A FŐTÁV ötletéről még augusztus közepe felé írtunk, mikor útjára indították a Pimp My Pipe pályázatot, melyben az Elem utca egyik távhővezetékére lehetett izgalmas elemeket ráálmodni. Az eredmény minden előzetes várakozást felülmúlt. A szeptember 15-én lezárult versenyre 485 felhasználó, több mint 3200 művet töltött fel a cég facebook oldalára.
Budapesten nap mint nap "botlunk bele" föld felett vezetett távhő-vezetékekbe, melyek hasznosak, de nem feltétlenül szépek, ezért amíg ezek nem kerülnek a földfelszín alá, a FŐTÁV azt tűzte ki célul, hogy kihasználva a felületeket, színesebbé varázsolja a lakótelepi köztereket, elsőként Budapesten, a IV. kerületi Elem utcában futó távhővezeték szakasz újjávarázsolása a városlakók ötlete alapján.
A FŐTÁV célja a Pimp My Pipe köztérszínesítő pályázattal, hogy – folytatva a tavaly elkezdett I LOVE PANEL kampánysorozatot – felhívja a figyelmet arra, hogy a panel lakótelepek és a panellakások élhető és szerethető lakókörnyezetet tudnak biztosítani az embereknek.
A 485 beérkezett pályázati anyagból egy 6 tagú zsűri - Dr. Szűcs Panni (BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.), Wintermantel Zsolt (Újpest polgármestere), Finta Sándor (Budapest főépítésze), Flór Péter (Színes Város), Student Tamás (Webdream Magyarország Kft.), Balog Róbert (FŐTÁV Zrt.) - az első 50 legtöbb szavazatot kapott alkotásból választotta ki a nyertes pályázatot, Lehoczki Zsuzsa Újpest térkép részletét, amit a Színes Város, az ország első legális köztérszínesítéssel és tűzfalfestéssel foglalkozó csoportja fog felfesteni a távhővezetékre.
A Pimp My Pipe verseny helyezettjei:
1. helyezett: Lehoczki Zsuzsa
A szakmai zsűri döntése alapján Lehoczki Zsuzsa „Térkép” című pályázati anyaga mintájára kerül megfestésre a vezeték, melynek végső terveit a Színes Város köztérszínesítő csapat készíti el. A zsűri döntésében az elsődleges a beérkezett pályázati anyagok koncepciójának elemzése és értékelése volt. A nyertes „Térkép” pályázat azért nyerte el a zsűri egyöntetű tetszését, mert a kerületi identitást tükrözi. A lokális értékek és városrész szerkezet megerősítése a kerülethez való tartozás, kötődés érzését erősíti, mely szintén fontos szempont a városszínesítés mellett. Mindennapi életünk meghatározó része a lakókörnyezetünk, ezért fontos, hogy szépnek, komfortosnak ítéljük meg és kötődjünk hozzá.
2. helyezett: Fekete Tünde - Budapest felett az ég
3. helyezett: Botos Barbara - Zsiráf loves Budapest
Közönségdíjas: Zsoldos Adrienn - Budapest az én városom