Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Így készül a SHELFIE polcrendszer X

Így készül a SHELFIE polcrendszer X

2017. szeptember 18. - Darqo

shelfie11_5-shelfie-sanremo-264.jpg

Ahogy 2 héttel ezelőtt lelkesen megírtam, egymásra találtunk egy nemrég indult hazai bútorkészítő vállalkozással, a SHELFIE-vel. Olyannyira, hogy végül egy közösen megtervezett, egész falat beborító polcrendszerrel egészült ki a szobám. A mai posztban az összeszerelésről olvashattok részleteket és nézegethettek jó pár (sajnos, mint utólag kiderült, nem igazán jó minőségű mobilos) fotót.

A 40-hez közelítve egyre fontosabb a pihenés számomra, főleg, hogy az elmúlt több mint 1 év lelkileg is eléggé megterhelő volt, de az egyre hangosabb szomszédok miatt ez az egyszerű dolog egyre inkább megvalósíthatatlannak tűnt. A véletlenekben nem hiszek, így azt mondhatom, hogy tökéletes időzítéssel pont akkor érkezett a SHELFIE-től a bemutatkozó levél, amikor azt éreztem, hogy muszáj tennem valamit a nyugalmam érdekében. Egyik oldalon a gyakran hajnalig dumáló, vihogó, bulikázó fiatalság, a másikon gyakorlatilag 0-24-ben fürdőző idős bácsi, felettünk a heti rendszerességgel, akár hajnalban is lakberendező néni és fia nehezítik meg a pihenést, közvetlenül mellettük (tőlünk átlósan) pedig mamutok élnek, akik úgy közlekednek az albérletükben, amelybe a betongerendák és a padló is beleremegnek. Véletlenszerű időpontokban, akár hajnalban is. Hajnalban.

s02.jpg

s04.jpg

A fiatalok oldalán a magam egyszerű DIY megoldásával az egyik barkácsáruházban olcsón beszerzett, bútorrendszer mögé rakott kőzetgyapot rétegekkel próbáltam elfedni a hangoskodásukat, a másik oldalon lakó fürdős bácsi lehalkítására pedig egy teljes falat beborító SHELFIE polcrendszert terveztünk Csocsán Gyulával a cég tulajdonosával közösen, amelyet úgy tele lehet pakolni könyvekkel, tárolókkal és egyéb tárgyakkal, hogy azon csak kevés zaj szűrődjön át. A kőzetgyapotos megoldás 90%-kal csökkentette a léghangokat, a SHELFIE-re egyelőre még meglehetősen szellősen rakott könyvek és használati tárgyak pedig, ha csak enyhén is, de már most sikeresen csökkentették a pancsolás hangjait.

s01.jpg

s03.jpg

A hangtompító dekorációkat és könyveket tároló polcrendszer egyébként döbbenetesen hamar felépült (volna), ha nem számolom el az egyik hosszabbító kábelének a hosszúságát...de nem rohanok ennyire előre, inkább hagyományos módon az elején kezdem a történetet. A viszonylag rövid és velős tervezés és egyeztetés után, egyáltalán nem jellemző, viszont számomra igencsak kellemes meglepetésként a megbeszélt időpont előtt 10 perccel megérkezett Csocsán Gyula a transporterrel, benne a gondosan csomagolt polclapokkal.

s05.jpg

Valamiért több és nehezebb csomagra számítottam, hiszen egy közel 3×4 méteres falatfelület befedése volt a cél, de kevés és könnyű pakk volt, amit fel kellett hordani a lifttel. Csocsán Gyula, aki a szerelést is maga intézi (addig legalábbis biztos, ameddig még az elején tart a vállalkozás), nem cicózott, még egy csésze kávét sem fogadott el, hanem egyből nekilátott a szerelésnek.

s06.jpg

Ahogy az előző bejegyzésben említettem, önmagunk is összeszerelhetjük a polclapokat a mellékelt leírás alapján, én mégis biztonságosabbnak éreztem, hogy nem nekem kell bénáznom velük, hanem a szakember foglalkozik a felépítésével. Egymás után, gyorsan, de azért aprólékosan és gondosan kerültek összeillesztésre és összecsavarozásra az egyes elemek, ehhez természetesen minden alkatrészt megkapnak a vásárlók, plusz imbuszkulcsot és egy olyan csavarhúzófejet is, amely tökéletesen passzol a felhasznált csavarokhoz.

s08.jpg

Két pillanat alatt felépült a két tartópillér, az egyik oldalon egy polcrendszerbe integrált irodai asztal, amelynek az asztallapja bal oldalon "lebeg", vagyis nincs láb, hanem a masszív polcrendszer tartja két csavar segítségével, jobb oldalon – kérésemre – egy korábbi IKEA-s fiókos szekrény beépítésével létrehozott láb, a másik oldalon pedig egy könyvespolc.

s10.jpg

s11.jpg

Miután a teljes polcrendszert több helyen a falhoz kell rögzíteni a kiborulás elkerülése miatt, így a kábelek elvezetését a lábazat aljába fúrt lyukon keresztül lehet megoldani, ami csodálatos ötlet és megoldás, éppen csak azzal nem számoltam, hogy a hosszabbítóm kábele nem lesz eléggé hosszú ahhoz, hogy a lyukon keresztül átvezessük. A ráeszmélésnek ez a pillanata volt az, ami után belassult a szerelés folyamata, mivel el kellett rohannom a közeli bevásárlóközpontba egy hosszabb verziót beszerezni. A kínos poén a dologban, hogy a vásárlás után, két új, gyönyörű hosszabbítóval a kezemben, gyakorlatilag a bejárati ajtónkban jöttem rá arra, hogy otthon van még egy hosszabbítóm, így csak össze kellett volna dugni őket...persze ha lúd, akkor legyen kövér, úgyhogy mindet felhasználtam. Innentől már valóban alig volt szükség fél órára, hogy a középső, ágy felett átívelő résszel összeillesszük az egyes elemeket. Segítséget nagyjából csak ebben a részletben adhattam, amúgy mindent Csocsán Gyula intézett.

s12.jpg

A falakat minden bizonnyal részegek készítették a 60-as években, mert olyan görbe, ferde, hepehupás mindenhol, hogy ennél rosszabbat nem igazán találni a világegyetemben, de azért sikerült rögzíteni, meglepő módon csak három helyen (ismétlem közel 3×4 méteres falatfelületről van szó) a termetes és gyönyörű polcrendszert.

s14.jpg

A jó humorú és közvetlen Csocsán Gyula minden unszolásunk ellenére egyetlen pohár víz elfogyasztásával, meg persze a sokadik hőhullám miatt ezerrel működő légkondi segítségével dolgozta végig a délelőttöt, és gyönyörű, igényes, tiszta munkát hagyott maga után...és hát a polcokból azóta is áradó, utánozhatatlan fenyőillatot.

s13.jpg

s15.jpg

Azóta is gusztálom a polcrendszert, ide-oda pakolok rajta mindent, még keresik a helyüket rajta az apróságok, de egyértelműen jó választás volt. Életet és egyéniséget adott az előtte unalmas és semmilyen falnak. Tényleg jó szívvel ajánlom mindenkinek a SHELFIE-t!

s16.jpg

s17.jpg

s18.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr3212830152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása