Szabó Csaba aka. cSabósZaba aka. Bánatkertész Szentesen él és dolgozik. Az újrahasznosítás magyar mestere lakhelyének ezerszer végigjárt utcáin sétálva kutatja fiával az alkotásokhoz felhasználható alapanyagokat. Minden érdekli őket, amit egy átlagos ember sosem venne észre vagy undorral fordítaná el az arcát. Többek között elhullott madártetemekre, kocsikerék által kilapított békákra, elhajított kvarcelemekre, rozsdás szögekre, magányos siklótetemekre, tehénszarra, borosdugókra, madárcsőrökre, cigarettacsikkekre vadásznak, mindenre, ami elmúlt, és aminek új értelmet lehet adni. Ezekből a hétköznapinak nem nevezhető hozzávalókból varázsol egyedi képeket. Az elmúlás viszonylagos. Túl sokat ezen kívül nem tudni róla, honlapján olvasható bemutatkozása is inkább egy szépen megformázott görbe tükör az információra éhezők számára. Nekem is.

Önéletrajz helyett

„Talán azt kellene ide vetnem, mely év, mely hónap mely napján jöttem (?) a világra azon az egy bizonyos kapun, ahogy Seneca mondta? Vagy azt, hogy mely iskolák padjait koptattam, hogy kultúrámat gyarapítsam? Vagy talán azt, hogy hol dolgozom, mit dolgozom, vagy mely benyomások voltak maradandóak életemben? Vagy talán arról is írhatnék, hogy mit szeretek olvasni, mit szeretek hallgatni, vagy mely művészek alkotásai laknak kitörölhetetlenül emlékezetemben? Hogy mi a művészi koncepcióm? Már hány önálló kiállításom volt? Vagy, hogy voltam-e már bárányhimlős, hogyan csonkítottam testem, lelkem? Vagy, hogy havi 200 sose telt? Voltam-e már szerelmes? Voltam-e már szomorú? Vagy, hogy szeretek-e operába járni, szeretem-e bámulni a tenger végtelenségét, a hegyek hatalmas tömegét? Hogy könnyekkel szoktam-e verset olvasni? Hogy az alkotó-e a fontosabb vagy az alkotás? Hogy miért hívják műtermemet "a rút luknak"? Vagy, hogy túl sok a kérdés és kevés a válasz? Mindegy, hisz "Hen panta einai", ahogy Hérakleitosz mondta…”

Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!