Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Barátságos óriáshangyára emlékeztet egy új magyar busz - Credo E-Bone

Barátságos óriáshangyára emlékeztet egy új magyar busz - Credo E-Bone

2010. szeptember 27. - Mocca

Az elmúlt időszakban a BKV gyakran került címlapokra, elsősorban botrányainak köszönhetően, viszont a közelmúltban arról is olvasni lehetett, hogy a cég remélhetőleg elkezdi végre tenni azt, amit az elmúlt évtizedek alatt valamilyen okból -közben milliárdos állami közpénzeket elsumákolva- nem tett meg, vagyis a tragikomikus állapotban lévő gépjárműpark felülvizsgálatát. Vehemensen el is kezdték a különböző autóbuszgyártók formásabbnál formásabb járműveit tesztelgetni, zárójelben jegyzem meg örvendetes, hogy „sok” hazai cég koncepciója is a teszt alanya lett...

Az egyik cég a Credo buszokat gyártó győri bázisú Kravtex most a szomszédvár Sopronban élő formatervező Simon Péter

futurisztikus koncepciójával rukkolt elő. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen, valamint a pozsonyi AFAD-on (Academy of Fine Art and Design) végzett fiatal designer korábban több alkalommal, például a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2008-as Nissan formatervezési versenyén elért harmadik helyezésével is letette már a névjegyét.

CarPete – Credo E-Bone fantázia névre hallgató tanulmánya a vegyes, hidrogén-elektromos, meghajtásnak köszönhetően zéró emissziós káros anyag kibocsátási értékekkel bír, azaz egy teljesen zöld buszról van szó. A kissé Dali utánérzésű karosszéria kompozit műanyagból készülne, és ahogy a tervező is mondja, valóban egy csontvázhoz hasonlítható, engem mégis inkább egy barátságos óriáshangyára emlékeztet.

A sorozatgyártásról, így értelemszerűen a további BKV-s teszteken való részvételről egyelőre nincsen semmi információnk, pedig ha minden összejönne, valamikor a közeljövőben a városi tömegközlekedés érdekes színfoltjai lehetnének az E-Bone buszok

via: beautifullife, peterpalsimon

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr722326680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása