Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Az álmok valóra válnak – Descendants

Az álmok valóra válnak – Descendants

2010. július 20. - Darqo

A Descendants egy 14 perces animációs rövidfilm az elérhetetlen eléréséről, arról a tényről, hogy valami jó is kialakulhat a kilátástalan helyzetből, hogy a jó győzedelmeskedik a gonosz felett, még akkor is, ha minden remény elveszett. A két főszereplő két virág (egyikük hangja Whoopi Goldberg a másik Christy Scott Cashman), akik egy tisztás szélén nőnek egymás mellett. Az egyikük öreg és elcsigázott, titokzatos történettel a múltból, a másik még fiatal, élénk és kíváncsi. A sors hozta össze ezt a két növényt és úgy tűnik, mintha nem létezne lehetőség a változásra, amíg egy nap egy különleges látogató talál rájuk és valami váratlant hoz magával. Nem túl vidám a hangulata, kicsit Darren Aronofsky A Forrás című filmje jutott eszembe róla. A filmet Heiko van der Scherm készítette még 2008-ban, itt további információt találtok a készítésről, itt pedig magyar felirattal is megnézhetitek, bár szerintem a konyhaangol is elegendő hozzá. Mély spirituális tartalom, garantált kikapcsolódás!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr772163968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása