Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Csontszékek és egyéb furcsaságok

Csontszékek és egyéb furcsaságok

2010. március 03. - Darqo

Március 4-én, azaz holnap nyílik a New York-i Friedman Benda Galériában Joris Laarman, holland designer önálló kiállítása, melyet egészen április 10-ig tekinthetnek meg az odalátogatók. Hogy miért érdemes a művész munkáit megnézni? Mert Laarman egyedülálló esztétikával és csúcstechnológiával elkészített munkái váratlan egyediséggel és szépséggel bombázzák vizuális érzékeinket.

2006-ban, a Laarman-féle csontszék forradalmasította a tervezési folyamatokat egy eredetileg a német autóiparban használt algoritmus segítségével, mely lefordította az emberi csontok, illetve fák növekedésének bonyolultság. Ezt saját alkotásaiba integrálva lehetővé tette számára, hogy optimalizálja, erősítse a súlyt, a stabilitást, illetve az anyag elosztást és minimalizálja anyagfelhasználást.

A legújabb munkái közé tartozó, félelmetes csonthalmokat formázó szék fekete változata, illetve a finoman kidolgozott lombozatot ábrázoló asztal mellett nehezen lehet szó nélkül elmenni. Aki éppen New Yorkban jár ebben az időszakban, látogasson el a galériába és ossza meg élményeit velünk.

Joris Laarman Hollandiában született 1979-ben, 2003-ban cum laude minősítéssel végzett a Design Academy Eindhoven főiskolán. A Wallpaper magazin 2004-ben „az év fiatal designere” címet adományozta neki, majd ugyanebben az évben megalapította saját stúdióját. 2006-ban Red Dot Design díjat, 2007-ben Woon díjat, 2008-ban nemzetközi Elle Decor díjat kapott munkáiért. Többek között együttműködött már a Flos, Vitra, Swarovski, Droog cégekkel is.

via: Dezeen, Designboom

Bookmark and Share

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr621806130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása