Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Újra fénybe borult Sydney

Újra fénybe borult Sydney

2014. május 30. - Darqo

vivid2014 01.png

Azóta vágyunk a Vivid Sydneyre, amióta először írtunk róla a blogon. Sajnos idén sem jutunk ki Ausztrália legnagyobb fényfesztiváljára (amit egyébként anno a Guardian című befolyásos brit napilap beválasztott a Top10 leginspiratívabb fesztivál közé), de annak azért örülünk, hogy az évnek ebben az időszakában mindig elárasztják a netet az ott készült fotók.

Az idén május 23. és június 9. között megrendezésre kerülő eseményen a korábbiakhoz hasonlóan számtalan magával ragadó fényinstallációval, kivetítésekkel, előadásokkal, helyi-és nemzetközi zenészek koncertjeivel kényeztetik látogatókat. A szó szerint és átvitt értelemben is sokszínű fénykavalkádról hoztam most egy laza válogatást. Most is azt a konklúziót tudtam levonni, hogy bizony egyszer élőben is meg kell ezt nézni...

Két korábbi bejegyzésünket a témában itt és itt olvashatjátok el.

A fotókat Jewels Lynch, Reichlyn Aguilar, Gary Norris, James Morgan, Kutay Kesim, Lawrence Furzey, Brett Hemmings és Lauren Bath készítette.

vivid2014 02.png

vivid2014 03.png

vivid2014 04.jpg

vivid2014 05.jpg

vivid2014 06.jpg

vivid2014 07.jpg

vivid2014 08.jpg

vivid2014 09.jpg

vivid2014 10.jpg

vivid2014 11.jpg

vivid2014 12.jpg

vivid2014 13.jpg

via: colossal

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr386220133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása