Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Testi, lelki formábahozó - Bioenergetic Kiadó

Testi, lelki formábahozó - Bioenergetic Kiadó

2021. december 09. - Darqo

naked-g84007c95d_1280.jpg

Hamarosan itt az új év, ami a változtatással kapcsolatos fogadalmaink sűrűsödésének, később pedig elcsitulásának időszaka is egyben, de olyan jó volna, ha ezúttal végre tényleg betartanánk azokat a dolgokat, amiket megfogadunk. Többször hangsúlyoztam már a blogon, hogy szerintem mennyire fontos volna ebben az elképesztő változásokat hozó időszakban, hogy felüljünk a hullámra és meglovagolva azt olyan dolgokat valósítsunk meg az életünkben, amiket korábban nem lettünk volna képesek elérni, de sajnos azt tapasztalom, hogy a legtöbben inkább vissza akartak lépni a Mátrixba, elfeledve azt, hogy mi is történt.

Bár a legtöbben folyton csak siránkoznak, hogy minden rossz, mégis úgy csinálnak most, mintha minden jó lett volna úgy, ahogy volt, mintha az, ami történik velünk nem is létezne, mert a nyígást már ismerik, mert a nem változás legalább kényelmes. Pedig talán soha vissza nem térő lehetőségünk van arra, hogy egy kis erővel és elszántsággal igenis változtassunk azokon a dolgokon, amik nem működnek, hogy transzformáljuk őket működőképessé, hogy az életünk végén visszanézve ne azt lássuk, hogy a múltunk tele van kiahagyott ziccerekkel.

A Bioenergetic Kiadó kínálatában keresgélve az alábbi könyveket találtam, amelyek spirituálisan és fizikailag egyaránt segítik a változás folyamatát, bátorítanak, ha elfáradnánk, és erőt adnak, ha feladnánk és inkább visszafordulnánk a jól bejáratott életvitelünkhöz. A fogadalmaink betartásához elengedhetetlen információkkal gazdagodhatunk.

Ha hozzám hasonlóan te is sokszor megtapasztaltad már az életed folyamán, hogy mennyire azon múlnak a téged körülvevő történések, hogy milyen a hozzáállásod, mit érzel és mit gondolsz az adott témáról, mennyire érzed magadénak, mennyire tartod elérhetőnek, és kellenének a kapaszkodók, amiket megragadva a megvalósulás közben egy helyben maradhatsz a visszahullás helyett, akkor Gregg Braden két könyvét is figyelmedbe ajánlom. Az isteni mátrix és a Valóságkód hasznos és használható információkkal építi fel benned a kérlelhetetlen kitartást. 

Ugyanebben a témában gondolkodtat el Ruediger Dahlke A sors törvényei című könyve is, amelyben arra is kitér a szerző, hogy az életünk közepén jelentkező, énmegvalósítással, elért vagy elérhetetlennek tűnő álmokkal kapcsolatos válságot hogyan csitíthatjuk el, és a felszabaduló energiával hogyan változtathatjuk erővé az átélt krízist.

A kézreflexológia már évtizedek óta érdekel, az eddig megszerzett tudást hasznosítani is tudom, és kisebb-nagyobb dolgokban hatékony eredményeket is a birtokomban tudhatok, úgyhogy mindig örülök, ha olyan kiadvánnyal találkozom, ami tovább mélyíti a tudásomat. Mivel sikeresen alkalmazom az eddig tanultakat, így jó szívvel tudom ajánlani másnak is, hogy tegyenek egy próbát ezzel a dologgal, Stefanie Sabounchian Itt nyomd! Kézreflexológia kezdőknek című könyve pedig óriási segítség lehet azoknak, akik csak most kezdenek foglalkozni a témával.

Végül, de nem utolsósorban az alakformálással kapcsolatban is ajánlok néhány remek könyvet, amelyek olyan szemszögből vizsgálják a fogyás és a testedzés témakörét, ami izgalmas újdonságokkal szolgál kezdőknek és haladóknak egyaránt.

A saját életemben kiemelten fontos a problémák lelki oldalának, összetevőjének megkeresése, tudatosítása, kezelése és feloldása, így minden olyan könyv, ami ezzel a kihagyhatatlan építőelemmel foglalkozik izgalmas számomra. Jon Gabriel saját példáján keresztül abban segít, hogy rávezet minket, a túlsúlyunknak mi a lelki oka, így lehetőségünk lesz egy eddiginél sokkal komplexebb diéta megtervezésére és kivitelezésére.

Dr. Iller Barbara és Ruediger Dahlke egészséges táplálkozással kapcsolatos könyvei a fizikai oldal egyik szeletét világítják meg más szemszögből, hasznos és inspiráló tanácsaikkal könnyebbé tehetjük a diétánkat, Prof. dr. Ken Ashwell könyvei pedig új, eddig még nem vagy csak ritkán látott szemszögből közelítik meg az edzés és az utána elengedhetetlenül szükséges nyújtás témakörét: az anatómiát vizuális formában felhasználva tesz képessé minket a helyes testmozgás elsajátítására. Így már nem csak tudni fogjuk, hogy futás vagy súlyzózás után az izmoknak szükséges az alapos nyújtás, és hogy hogyan végezzük ezeket a nyújtásokat, hanem láthatjuk is, hogy milyen folyamatok zajlanak a testünkben, amikor mozgunk.

 

az_isteni_matrix.jpg

Gregg Braden - Az isteni mátrix

Az isteni mátrix a mi világunk. Ugyanakkor minden a világunkban. Egyszerre vagyunk saját magunk és minden, amit szeretünk, gyűlölünk, alkotunk és átélünk. Az isteni mátrixban mi vagyunk a tároló, amelyben minden más létezik, a híd belső és külső világunk alkotásai között, valamint a tükör, amely megmutatja azt, amit létrehoztunk. Ez a könyv azok számára íródott, akik arra vágynak, hogy felébresszék legnagyobb szenvedélyeik és legmélyebb vágyaik erejét. Az isteni mátrixban mi vagyunk a csoda magja, ugyanakkor maga a csoda is. Ahhoz, hogy használni tudjuk a mátrix erejét az életünkben, meg kell értenünk a működését, és beszélnünk kell azt a nyelvet, amelyet felismer.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

a_valosagkod_borito_600rgb.jpg

Gregg Braden - A valóságkód

A tudomány bebizonyította, hogy a szívünkben gyökerező meggyőződéseink testünk gyógyulásától kezdve a világunkat alkotó atomokig mindenre hatással vannak. Elképzelhető, hogy születésünktől fogva bennünk él az a képesség, hogy visszafordítsuk a betegséget, békét és jólétet teremtsünk, sőt, akár megváltoztassuk magát a valóságot? Egy olyan formálható világban, amelyben minden változik, hogy megfeleljen a meggyőződéseinknek, csupán az jelent határt, ahogyan magunkról gondolkodunk. Biztos, hogy meggyőződéseink helytállóak? Lehetséges volna, hogy az életünket hamis korlátokra és helytelen feltételezésekre építve éljük, amelyeket más emberek alakítottak ki generációk, évszázadok vagy akár évezredek alatt? 

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

a_sors_torvenyei_borito_600rgb.jpg

Ruediger Dahlke - A sors törvényei

Mielőtt belekezdenénk egy játékba, kézenfekvő, hogy először megismerkedünk a szabályaival. A sportnál ez magától értetődő, nem úgy az életnek nevezett kozmikus játéknál. Mindannyian tudjuk, hogy félidő után a focistáknak térfelet kell cserélniük a másik csapattal, saját életünk közepéhez érve azonban úgy folytatjuk tovább a játékot, mintha mi sem történt volna. Nem csoda, ha a többségünk ezek után sorozatosan öngólt rúg élete második felében. Elszalasztjuk a térfélváltást, illetve irányváltást, és nincs, aki figyelmeztessen rá minket.
Az emberiség abbéli próbálkozása, hogy semmibe vegye a sors törvényeit, nyilvánvalóan kilátástalan, és rengeteg kárt okoz. Sokan nem jutnak hozzá az élet törvényeihez, csupán az emberek alkotta törvényeket ismerik. A valóság viszont sohasem törődik a mi törvényeinkkel és azok félreértéseivel, egyszerűen csak hat. Itt az ideje, hogy változtassunk ezen. Az első lépés, hogy megismerjük a lényeges törvényeket, amelyekkel minden szempontból és minden szinten sikeresebb életben lehet részünk. Egy olyan életben, amely amellett, hogy több örömet okoz, és több tapasztalattal ajándékoz meg, izgalmasabb és boldogabb is.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

kezreflexologia_kezdoknek_borito_600rgb.jpg

Stefanie Sabounchian - Itt nyomd! Kézreflexológia kezdőknek

A kézreflexológia hatékonyan gondoskodik az egész test jóllétéről, emellett remekül beilleszthető a mindennapokba, mivel könnyen, bárhol és bármikor alkalmazható. Ez a jótékony masszázstechnika nemcsak az általános jó közérzetet teszi bárki számára elérhetővé, hanem számos gyakori betegség, például a megfázás, a fejfájás, a szemfáradtság, a reflux, az allergia, a gyomorfájás, az ízületi gyulladás, a depresszió és még számos egészségügyi probléma tüneteit megelőzheti, enyhítheti, illetve megszüntetheti. A modern illusztrációkkal ellátott, áttekinthető útmutató betekintést nyújt az öngyógyítás egyszerű, ám hatékony módszerének világába.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

gabriel_modszer.jpg

Jon Gabriel - Gabriel-módszer

Jon Gabriel 200 kilogrammot meghaladó súllyal kezdett bele tudományos kutatásaiba, melynek során felfedezte, milyen fizikai és lelki tényezők indíthatják be a ZSÍR- programot. Akinek 5 kilónál nagyobb túlsúlya van, az magától nem tud lefogyni, mert a testének jó oka van, hogy ragaszkodjon azokhoz a kilókhoz. Az a test kövér akar maradni, és amíg ez a helyzet, értelmetlen küzdeni ellene. Ha azonban megértjük üzenetét, az elme hatalmával minden diéta nélkül, könnyedén elérjük ideális testsúlyunkat. Jon Gabriel maga a legjobb példája annak, hogy mindez lehetséges. Tapasztalatait, tudását világsikert aratott könyvében nyújtja át nekünk.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

novenyi_etrend.jpeg

Dr. Iller Barbara - Növényi étrend a teljes életért

Komoly vállalkozás egy fiatal orvostól, hogy táplálkozási tanácsoktól harsogó világunkban szakmai alapokon, logikusan és közérthetően, saját receptjeit is megosztva foglalja össze, milyen alapvető szempontokat kell figyelembe vennünk, ha egészségesen szeretnénk étkezni. A könyvet olvasva meggyőződhetünk arról, hogy dr. Iller Barbarának mindez sikerült.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

vegan_ketogen_dieta.jpg

Ruediger Dahlke - Vegán ketogén diéta

Mindezidáig a ketogén étrend, azaz a szinte teljesen szénhidrátmentes, zsírban és fehérjében gazdag táplálkozás a vegán étkezés ellenpólusának számított. Ruediger Dahlke, a holisztikus gyógymódok Európa-szerte elismert szakértője elkötelezett vegánként új könyvében épp ezt az ellentétet oldja fel, bemutatva, hogy a kétféle irányzat jótékony hatásai csodálatosan ötvözhetőek egymással. Ennek ízletes eredményét a könyvben szereplő receptek is bizonyítják. A növényi eredetű, teljes értékű ételek pozitív hatásainak köszönhetően a vegán életmód napjainkban egyre nagyobb teret hódít. Az orvos- és táplálkozástudományi kutatások ugyanakkor megerősítik a ketogén étkezés jótékony hatásait: a megelőzésben és a gyógyításban egyaránt hatékony, sőt, az anyagcserét „felturbózva” akár még a fogyásban is segít.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

az_edzes_anatomiai_kezikonyve_borito_600rgb.jpg

Prof. dr. Ken Ashwell - Az edzés anatómiai kézikönyve 

Az edzés anatómiai kézikönyve jól érthetően magyarázza el a bemutatott 50 alapgyakorlat helyes végrehajtási módját nehezített és könnyű változatban, tanácsokat ad az erőnléti szintekkel és a sérülések megelőzésével kapcsolatban. A részletes, színes anatómiai ábrákon pontosan látható, mely izmok kapcsolódnak be az adott mozgás során – aktívan vagy stabilizálóként. Mindezek ismeretében pontosabban és nagyobb szakértelemmel állíthatjuk össze edzéstervünket, hatékonyabban tudunk edzeni, és tudatosabban veszünk részt a rehabilitációs programokban. Az egyes izmok és csontok elhelyezkedésének megjegyzését segíti a könyv végén található színező munkafüzet, melynek oldalain áttekinthető fekete-fehér ábrákon gyakorolhatjuk az izom- és csontrendszer felépítését.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

 

a_nyujtas_anatomiai_kezikonyve.jpg

Prof. dr. Ken Ashwell - A nyújtás anatómiai kézikönyve

Sportolók, edzők, fitneszoktatók, a sporttudományok hallgatói és mindazok, akik szeretnék megérteni, egyben növelni állóképességüket és rugalmasságukat, egyaránt választ kapnak kérdéseikre ebben az áttekinthető, jól követhető szakkönyvben. A kötet 50 nyújtógyakorlatot mutat be részletes anatómiai ábrákon, amelyek segítségével láthatóvá válik, mi történik pontosan a testben nyújtás során. Ha látjuk, hogyan érintik az egyes izmokat a különböző nyújtásfajták, nemcsak anatómiai és a test működéséről szerzett ismereteink bővülnek, de edzéseink és nyújtásprogramjaink is hatékonyabbá válnak.

Ide kattintva vásárolhatod meg ezt a könyvet.

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr3016763922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása