Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Színes otthon

Színes otthon

2019. június 06. - Darqo

szines_otthon00.jpg

Hiába idősödöm, nem szűnik a színek iránti rajongásom, pedig a szűkebb és tágabb környezetemet alaposan megfigyelve, az életünk egy adott pontján bekövetkezik valamilyen megmagyarázhatatlan változás, egyfajta "lehiggadás", amikor kevésbé vágynak az emberek a harsányságra. Úgy mondják, hogy "megkomolyodtak".

Ezek szerint én nem komolyodtam meg, de nem bánom, hiszen a színek, amelyekkel körbeveszem magam az otthonomban, és amelyeket a testemen hordok, különböző hangulatokat ébresztenek bennem, más-más energiával töltenek fel, amire az egyhangúság, a színtelenség sosem volt képes. Mióta egyre többet foglalkozom az önmegvalósítás kérdésével, annál inkább igénylem, hogy az aktuális hangulatomnak megfelelő színekkel, tudatosan vegyem körbe magamat, vagy viseljem magamon őket.

A lakberendezésben egyre többen törekszenek az egynél több funkcióval rendelkező lakberendezési kiegészítők beszerzésére, az optimális helykihasználás és a pénztárcabarát megoldások kiemelt szerepet kapnak. Az ilyen típusú, természetesen jó minőségű és fenntartható forrásból származó, természetes anyagokból készült bútorok kiemelt szerepet kapnak a kényelemünk és a pihentető kikapcsolódásunk megteremtésében, és fontos volna, hogy a színeket is legalább ennyire tudatosan alkalmazzuk az otthonunkban és az öltözködésünkben egyaránt.

A zsúfoltságtól mentes, praktikusan berendezett, stílusunknak és hangulatunknak megfelelő színekkel díszített szellősebb terek erősítik a komfortérzetünket, sokkal nyugodtabbnak érezzük magunkat, fellélegezhetünk. A letisztultság, egyszerű, nyugtató pasztellszínek feldobva egy-egy élénkebb, vibrálóbb árnyalattal, minimalista vonalvezetés, izgalmas faldekorációk, egyedi és/vagy dizájner bútorok, tárgyak és/vagy műalkotások, kisebb és nagyobb növények, kellemes és nyugtató illatok a kiegyensúlyozott élet és az ebből fakadó könnyed újratöltekezés bölcsőjévé varázsolják a teret, amire nagyon nagy szükségünk van manapság.

Ahogy a címe is azonnal elárulja, Anna Starmer - Színes otthon – Találjuk meg a kedvenc színeinket elnevezésű könyve abban próbál nekünk segíteni, hogy hogyan alkalmazzuk a színeket a lakásunkban annak érdekében, hogy a legjobb hatást gyakorolhassuk a hétköznapjainkra. A gyönyörű és inspiráló fotókkal, hasznos és praktikus tanácsokkal teli vaskos kiadvány megismertet minket a különböző színek hangulatunkra gyakorolt hatásaival, és megadja számunkra azt a kreatív tudást, amelyre szükségünk lesz a tökéletes enteriőr megteremtésében.

A könyvet az egyes színek tagolják fejezetekre, a különböző oldalakon az adott szín felhasználási lehetőségeivel ismerkedhetünk meg az ösztönző képek segítségével, az élénk színektől kezdve a halványabb, lágyabb, nyugtatóbb árnyalatokig. Mindemellett a különböző felületek, textúrák, fény és árnyék színekre gyakorolt hatásairól is sokat megtudhatunk. A könyv melléklete egyébként egy apró füzet, amelyben megtalálható az összes kulcsfontosságú színárnyalat mintája.

A remek könyv koncepciója túlmutat a színek és a hangulatok bemutatásán, segítségével önmagunkat is jobban megismerhetjük, érzékenyebbé válunk a belső hangunkra és a megérzéseinkre a színekkel kapcsolatban. A tavasz/nyár egyik legjobb kiadványáról van szó, amelynek minden olyan ember könyvespolcán ott a helye, aki egy kicsit tudatosabban szeretne foglalkozni a lak-és lélekberendezésével.

szines_otthon.jpg

Anna Starmer - Színes otthon – Találjuk meg a kedvenc színeinket

A Színes otthonban az ismert lakberendezési és divatszakértő, Anna Starmer osztja meg velünk a színek iránti rajongását, és nyújt segítséget abban, hogy megfelelően alakíthassuk át szobánk, lakásunk vagy házunk belső tereit. A pompás fotók segítségével segít megtervezni, miként tölthetjük meg otthonunkat a számunkra ideális és inspiráló színekkel. A leírások és tanácsok mellett színmintafüzetet is ad, mely eligazít a fények, tónusok, textúrák és felületek világában. A színek terén szerzett önbizalomra támaszkodva mi is kialakíthatjuk saját, különleges palettáinkat és ellenállhatatlan színkombinációinkat, így olyan otthont hozhatunk létre, amely valóban képes kifejezni a személyiségünket.

A szerző-fotográfus Anna Starmer a LuminaryColour.com – egy különleges, színelőrejelzéssel foglalkozó internetes oldal – alapítója, amely számos nemzetközi márkának nyújt belsőépítészeti és divattanácsokat. Anna szenvedélyesen rajong mindenért, ami a színekkel kapcsolatos, egyedi látásmódja a színeket, képeket és textúrákat keresi, bárhol járjon is a világban.

A könyvet ide kattintva tudod megvásárolni.

A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr2014721565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása