A világítótesteket gyártó és forgalmazó Selux és az ART+COM design stúdió együttműködésében megálmodott kinetikus lámparendszer már a képek alapján levett a lábaimról minimalista hangulatával, finom eleganciájával, pedig akkor még nem is olvastam a részleteket és a videót sem láttam.
A Manta Rhei fantázianévre keresztelt kinetikus lámpa tizennégy, egyenként 1,2 méter hosszú hajlékony fém lamellából áll, amelyek mindegyikét tíz papírvékony OLED-alapú világítás-koncepcióval láttak el. A lamellák vékony acélhuzalokkal kapcsolódnak az elegáns keretben elhelyezett motorikus rendszerhez, amelynek segítségével, ha úgy kívánjuk, kecses mozogásba vagyis inkább súlytalan lebegésbe, hullámzásba kezd ez a gyönyörűség (sőt, akár különböző előre programozott koreográfiát is képes bemutatni).
A designkoncepció 2012-ben Frankfurtban, 2013 Berlinben került kiállításra, információk szerint az ötletgazdák jelenleg egy egész kinetikus lámpacsalád kidolgozásán fáradoznak az alapötlet tökéletesítésével és továbbgondolásával. Kell! Most!
via: mymodernmet