Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Időjárás a lakásban

Időjárás a lakásban

2015. június 11. - Darqo

tempescope01.jpg

Lassan majd elmúlnak azok az idők, amikor a várható időjárást népi megfigyelések alapján, hagymakalendáriummal, esetleg békával, barométerrel próbáljuk megjósolni, tévés, rádiós időjárás jelentéssel vagy csak az ablakon kinézéssel állapítjuk meg, az okoskütyük úgyis jó előre megmondják, hogy mire számíthatunk. Ennek 2.0-s változatát készítette el Ken Kawamoto, aki egy áttetsző dobozba passzírozta bele a teljes időjárási palettát.

A Tempescope az internetről gyűjti be az adatokat és szimulálja a várható időjárást, így süt benne a „nap”, beborul az „ég” (gondolom, ez a része akár ködként is funkcionálhat), esik benne az „eső”, sőt „villámlik” is, ha a várható időjárás úgy hozza.

A nagy érdeklődésre és a gyártáshoz szükséges kevés tőkére való tekintettel év folyamán várható egy Kickstarter kampány, úgyhogy egyelőre nem kapható még, viszont létezik egy ingyenes, nyílt forráskódú változata is, az OpenTempescope, amit bárki kedvére babrálhat.

tempescope02.gif

tempescope03.jpg

tempescope04.jpg

via: colossal

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr957514738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása