Szemetelni egy dolog, a könnyebbik. Majd más felszedi. Akinek ez a munkája. Megtehetem. Más is megteszi, úgyhogy fölösleges erőlködnöm. Minek? Ja, hogy ott a kuka? Nem baj, most nincs kedvem odasétálni. Meg különben is tele van. Úgyis szemetes az utca, az enyém már fel sem tűnik. Szelektív szemétgyűjtés? Azmiaz? Jah, ahhoz nincs kedvem. Majd más szétválogatja. Akinek ez a munkája. Inkább úgy csinálom, ahogy eddig. Más is ezt teszi, akkor én is megtehetem. Különben is, azok a kukák olyan messze vannak, a tökömnek sincs kedve odáig elsétálni. Meg amúgy is, biztos tele van. Suttyó vagyok...
Újrahasznosítani a másik dolog, és bár nehezebb(-nek tűnik), hosszútávon megtérül. A példák kibökik a szemünket, mi is számtalanszor hívjuk fel a figyelmet. Mert még mindig fel kell. Mert még mindig szemetesek az utcák, mert még mindig sok az igénytelen ember. Mégis, mikor kezdjük el, ha nem most? Lehet akár úgy is, mint Chris Gilmour is csinálja. Nem muszáj, meg tudom, bonyolult, de példát azért lehet venni az angol szobrászról! Nem fog fájni!
Nézzétek! És ne csak nézzétek, lássátok is, a kartondobozokat okosan is fel lehet használni, a kuka nem könyörög azért, hogy beletuszkoljátok! Lehet autót, meg motort vagy biciklit, esetleg zongorát, fogorvosi széket, széfet, vagy akármit is készíteni belőle. Csak kezdjük végre el!
via: mymodernmet
