Június elején nagy örömmel adtunk hírt arról, hogy az Electrolux Design Lab idei versenyében két hazai diák is bejutott a legjobb 35 közé. Az idén 13. alkalommal meghirdetett nemzetközi formatervezői pályázaton Lakatos Botondnak és a nálunk ösztöndíjas Tobias Tsamisisnak szurkolhatunk, illetve elindult a közönségszavazás is, úgyhogy ezen a fronton is érdemes mindent megtennünk, hogy valamelyikük megnyerhesse a közönségdíjat.
Ahogy az előző bejegyzésben jeleztük, az elmúlt hónapban a pályázók az Electrolux szakértőitől kapott instrukciók alapján továbbfejlesztették a pályaműveiket. A frissített pályamunkák alapján dől majd el, kik jutnak tovább a döntőbe. Szeptember 15-én jelentik be, hogy ki az a 6 pályázó, akik a végső megmérettetésen élőben is prezentálhatják pályamunkájukat a nemzetközi zsűri előtt.
Botond és Tobias is frissítették a koncepcióikat és remek képeket publikáltak a vizuálisan is alaposan csiszolt tervekről.
Lakatos Botond textilápolás kategóriában egy gyerekeknek kitalált folteltávolító tervével nevezett. A Magic Wand hagyja kibontakozni a kicsik önállóságát és segít a szülőknek a házimunka egyszerűsítésében.
Botond így nyilatkozott nekünk a koncepciójáról: „A versenyre a textilápolás kategóriában neveztem egy különleges folt tisztítóval amelyet gyermekek is használhatnak. Egyelőre a top 35 a cél, hiszen a tárgy képességeiből csak egy ízelítőt láthatunk az első fordulóban, remélem, hogy továbbjutóként bemutathatom mire képes még ez a tárgy. A tervezéskor elsősorban a gyermekek önállósodása foglalkoztatott, és hogy ez hogyan segíthet a szülőknek a hétköznapokban. Hogyan tudja kivenni a részét a gyermek az otthoni teendőkből úgy hogy szinte észre sem veszi.”
Lakatos Botond tervére az alábbi linken szavazhattok: http://electroluxdesignlab.com/2015/submission/magic-wand/
Tobias Tsamimis, a MOME ösztöndíjas hallgatójaként a főzés kategóriában versenyez. Future Classroom néven általános iskolai osztálytermekbe tervezett interaktív főzőpultot, ami helyes táplálkozásra és önállóságra tanítaná a jövő diákjait.
Tobias így nyilatkozott nekünk a koncepciójáról: „Kihívást jelentő feladat volt rájönni, hogyan lehet egy akvapónia rendszert egy osztályterembe integrálni. A leglényegesebb az volt, hogyan tehető ez érdekessé a gyerekek számára. Végül az segített, hogy visszagondoltam az iskolás éveimre, és eszembe jutott mennyire szerettem gyűjteni és cserélni dolgokat. Ezért a gyerekek jutalmat kapnak a konyha használatáért, ami gyűjthetnek és cserélgethetnek egymás közt. Így együtt tanulnak és fejlődnek.”
Tobias Tsamisis tervére az alábbi linken szavazhattok: http://electroluxdesignlab.com/2015/submission/future-classroom/
Szavazatodat 2015. szeptember 14-ig adhatod le. Megéri, hiszen egy szerencsés voksoló kétszemélyes utat nyerhet Helsinkibe, az Electrolux Design Lab döntőjére. A játék részleteiről a www.electroluxdesignlab.com oldalon tájékozódhattok. Korábbi bejegyzéseinket a témában errefelé találjátok.