Az elmúlt hónapokban összegyűjtöttük azokat a témákat a melegséggel kapcsolatban, amit bemutatásra érdemesnek tartottunk, az idei Budapest Pride nyitónapján pedig eljött az idő, hogy ti is találkozzatok velük. Aki elviselhetetlennek tartja a melegeket, az már most klikkoljon a jobb felső sarokban található „x” gombra, aki pedig egy kicsit is nyitott, a folytatásban egy inspiráló videót talál homofóbok első találkozásáról melegekkel, meleg szerelmespárokkal találkozhat, egy melegházasságról készített megható videót is megnézhet, szembesülhet a gyerekek melegházasságról alkotott véleményével, valamint nyitott cégekről és Nagy-Britannia melegcsábító országimázskampányáról is olvashat.
A The Gay Woman Channel készítette a most következő tanulságos és inspiráló videót, amely homofóbok melegekkel történő első találkozásáról, barátkozásáról és összeölelkezéséről készült. Érdekes, hogy a kezdeti zavart leszámítva egyik, amúgy valószínűleg egészen a felvétel időpontjáig a melegségtől teljesen elhatárolódó ember sem tud hosszútávon azzal a ténnyel harcolni, hogy a melegek is csak ugyanolyan emberek, mint bárki más. A megismerés vagy az erre való törekvés bizony minden kételyt és félelmet eloszlathat...
Sokszor hallható az a toleránsnak vélt mondat, hogy „nincsen semmi bajom a melegekkel, ha a négy fal között teszik azt, amit”. Ez mindenképpen jobb, mint a semmi, bár, kíváncsi lennék, hogyha egy olyan játékban kellene részt venni ezeknek a kvázi elfogadó embereknek, amelyben a legkevésbé sem vicces atrocitások, de minimum megvető pillantások járnak, ha a négy falon kívül is hozzáérnek a szerelmükhöz, vajon hogyan éreznék magukat vagy meddig bírnák? Nos, a melegeknek, ha nem annyira bevállalósak, ez a „játék” a mindennapjaik része.
By the way, a magunk részéről sokkal szívesebben futnánk össze az utcán kézen fogva sétáló melegekkel, mint önmagával és a világgal is harcban álló, gyűlölettel, megvetéssel, haraggal átitatott agresszív embereket. Sőt, jobban örülnénk annak is, ha a gyerekeink boldog szerelmespárokat látnának, mint hogy a gyűlölet szarszagú mocsarának bűzös fuvallatát érezzék meg.
Ha meleg párok kézen fogva sétálnának az utcán, például olyannal szembesülnénk, mint amit Braden Summers is megörökített All Love Is Equal című fotósorozatában. A New Yorkban élő fotóművész körbeutazta a világot, hogy meleg párokat fotózzon, és a szépen, érzékenyen megkomponált képekkel minél több emberben eloszlassa a félelmet.
Na, ugye, hogy nem olyan borzasztó látvány?! Mint ahogy a most következő videó sem, ami két férfi, Brad Opperman Pavone és Luke Pavone házasságkötéséről készült, és amit egészen nehéz meghatódás nélkül végignézni. Nem, sem ők, sem semelyik másik összeházasodott vagy összeházasodni vágyó meleg pár nem veszélyezteti sem a házasság, sem a hagyományos családmodell szentségét!
Ha már meleg párokról, gyerekek védelméről és melegházasságról volt szó az imént, érdemes megnézni Benny és Rafi Fine Kids React című sorozatának azt az epizódját, amelyben az 5-13 éves interjúalanyok a melegházassággal kapcsolatban osztják meg a véleményüket, és meglehetősen egyöntetűen úgy vélik, hogy teljesen normális, ha két, egymást szerető ember azt csinál egymással, amit csak akar. Nem mindegy, hogy a felnőttek mit tanítanak gyerekeknek, ugye...
Bár idehaza is elindult valami tavaly a „Nyitottak vagyunk!” nevű kezdeményezéssel, amelyhez velünk együtt több hatszázan – a legnagyobb cégek közül is sokan – csatlakoztak, külföldön azért jóval előrébb járnak már. Csupán néhány példa a sok közül, hogy hagyományosan a Nike és a Levi's is külön kollekciókkal jelentkezett, Ausztráliában az ANZ Bank átdekorált néhány ATM-et a szivárvány színeiben, illetve Nagy-Britannia a „Love is GREAT” című meleg-turisztikai kampánnyal csábítja az amerikai meleg házas-és szerelmespárokat nászútra és egyéb kikapcsolódásra.
A Nike kollekcióját itt tudjátok beszerezni.
A Levi's kollekciójáról itt olvashattok bővebben.
Az ANZ Bank gAyTM-jei így néztek ki idén Sydneyben.
A „Love is GREAT” kampányról itt olvashatsz bővebben.
Akárhogy is áll idehaza a helyzet, annyit mindenképpen meg lehet tenni, hogy felemeljük a szavunkat a homofób vagy transzfób megnyilvánulások ellen minden hétköznapi szituációban. Nem tűrjük az ostoba „buzivicceket” az iskolában vagy a munkahelyünkön, és a családi ebédnél sem. Nem nézzük tétlenül, ahogy osztálytársunkat szexuális orientációja és/vagy nemi identitása miatt szóban vagy tettleg bántalmazzák. Nem egyezzünk bele hallgatásunkkal, hogy azonos nemű párokat inzultáljanak az utcán, a tömegközlekedésben. Ezekkel az apró lépésekkel is aktívan tehetünk a mindennapokban a diszkrimináció ellen, a mindenkit megillető jogegyenlőségért. Mindenkinek vannak érintett rokonai, ismerősei, akkor is, ha nem tud róla. LMBTQ emberek vannak a kollégáink, barátaink és családtagjaink között is. Fontos, hogy az év minden napján kiálljunk mellettük!
Ha pedig te és/vagy a munkahelyed is nyitott, érdemes csatlakozni a „Nyitottak vagyunk!” nevű kezdeményezéshez!