Talán kissé korainak tűnhet töklámpásokról írni, hisz hol van még Halloween, de egyrészt a karácsonyi vásárok is lassan tavasszal indulnak, másrészt sosem lehet eléggé előre tervezni, főleg, ha a hagyományos formák helyett valami extra dologgal szeretnénk meglepni a barátainkat. Ma a Passion For Pumpkins nevű cég művészcsapatának brutáljó töklámpásait hoztam nektek inspirációként.
A John Reckner által vezetett, kifejezetten az őszi eseményre hangolt csapat hivatásos művészek és lelkes tökmániások bevonásával próbálja elkápráztatni az embereket immár 25 éve. A tagok ahelyett, hogy részleteket vágnának a tökökbe, kilyukasztanák őket, tulajdonképen kívül-belül „megborotválják”, majd golyós-és filctollak segítségével viszik fel rájuk az alkotásokat.
A Rhode Island-i Providenceben található Roger Williams Állatkertben évente megrendezésre kerülő Jack-O-Lantern Spectacular című eseménysorozatán lehet egyébként élőben találkozni a tökcsodáikkal. Tavaly október 3. és november 3. között például a posztban található gyönyörűséges HDR képeken (készítőjük Frank C. Grace) szereplő alkotásokat lehetett élőben megnézni, amikor is „Az egész világ egy színpad” témára épült a rendezvény. Ekkor legendás és népszerű filmek, Broadway show-k és televíziós sorozatok jeleneteit vitték tökre. Idén ugyanebben az időpontban (tehát tegnaptól) a „Pumpkinville, USA” témakörben Amerika különböző államainak különlegességeit, jelentős történelmi és kulturális eseményeit elevenítik meg a tökökön. Megnézném!
Még több képet találtok errefelé a tavalyi alkotásokról.
via: mymodernmet