Szeretem, amikor a szokványos használati tárgyaknak új értelmet adnak a művészek, designerek. Ilyenkor az sem baj, ha az adott tárgy új funkciója „csak” arra szolgál, hogy gyönyörködtessen, hiszen emellett legalább az újrahasznosítás fontosságára is felhívja a figyelmet.
Caroline Slotte finn művésznő például egészen bonyolult formát választott tájképeinek elkészítéséhez. A Helsinkiben élő és alkotó szobrász a folyamatban lévő Landscape Multiple című sorozatban különböző méretű antik porcelántányérok központi motívumait faragja és csiszolja úgy, hogy a piramis-szerűen egymásra épített tányérok egy komplex tájképet tárjanak a néző szeme elé (sőt néha előfordul az is, hogy saját maga talál ki mintákat az egyszerű, fehér tányértornyokhoz).
A művésznőről egyébként korábban írtunk már. A „One-to-one” című sorozatában a fa kapja a főszerepet, amelyből különböző kilapított és valósághű szemétszobrokat farigcsál.
via: colossal