinak egyike lett.
Ezt a 9 méter széles, 15 méter magas és 61 méter hosszú jelképet, illetve a körülötte elterülő nem kis (55 hektár) területet nézte ki magának egy „leleményes” chicagói pénzügyi csoport. Egy dán építőipari céget meg is bíztak gyorsan, hogy készítsen olyan terveket melyek a legendás jelképet, annak struktúráját felhasználva, egyfajta szerves szerkezeti egységbe olvasztaná egy leendő apartmankomplexummal.
A lokálpatrióta helyiek felvették az arcukba dobott kesztyűt, és egy civil mozgalom keretén belül harcba szálltak a projekt ellen.
Erről részletesebben az Index márciusi cikkében lehet olvasni.
A helyzet tragikomikuma vagy a sors gonosz fintora tán, hogy e jelkép születésénél és reméljük nem bekövetkező halálánál is ingatlanspekulánsok bábáskodtak? Kíváncsibbak itt bármikor csekkolhatják a jelkép sorsát.
Befejezésül itt utalnék vissza e poszt első soraira illetve arra, hogy ugyan Tiszavasvár eddig sajnálatos módon kimaradt az életemből, viszont reményeim szerint azért veszem kismagyarvalóságunk mindennapi üzeneteit.
Jómagam például vidéki lévén akkor szembesülök azzal a tragikus ténnyel, amikor éppen a fővárosban van dolgom, hogy a „VÁROS” korlátlanul és megfékezhetetlenül terjeszkedve borítja el azokat a hegyeket, amelyek egykor a város tüdejének szerepét töltötték be.
Ilyenkor tehetetlenül elgondolkozom, szükségünk van nekünk erre? Mitől szebbek a mindenféle várostervezési koncepciót nélkülöző, gyakran engedély nélkül vagy átláthatatlan mutyiszerződések alapján felhúzott "kacsalábonforgópalotanegyedek", mint ami ott volt régen, maga a természet?
Költői csupán a kérdés, hogy megérne egy misét valami LA-i kezdeményezéshez hasonlóba belevágni idehaza is? Vagy ezzel csak kis magyar darázsfészkeink egyikét kapirgálnánk továbbra is haszontalanul?
via: index, slashfilm, facebook, hollywoodsign.org
