Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Luxus Légcirkáló

Luxus Légcirkáló

2010. február 04. - Darqo

A Seymourpowell dizájn és innovációs cég munkatársai a jövőbe néztek, és ott egy kísérleti projekt keretén belül nullásgépnek álcázott léghajót láttak, mely a következő generációk high-end tagjai számára biztosít majd utazási lehetőséget.

Hogy szó ne érje a ház elejét, természetesen a környezetvédelmet is szem előtt tartják, ezért napenergiával és hidrogén- meghajtással fog működni, aminek egyetlen végterméke vízgőz és víz, így üzeme során teljes mértékben környezetbarát, semmiféle káros anyag kibocsátása nincs. A mindössze 100-110 férőhelyes luxuscirkáló szlogenje szerint „a lassú az új gyors”, úgyhogy nem sietnek el semmit, ami az utazás hosszát illeti. Előzetes számítások szerint Londontól New Yorkig 37 órába fog telni az út, míg Los Angelestől Sanghajig kevesebb mint négy napig, természetesen a legnagyobb pompa közepette, 100–150km/óra sebességgel.

A 30 méter magas léghajón négy dupla és öt kisebb apartman, továbbá egy penthouse lakás is helyet kap a külön étteremről, bárról, előcsarnokról, közösségi zónáról és egyéb tágas terekről nem is beszélve, mindezt 12 emeleten. Ráadásul ebben az óriási monstrumban még arra is ügyelni fognak, hogy külön emeletet szenteljenek a hatalmas üvegfelületeknek, ahonnan „beleszédülhetünk” az alattunk elterülő látványba. A repülésbiztonságot pedig négy hatalmas emelőzsák biztosítja a külső felületen, ami ennek sérülése esetén is levegőben tartja a repülő szállodát.

Az Aircruise koncepció megkérdőjelezi a tér-, erőforrás igényes és gyakran túl stresszes utazások létjogosultságát, egy olyan világban, ahol a sebesség már-már univerzális megszállottságot jelent. Az elgondolás jónak és különlegesnek tűnik csak kár, hogy mondjuk a karancslapujtői, kétkezi munkás Józsa Pista és hozzá hasonlóan még milliók nem engedhetik majd meg maguknak...

Seymourpowell Aircruise Concept VIA:inhabitat

Bookmark and Share

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr581728678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása