A Misson San Francisco közepén található, távol a turistazajtól. Napközben a Dolores Parkban eszméletlen a hangulat, ha jó az idő, tele van fiatallal, spontán zenekarokkal, DJ-kel, kutyásokkal, tánc-és tajcsi csoportokkal. Ha lemegy a nap, megnyílnak a bárok és szórakozóhelyek ajtajai - itt a legszínesebb a város éjszakai élete. A környék a művészeti élet egyik központja, híres a street art helyeiről, melyek története az 1970-es évekbe nyúlik vissza. A mozgalom neve “Mission Muralismo” volt, a San Franciscó-i életérzés kifejezői a város színességét, közösségi jellegét, változatosságát jelentették meg a falakon. Carlos Santana itt nőtt fel, imádta ezt a városrészt, mert egyszerre művészi és hétköznapi, élő, vibráló. A hangulata a mexikói, nicaraguai, kolumbiai keveréke, az éttermekben mariachi zenekarok játszanak, de a helyi hiphop és rap melegágya is.
Frisco egyedülálló adottságának köszönhetően olyat tud, amit rajta kívül egyetlen más államokbeli város sem. A meredek dombra felkúszó utcákból ugyanis, bárhol járjunk a városban, alapból jár az esetek döntő többségében a Golden Gate-et is abszolváló pazar panoráma, ami a város közepén magasodó Dolores Parkból gyakorlatilag 360 fokba teljesedik ki. Mint a város más negyedeiben, jellemzően viktoriánus korabeli házak szegélyezik itt is az amúgy logikus sakktáblásra tervezett utcák mindkét oldalát, az errefelé nem is olyan ritka kivételek azonban legalább annyira figyelemre méltók, mint évszázados szomszédaik.
"Úgy képzeld el,
hogy San Francisco utcáin járnak a híres kábel vontatású „villamosok”, amik a közhiedelemmel ellentétben nem villamosok mert áram nincs bennük egyáltalán. Még a csengetést is zsinór megoldás biztosítja. Az irányítás meg komoly fizikai munka. Hatalmas karokat és pedálokat kell mozgatni, hogy a villamos karmai belekapaszkodjanak a kábelbe illetve, le tudjon fékezni a kereszteződésekben, és amikor ez elmegy csilingelve, az emberek megemelik a kalapjukat és integetnek felé. A nők szemébe ilyenkor könny szökik, összecsukják a kis napernyőiket, és igyekeznek jó benyomást kelteni a villamoson ülő emberekben."
A parkot észak-nyugatról határoló utca egyik üres telkét 2009-ben szemelte ki magának Peter Russel – Clarke, aki a vízszintessel bosszantó szöget bezáró parcella beépítésének tervezésére a terepek szakértőjének számító Craig Steely építészt kérte fel, akinek a tulaj általa megálmodott garázs+3 szintet magába foglaló épület stabilitásának kiszámítása nem is, azon kívánsága azonban, hogy a homlokzatok jó 70 százalékát borító üveg belülről úgy nyissa ki minden irányba a teret, hogy a kíváncsi szomszédokat közben a guta kerülgesse, az annál komolyabb fejtörést okozott. Nagy szerencse, hogy ez idő tájt néhány száz méterrel lejjebb, és úgy 10 kilométerrel odébb a Golden Gate rámpáinak felújításából megmaradt néhány ölnyi monterey ciprus, épp annyi, amely elegendőnek bizonyult e szakmai kihívás egyszerű, ám annál szebb megoldásához.
A két éven át tartó építkezést befejezően 2013-ban birtokba vett közel 170 négyzetméter, a maga „nagy rejtély hogyan működik” garázsajtóval, a gyönyörűen texturált és erezett carrarai márvány munkalapokkal a konyhában, a garázsszintről az első emeletre felvezető hordószerűségben végződő csigalépcsővel, a nappaliban hanyagul a downtown felé hagyott Le Corbusie LC4-gyel, nem utolsósorban a szintekbe épített és mindent vivő panorámával nem szimplán lakóház, inkább egy minden igényt kielégítő élettér, barátságos emberi léptékekkel...
via: 1
