Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Gyerekrajzokból plüssállatok 2019

Gyerekrajzokból plüssállatok 2019

2018. október 19. - Darqo

28621_ikea-softtoysdrawing2018-1225x516px-cz-v01.jpg

Egyik kedvenc állandó, mégis folyamatosan változó kollekciónk az IKEA-ban a gyerekek rajzaiból készített játékfigurákat összegyűjtő sorozat, a SAGOSKATT. Minden év őszén rendeznek egy rajzversenyt a gyerekeknek az IKEA áruházakban, amelyben a jelentkezők jobbnál jobb állatos rajzaikkal pályázhatnak, a zsűri pedig kiválasztja a legötletesebbeket, majd puhajáték-kollekciót készítenek belőlük. Idén a rajzversenyt ezen a hétvégén rendezik a hazai IKEA áruházakban, úgyhogy érdemes ellátogatni és részt venni a versenyben, hátha ezúttal magyar nyertes is akad!

Immár ötödik alkalommal nyílik lehetőségük a gyerekeknek, hogy részt vegyenek az IKEA által évente, világszerte megrendezett Ifjú játéktervezők rajzversenyében. A többfordulós elbírálást követően a kiválasztott, nyertes alkotások alapján új puha játékfigurákat készítenek majd, melyeket jövő karácsony előtt lehet megvásárolni az IKEA áruházakban.

Október 19. és 21. között a 3 és 12 év közötti gyerekek az IKEA áruházakban készíthetik el rajzaikat. A gyerekeket

  • 2018. október 19-én, 14 és 18 óra között,
  • 2018. október 20-21-én pedig 9 és 18 óra között

várják az IKEA áruházakban.

A verseny helyi és nemzetközi fordulókból áll. Az IKEA zsűrije minden áruházból 15 továbbjutót választ ki. 2018. november 5. és november 26. között minden IKEA FAMILY klubtag, aki legkésőbb 2018. november 4-ig regisztrált, megnézheti az áruházanként továbbjuttatott 15 alkotást, és szavazhat a kedvencére. Minden áruházból a 5 legtöbb szavazatot kapott rajz bejut a nemzetközi fordulóba.

A 6 legjobb alkotásából valódi puha játékfigurák készülnek, melyeket 2019 karácsonya előtt meg lehet majd vásárolni az IKEA áruházakban.

A nemzetközi forduló nyerteseinek nevét és pályázatukat 2019 februárjában teszik majd közzé.

A játékok a SAGOSKATT kollekció részeként 2019 karácsonya előtt kerülnek az IKEA áruházakba. A játékokból származó bevétellel a „Játékkal a változásért" program keretében olyan alapítványokat támogatnak, melyek világszerte a gyermekek játékhoz és fejlődéshez való jogáért küzdenek.

A további részleteket és a verseny szabályait itt találod. Az első és az alább látható képen a tavalyi rajzverseny egyik nyertes pályaműve látható.

egyszarvu.png

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr8114310665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása